Jobbik: ha Horn Gyula élne, Biszku mellett lenne a helye
2014. április 17. csütörtök 16:05
A Jobbik tiltakozik az ellen, hogy termet nevezzenek el a Parlamentben Horn Gyuláról. Ha Horn Gyula még élne, Biszku Béla mellett volna helye a vádlottak padján - írta csütörtöki közleményében Novák Előd, a Jobbik alelnöke.
Közölte, elfogadhatatlannak tartják az "MSZMP erkölcsi és anyagi örököseinek" elnevezésre vonatkozó javaslatát. "A saját népe ellen a szovjetek oldalán fegyvert fogó, pufajkás Horn példaképpé emelése azt mutatja, hogy az MSZP képtelen a megújulásra, sőt erre belső szándék sincs" - fogalmazott Novák Előd.
A Jobbik szerint Horn Gyulának "nemcsak a szélsőséges múltja, de kormányfői időszaka sem lehet minta, hiszen az ő vezetésével folyt a magyar nemzeti vagyon kiárusítása, miközben tovább nőtt az államadósság, és a Bokros-csomaggal a megszorításokat is csúcsra járatták". Az MSZP "kommunistáinak elszemtelenedése" a párt szerint a Fidesz felelőssége, mert karöltve szavazták le a Jobbik antikommunista javaslatait, például az állambiztonsági múlt, így az ügynöklisták feltárását, a pártállami vezetők közéletből való kitiltását és a kommunista luxusnyugdíjak megvonását.
Novák Előd előre bocsátotta, ha Horn Gyuláról termet neveznek el a Parlamentben, a Jobbik el fogja helyezni ott tiltakozásul a tömeggyilkos pufajkások áldozatainak fényképét, akármilyen bírságot szab is ki érte a házelnök.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Lemondott Bédy István a Fidesz...
- Kovács Mimi kicsit csalódott és...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

