Egy már kilépett MSZP-s, Keller László kapja Simon Gábor mandátumát
2014. március 24. hétfő 17:39

Keller Lászlónak adja ki a Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese lemondása miatt megüresedett országos listás mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A testület hétfői ülésén a tagok felhatalmazták Patyi András elnököt, hogy a megbízólevelet adja át Keller Lászlónak.
Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese azt követően mondott le képviselői mandátumáról február közepén, hogy nyilvánosságra került: egy ausztriai bankszámlán több száz millió forintnyi pénze van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.
A választási eljárási törvény szerint akkor, ha az országos listán megválasztott képviselő "kiesik", a helyére a jelölőszervezet - ebben az esetben a Magyar Szocialista Párt - 30 napon belül jelentheti be a mandátumot szerző jelöltet (aki szerepelt a párt országos listáján 2010-ben) az NVB-nél.
Az MSZP azonban nem jelezte az NVB-nek a 30 napos határidőn belül, hogy kinek kéri a megüresedett mandátumot, ezért a testület a pártlistán soron következő politikusnak adja ki a mandátumot.
Keller László 2013-ban kilépett az MSZP-ből. Az idei országgyűlési választáson függetlenként indul a Pest megyei 2-es számú, Budakeszi központú választókerületben.
A házszabály szerint a listán megüresedett mandátumot megszerző képviselő választási iratait a mentelmi, összeférhetetlenség, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottság vizsgálja meg, amelynek eredményéről a bizottság előadója az Országgyűlés legközelebbi ülésén tesz jelentést. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. A képviselő a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat meghozatalát követően esküt tesz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Hűvös éj után napsütésre is...

