A szakértők szerint hazudik a rendőrgázoló osztrák
A Szegedi Törvényszék által kedden meghallgatott közlekedési- és az orvos szakértő is cáfolta annak az osztrák férfinak védekezését, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt. A vádlott azt állította, részben a kormánymű hibája okozta az általa következetesen balesetként említett gázolást. Másrészt a vele szemben intézkedő másik rendőrjárőr a lehúzott ablakon benyúlva lefújta gázspray-vel, és az irritáló anyagtól elvakulva véletlenül ütötte el az áldozatot.A bíróság elrendelte a Hummer típusú terepjáró...
A Jobbik feljelentést tesz a "bizniszpártok" visszaélései miatt
A Jobbik feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen az országgyűlési választás ajánlóíveit érintő visszaélések miatt. Szilágyi György, a párt országgyűlési képviselője keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a választás, népszavazás és az európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, személyes adattal visszaélés vétsége, valamint költségvetési csalás bűntette miatt tesznek feljelentést. A jobbikos politikus egyúttal arra kérte a legfőbb ügyészt, hogy zároltassa a gyanúba keveredett "bizniszpártok" számláit és foglalja le ajánlóívet, mielőtt megsemmisítenék...Szanyi nem tartja kádertemetőnek Brüsszelt
Brüsszel valódi politikai centrum lesz - véli az MSZP uniós listavezetője, aki szerint az Európai Parlamentbe minden ország belpolitikai frontembereket küld. Szanyi Tibor úgy látja: a lisszaboni szerződés óta az Európai Parlament többszörös erőre tett szert, és a kiüresedő magyar politikai élethez képest kifejezetten üdítő lesz, amit hoz majd az országnak. A jelenlegi ötnél, vagy akár hatnál több európai parlamenti képviselői hellyel számol a szocialista párt - jelentette ki Szanyi Tibor, az MSZP uniós listavezetője az M1 Ma reggel című műsorában. Arra a felvetésre, hogy az...
Kirabolták Welsz Tamás...
Elvitték a széfet Welsz Tamás lezárt Logodi utcai irodájából - olvasható a Blikkben, az újság szerint a bútorokat is kipakolták, leszerelték a világítótesteket, a zárakba pedig...Felavatták Puskás Öcsi...
Felavatták a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) mértani középpontjában a névadó egészalakos bronzszobrát....
Elhunyt Pintér József, a...
Meghalt Pintér József hétfőn, a keceli Pintér Művek alapító tulajdonosát 70 éves korában érte a halál - közölte a hírt a Halasinfo internetes portál hétfőn. Pintér József Kecelen..."Eszeveszett cirkuszt művel...
Eszeveszett cirkuszt művel a budapesti baloldali értelmiség a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű ügyében -...
Öt pártra már szavazhatunk...
Alig két napjuk maradt a pártoknak arra, hogy összegyűjtsék a májusi európai parlamenti (EP) választáson az induláshoz szükséges legalább 20 ezer érvényes ajánlást; tucatnyi szervezet...Májustól bűncselekmény a...
Május 2-től kerül be a Büntető törvénykönyvbe (Btk.) a "Mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld jogellenes megszerzése", mint önálló bűncselekmény - a Btk. kiegészítését a...Esős, de meleg időjárás jön: jövő hét közepén 25 fok is lehet
A jövő héten folytatódik a változékony idő, többször várható zápor, zivatar, időnként a szél is megerősödhet, ugyanakkor melegszik is az idő, napközben akár 25 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzésében, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfő reggel, délelőtt, illetve estefelé a Dunántúlon lesznek erősen felhős területek, ezért ott kevesebb, másutt a gomolyfelhő-képződés mellett több lesz a napsütés. Több helyen lehet számítani záporra, zivatarra, nagyobb eséllyel az északi országrészben és a...
Kövér Gyurcsányékról: "kegyetlenek, aljasok"
Kövér László nagy megtiszteltetésnek tartaná, ha a képviselők újra felkérnék a házelnöki posztra. A politikus a Magyarországgal szembeni eljárásokkal, az új házszabályról, valamint Gyurcsány Ferencről és pártjáról is kifejtette véleményét. A házelnök a Hír Televízió P8 című szombat esti műsorában úgy fogalmazott, nem érezte rosszul magát a bőrében, ezért nincs oka arra, hogy egy ilyen felkérésre nemet mondjon. "De ne vágjunk a lovak elébe, tartsuk meg a sorrendet, a választók már döntöttek, az első feltétel adott, hogy a Fidesz, mint a legerősebb parlamenti frakcióval...
Nincs ötös a lottón, de a négytalálatos is jól fizet
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 16. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok:29 (huszonkilenc)40 (negyven)46 (negyvenhat)72 (hetvenkettő)90 (kilencven)Nyeremények:5 találatos szelvény nem volt;a 4 találatos szelvényekre egyenként 3 358 825;a 3 találatos szelvényekre 29 665;a 2 találatos szelvényekre 1735 forintot fizetnek.Joker: 371856.Az 1 darab Jokerre 20 610 975 forintot fizetnek.Óvatosan a csokinyulakkal,...
A húsvéti édességeknél is ellenőrzik az egészségre ártalmas, úgynevezett transzzsírsavak mennyiségét. Az Országos Élelmezés-...
Erdő Péter húsvéti üzenete:...
A húsvéti ünnep üzenete, hogy sorsközösségben vagyunk egymással, ezért meg kell próbálni egymásban a méltóságot felfedezni -...
Negyedével kevesebb...
Tavaly több mint 40 000 lakáshitelt engedélyeztek Magyarországon, összesen 157 milliárd forint értékben, ami 2012-höz képest a...
A Fidesz húsvét után...
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja húsvét után kezdi meg az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos kampányát. A frakció MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében egyúttal...Az Ab-hez fordul a...
A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul, mert álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a szövetkezeti...
Martonyi szerint Vlagyimir...
Az ukrajnai válság kapcsán kialakított magyar álláspontról és a kormány keleti nyitás-politikájáról kérdezte Martonyi János...
Május 6-án tartja alakuló ülését az új Országgyűlés
Május 6-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója, Altorjai Anita pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az államfő az alakuló ülés összehívásáról levélben tájékoztatta az országgyűlési választásokon parlamentbe jutott pártok listavezetőit. A köztársasági elnök alkotmányos kötelezettségeivel összhangban, az alaptörvény vonatkozó rendelkezései alapján és az országgyűlési választások hivatalos végeredményének várható kihirdetésére figyelemmel döntött az időpontról. Ezzel összefüggésben...Szanyi kiakadt, hogy a Jobbik indul az EP-választáson
A Jobbiknak semmilyen politikai és legitimációs oka nincs arra, hogy részt vegyen az európai parlamenti választáson - mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője pénteken Gyöngyösön sajtótájékoztatón. Szanyi Tibor azt mondta: az a párt, amely rendszeresen meggyalázza, felgyújtja, kidobja a Parlament ablakán a nemzeti jelképek közé emelt európai zászlót, értékrendileg nem Európához tartozik, "és ilyen körülmények között abszolút pofátlanságnak tekintjük, hogy egyáltalán van arcuk elindulni az európai parlamenti választásokon".
50 millióból gazdálkodik a Nemzeti Pedagóguskar
Ebben az évben ötvenmillió forintból gazdálkodik a hamarosan megalakuló Nemzeti Pedagóguskar, amelynek küldöttgyűlésébe április 20-ig lehet jelölteket állítani - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kőrösiné Merkl Hilda, az NPK előkészítő bizottságának elnöke. A lap pénteki számában megjelent interjúban az elnök elmondta, a központi költségvetési forráson kívül saját bevételeket is szerezhet a kar, egy ekkora szervezet jó eséllyel indulhat például uniós pályázatokon, de várhatóan továbbképzéseket, tanfolyamokat is szervez majd, ami szintén jelenthet bevételt. Kőrösiné Merkl Hilda...A rovat további témái
- A volt pártelnök kuplerájhoz hasonlította az MSZP-t
- „Itt fogunk megdögleni!” – jelentették a rendőrök
- Jobbik: ha Horn Gyula élne, Biszku mellett lenne a helye
- A Mecsekben 127, a Balatonon 166 ezer forint a fajlagos üdülőár
- Bajnai Gordon nem lesz EP-képviselő, de első a listán
- Trócsányi László lesz az igazságügyi miniszter?
« Előző
19413 | 19440 | 19467 | 19494 | 19521 | 19548 | 19575 | 19602 | 19629 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

