Az elnök elismerte, hatalmi harc zajlik a Mazsihiszben
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint hatalmi harc folyik a Mazsihiszben. Heisler András a nol.hu-nak azt mondta, Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) áprilisban lemondott ügyvezető igazgatójának "volt hűbéresei" szeretnék megakadályozni, hogy új korszak kezdődjön a szervezetben. Heisler András a nol.hu-n hétfőn megjelent interjúban elmondta, nem örült, hogy Schwezoff Dávidot választotta meg a BZSH ügyvezető igazgatójának július 3-án, de mivel a választás idején csak pletykálták, hogy Schwezoff...A kormány központilag szabályozná a hálapénzt
Négyezer csípőműtétre elegendő pénz maradt az egészségügyi kasszában az első félévben, amit hónapokon belül kioszt a kormány a várólisták csökkentésére. Az eddig szokásos, titokban adott hálapénz helyett pedig központilag szabályozott paraszolvencia lehetőségén gondolkodik a kormány, kötelező fizetési díjtételt azonban nem terveznek az egészségügyben - mondta a 180 percben Zombor Gábor államtitkár (képünkön). Nem lesz fizetős az orvosi ellátás és a hálapénz is biztosan eltűnik - mondta korábban Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár. A politikus a 180 perc hétfői adásának...
Az egész országra kiterjesztik a közbiztonsági mintaprogramot
A kormány múlt heti ülésén úgy döntött, július 1-jétől az egész országra ki kell terjeszteni az eddig az öt északkeleti megyében már sikerrel működő közbiztonsági mintaprogramot - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a mintaprogram kiterjesztése 2 milliárd 287 millió forint többletet igényel, ezt megszavazta a kormány, a rendőrség pedig december 31-éig megkapja a pénzt. Emlékeztetett: a 24 órás rendőri jelenlétet biztosító mintaprogramot tavaly az ország öt északkeleti megyéjében vezették be, és 2014 első felében is...
Nem árt figyelni: a hazai...
Elképzelhető, hogy Szlovákiában annyira megerősödött az ottani medvepopuláció, hogy kevés számára az eddigi területe, ezért már nem csak áttévednek Magyarországra, céljuk feltehetően a...72 millióval bírságolt meg...
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) 71,75 millió forint bírságot szabott ki 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlenül emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és...Vigyázat: délután jégeső és...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap Baranya mellett két észak-keleti (Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar)...
A jövő héten visszatér a...
A jövő héten is többfelé lehet zápor, zivatar, de emellett egyre több lesz a napsütés. Néhol a leghidegebb órákban sem csökken 19 Celsius-fok alá a hőmérséklet, nappal 30 fok körüli...Vigyázat, ma is bárhol...
Vasárnapra a várható felhőszakadás miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Bárhol számítani lehet egy-egy intenzív záporra, zivatarra, az...Bajnaiék felbérelt emberét...
A Demokratikus Koalíció (DK) az Együtt-PM vezetőitől választ vár arra, hogy az Ellenállás napja elnevezésű, a DK által szombatra szervezett budapesti rendezvényen tudatos provokáció...Ötös megint nincs, de a jokeren nyert valaki 162 milliót
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 13 (tizenhárom) 47 (negyvenhét) 68 (hatvannyolc) 70 (hetven) 86 (nyolcvanhat) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 1 500 895; a 3 találatos szelvényekre 16 215; a 2 találatos szelvényekre 1255 forintot fizetnek. Joker: 900608 Az 1 darab Jokerre 162 973 545 forintot fizetnek.A baloldali ellenzék szerint tisztességtelenül nyert a Fidesz
A baloldali ellenzéki pártok szerint az EBESZ pénteki jelentése azt állapítja meg, hogy a Fidesz tisztességtelenül nyert az április 6-ai országgyűlési választáson, és így a kormánypártnak erről most már "papírja is van". Az MSZP szerint a jelentés azt igazolja, hogy nem legitim a Fidesz kétharmada. A szocialisták szombati, az MTI-nek küldött közleményükben azt írták: a tisztességes választások hiánya az egész törvényhozási ciklusra árnyékot vet. Közölték, a nyilvánosságra hozott jelentés azt állapította meg, hogy tisztességtelen előnyt élvezett a Fidesz-KDNP az...Csökkent a levegőben a pollenkoncentráció
A héten a csapadékos időjárás miatt csökkent a pollenkoncentráció, több allergén növény virágpora azonban továbbra is okozhat tüneteket - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet adatai szerint a csalánfélék pollenkoncentrációja közepes-magas szinten van, a kültéri allergén gombák koncentrációja viszont az elkövetkezendő napok meleg, időszakosan csapadékos időjárása miatt elérheti a magas, helyenként a nagyon magas szintet is. Az útifűfélék, a pázsitfűfélék virágporának mennyisége jelenleg alacsony. A...A miniszter ígéri:...
A kormány továbbra is kulcsszerepet szán a vasútnak, és ezzel szeretné növelni Magyarország versenyképességét - mondta Seszták...
Buszmegállót sodort el egy...
Elsodort egy buszmegállót, majd elhajtott a helyszínről egy kamion pénteken Fülöpháza közelében, a balesetben egy ember megsérült - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A tájékoztatás...Házasságon kívül születik a...
A magyar fiatalok kivándorlása nyugatra, az asszimiláció és az alacsony termékenység az a három népesedéspolitikai téma, amellyel mindenképpen foglalkozni kell. A gyermekvállalási korban...Vizsgálat indul a...
Soron kívüli vizsgálatot rendelt el az újszülöttosztályokon Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős...Schiffer kiakadt az...
A miskolci polgármesterjelölt öt évvel korábbi szavai nyilatkozatháborút idéztek elő, az LMP társelnöke pedig úgy látja: az...
A Honvédelmi Minisztérium...
Katonás precizitással és fegyelmezettséggel, valamint az érintettekkel együttműködve tervezi meg és bonyolítja le a jövőben az...
EB-alelnök: ne legyenek nemzeti határok az európai légtérben
Az Európai Bizottság felszólította csütörtökön Magyarországot, hogy tartsa be a mobilfizetésre vonatkozó uniós jogszabályokat. A tagországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások júliusi csomagjában a brüsszeli végrehajtó testület ezen túlmenően - 17 másik tagállammal együtt - Magyarországot is sürgette, hogy tegyen lépéseket a közös légtérgazdálkodás megvalósítására. A mobilfizetéssel kapcsolatban konkrétan arra szólították fel Magyarországot, hogy tartsa be a letelepedés szabadságára és a szolgáltatások szabad mozgására vonatkozó uniós szabályokat, nevezetesen az EU...Felmentést kértek a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottjára
Bizonyítottság hiányában felmentést kért Jozef R., a Fenyő-gyilkosság elsőrendű vádlottjának ügyvédje védőbeszédében csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Fenyő János médiavállalkozót, a Vico vállalatcsoport vezetőjét 1998-ban a szlovák állampolgárságú Jozef R. lőtte le géppisztollyal Budapesten. Az ügyészség szerint a vádlottak feltehetően megbízásra követték el a gyilkosságot, ám a felbujtót az eljárás során nem sikerült azonosítani.Az előre kitervelten elkövetett emberöléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolt Jozef R. és vádlott-társa az eljárás során...Saját maguk fújták a szondát - Nyolc rendőr korrumpálódott
Őrizetbe vette a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya a makói autópálya alosztály nyolc rendőrét, akik a gyanú szerint 5-10 euróért (1550-3100 forintért) saját maguk fújták meg az alkoholszondát az általuk megállított külföldi autósok helyett - közölte az MTI megkeresésére a nyomozó főügyészség szóvivője csütörtökön. Nagy Andrea tájékoztatása szerint a nyolc rendőrt szerdán hallgatták ki gyanúsítottként "előnyért hivatali kötelezettségét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntette" miatt. A rendőrök előzetes letartóztatásáról a nap...A rovat további témái
- Kövér bizakodik egy újabb sima őszi győzelemben
- Merkel is beszáll a kormány és az RTL csatájába?
- Hatmilliárdért szállítja két magyar cég a fix traffipaxokat
- Az SZJA-val és az EHO-val csökken a 98%-os különadó
- Az Angyal bár egykori transzvesztita üdvöskéje Zoltai Gusztáv utódja?
- Öt megyében és a fővárosban cserélt elnököt az MSZP
« Előző
18900 | 18927 | 18954 | 18981 | 19008 | 19035 | 19062 | 19089 | 19116 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

