"A Jobbik tele van alvó ügynökkel", mondja Vona
El kell oszlatni azon aggodalmakat, miszerint a Jobbiknak ne lenne kellő számú szakértője - mondta a pártelnök. Vona Gábor szerint "tele vannak alvó ügynökökkel", vagyis olyan személyekkel, akik mind az MSZP-, mind a Fidesz kormányok idején titkolták pártszimpátiájukat. Azt állította: tud olyan egyetemi tanárról, akit azért bocsátottak el, mert nyilatkozott egy Jobbik- közeli orgánumnak. Most olyan a közhangulat, ami április 6-án komoly meglepetést okozhat - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke az M1 Ma reggel című műsorában. A Jobbiktól most mindenki sokat vár -...
Hétvégén kezdődik a nyári időszámítás
Az idén március 30-án, vasárnap hajnalban 2 óráról 3 órára állítjuk óráinkat. Magyarországon - az Európai Unió gyakorlatához igazodva - március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. A több évtizede bevezetett gyakorlattal hazánk egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente. Az Európai Unióban egységesen alkalmazott nyári időszámítás lényege, hogy a szokásos ébrenléti idő minél inkább egybeessen a természetes világosság idejével, azaz reggel 7 és este 10 óra között a lehető legkevesebbet kelljen használni a világítást.A...
Orbán szerint nem vitázni akarnak vele, hanem ócsárolni
FRISSÍTVE: ITT A VIDEÓ ((58. rész Az Este 2014.március.26 22:13 00:29:59). További terveiről és a kormány elmúlt négyéves munkájáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az M1 Az este című műsorában. A kormányfő többek között beszélt az oktatásról, egészségügyről, rezsicsökkentésről és a devizahitelesekről is, és azt is elárulta, miért nem akar vitázni az ellenzéki jelöltekkel. A kormány eredményei közül Orbán Viktor szerdán este az m1 Az Este című műsorában adott interjújában kiemelte az új alaptörvényt - amellyel megvetették a jövő alapjait -, a gazdasági összeomlás...Még egy-két ilyen hét, és a...
A Fidesz-KDNP biztos előnyét mutatta ki a Tárki a három héttel a választás előtt végzett felmérésében, amely szerint a választók 43 százaléka szeretné, ha maradna a kormány, 36 százaléka...Szijjártó javaslatára...
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár javaslatára használhatott diplomata-útlevelet Kóka János - tudta meg az...
Bajnai: 14 milliárdot...
Bajnai Gordon szerint Magyarország 14 milliárd forintot bukott a Nemzetközi Valutalaptól (IMF) felvett hitel idő előtti visszafizetésén. Az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán ezt annak...Állami tulajdonú, korszerű...
Az állam tud jó tulajdonos lenni, végig tud vinni egy olyan beruházást, amely "a 21. század technológiáját hozza el ide,...
Szili Katalin kikéri...
Fontos, hogy különböztessük meg a politikai erőket, melyek a választás során most startvonalhoz álltak - mondta sajtótájékoztatóján a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI)...15 millió euróért...
Magyarország visszaszerezte és hazaszállította a felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű, páratlan Seuso-kincs hét...
Az MSZP szóvivője mentegeti Mesterházyt
Ténymegállapító vizsgálatot indít a Simon-Welsz-ügyben az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. A szocialista párt elnöke bejelentette, nem vesz részt az április 3-i ülésen. Ténymegállapító vizsgálatot indít a Simon-Welsz-ügyben az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. A vizsgálatot kezdeményező Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke elmondta: elkészített egy idézést, amelyben Mesterházy Attilát és Rubovszky Györgyöt, a mentelmi bizottság elnökét is meghívta április 3-ára, a bizottság ülésére. A szocialista párt elnöke később bejelentette, hogy nem vesz részt az...
Nem jár a metró a Déli pályaudvar és a Deák tér között
Autóbuszokkal viszik az utasokat az M2-es metró vonalán a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között. A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) a Facebook-oldalán közzétett közleménye szerint a Batthyány téren történt műszaki hiba miatt kell nem jár a metró.Szanyi a tahóságát és a Facebook-bejegyzését magyarázza
Szanyi Tibor szerint a Fidelitasnak nem sajtótájékoztatón, hanem a Facebookon kellene kommentálnia a neki nem tetsző Facebook-bejegyzést - jelentette ki az MSZP elnökségi tagja, arra reagálva, hogy a Fidesz ifjúsági szervezete kedden a kommunista diktatúra magasztalásával vádolta egy bejegyzése miatt. A Fidelitas tagjai a Terror Háza Múzeum előtt megtartott sajtótájékoztatón magasba tartottak egy molinót, amelyen Szanyi Tibornak, az MSZP elnökségi tagjának az 1957. május 1-jei, a Hősök terén megtartott nagygyűlést bemutató Facebook-bejegyzése volt látható. A fényképet kísérő, a...Nincs adat arra, hogy Welsz...
Jelenleg nincs arra vonatkozó adat, hogy a Simon-üggyel összefüggésbe hozott, múlt csütörtökön meghalt Welsz Tamás vállalkozó...
Megérkeztek az első...
Egyelőre közel 195 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékén, de a szombat délután beérkezett kérelmek feldolgozása...
A roma listának van esélye...
A roma nemzetiségnek van esélye arra, hogy az április 6-ai országgyűlési képviselőválasztáson kedvezményes mandátumot szerezzenek az új parlamentben - erről Pálffy Ilona, a Nemzeti...Vona szerint rágalmazó...
Vona Gábor információi szerint a Fidesz gyöngyösi választókerületi kampánycsapata gyárt róla és a Jobbikról "mocskolódó,...
Kocsis: A szemünk előtt...
Egy példátlan bűncselekmény-sorozatról van szó, amely komoly nemzetbiztonsági kockázatot is felvethet, Mesterházy Attila ezért egyszerűen nem térhet ki a válaszok elől - mondta a Fidesz...Tíz napon belül...
Március 31-ig lezárja jelentését a Simon-ügyben a mentelmi bizottság, elfogadása után pedig még aznap elküldi az Országgyűlés...
Mesterházy a rezsicsökkentés igazságtalanságáról szólt
A miniszterelnök-jelölti vita fontosságáról, a rezsicsökkentés igazságtalanságáról és a Fidesz beváltatlan 2010-es választási ígéreteiről beszélt egyebek mellett Mesterházy Attila hétfő esti miskolci választási fórumán. Az MSZP elnöke, "a kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje a városi sportcsarnokban, több mint kétezer ember előtt úgy fogalmazott: Orbán Viktort egy miniszterelnök-jelölti vitán szembesítené azzal, hogy amit ígért 2010-ben, abból semmi sem valósult meg. Éppen azért kellene egy ilyen vita, mert az a Magyarország, amelyről beszél, "nem létezik, a...
Megrugdostak egy lufit osztó fideszest Gyurcsányék gyűlésén
A Fidesz közlése szerint megrugdosták a Fidelitas aktivistáját Gyurcsány Ferenc nyíregyházi rendezvényén hétfő délután, a Fidelitas a történtek miatt feljelentést tett a rendőrségen. Jászai Menyhért, a Fidesz nyíregyházi szervezetének elnöke hétfő este az MTI-vel azt közölte: a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Kossuth téren megtartott kampányrendezvényén egy idős férfi többször megrúgta a Fidelitas aktivistáját, aki lufit osztott a város főterén sétálóknak. "A Gyurcsány Ferenc beszédéről tudósító Nyíregyházi Városi Televízió felvételén jól látszik, hogy a Fidelitas...Egy már kilépett MSZP-s, Keller László kapja Simon Gábor mandátumát
Keller Lászlónak adja ki a Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese lemondása miatt megüresedett országos listás mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület hétfői ülésén a tagok felhatalmazták Patyi András elnököt, hogy a megbízólevelet adja át Keller Lászlónak.Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese azt követően mondott le képviselői mandátumáról február közepén, hogy nyilvánosságra került: egy ausztriai bankszámlán több száz millió forintnyi pénze van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.A választási eljárási törvény szerint akkor, ha az országos...
A rovat további témái
- Gyurcsány előre tudja: a választás nem lesz tisztességes
- Általában köszönnek, de keveset mosolyognak a magyar eladók
- Simontól három jogcímen is visszakövetelhető a pénz
- Karácsony sok szavazóra és kormányváltásra számít
- Újabb bizottság vizsgálja a Simon-ügyet
- Helmut Kohl támogatásáról biztosította Orbán Viktort
« Előző
19575 | 19602 | 19629 | 19656 | 19683 | 19710 | 19737 | 19764 | 19791 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Immár jogerős az országgyűlési...

