Kirabolták Welsz Tamás lezárt irodáját
2014. április 22. kedd 08:11
Elvitték a széfet Welsz Tamás lezárt Logodi utcai irodájából - olvasható a Blikkben, az újság szerint a bútorokat is kipakolták, leszerelték a világítótesteket, a zárakba pedig pillanatragasztót nyomtak. Az irodát korábban a Nemzeti Nyomozó Iroda zárta le.
A Blikk értesülései szerint körülbelül egy héttel ezelőtt feltörték Welsz Tamás irodáját, amelyet március 3-án a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai átkutattak, az ott talált dolgok egy részét magukkal vitték, egy részéről pedig leltárt készítettek.
A lap emlékeztet, hogy a helyiséget, a széfet és az ajtó zárját a rendőrök a munka végeztével lepecsételték. Az elkövető a gyanú szerint a férfihez közel álló személy lehetett.
A Logodi utcai irodából nem a páncélszekrény tartalmát vitték el, hanem az egész széfet. A lap úgy tudja, a páncélszekrényben nagyjából 30 millió forintnyi forint, euró és afrikai fizetőeszköz volt, de ugyanúgy voltak benne iratok is. Szintén elvitték az összes bútort, a világítótesteket is leszerelték, a zárakba pedig pillanatragasztót nyomtak. Ez ügyben az eljárást az I. kerületi rendőrkapitányság folytatja.
Az akció a Welsz Tamás halála után indult örökösödési eljárást is érinti, hiszen a Simon-ügy koronatanújának édesapja és lánya is igényt tart a hátramaradt vagyonra.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

