Rogán: Magyarországon minden médium fizessen adót
Nem változik jövőre a cafeteria adóterhe - emelte ki az adótörvény-javaslathoz benyújtott módosítások közül Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Elmondta, a Fidesz kifejezetten támogatja azokat a módosító indítványokat, amelyek célja, hogy a cafeteria adótételei ne módosuljanak, maradjon a teher jelenlegi mértéke. A változás annyi, hogy a juttatás felső határa 450 ezer forintra csökken, és a 200 ezer forint feletti rész csak SZÉP-kártyán nyújtható majd - ismertette a politikus.A termékdíjjal kapcsolatos módosítások közül megemlítette, bár -...
Boros: akinek elvitték a házát, attól már ne követeljenek mást
Boros Imre közgazdász bízik benne, hogy a fair bankokról szóló törvény megszünteti a gyakorlatot, hogy valaki még akkor is tartozik, ha már elvették tőle a hitelfedezetet (lakást), és megoldást vár a fizetési késedelemben, 90 napon túli tartozásban lévők helyzetére. A forintosítás rossz elnevezés, nincs ugyanis mit forintosítani, hiszen az emberek forintot vettek fel, forintban fizették a kamatokat, csak az elszámolás történt úgy, mintha deviza lenne - jelentette ki Boros Imre a Ma reggelben. A hitelező annak idején kikötött egy devizaárfolyam-biztosítékot a kihelyezett hitele...Benyújtották a forintosításról szóló törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot hétfőn. Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló javaslat szerint a deviza vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés forintra átváltása esetén a pénzügyi intézmény csak referencia-kamatlábhoz a három hónapos BUBOR-hoz (budapesti bankközi kamatláb) kötött kamatot alkalmazhat. A kamatfelár az eredeti kamatfelár, amely azonban nem lehet kevesebb, mint 2 százalék, és nem haladhatja meg...Magyarország a vízumtilalom...
Magyarország támogatja az uniós vízumtilalommal sújtott személyek körének kibővítését, illetve adott esetben újabb...
Vasárnapi munkavégzés:...
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) szerint korlátozni és nem ösztönözni kell a vasárnapi munkavégzést,...
Borút, sok esőt és lehűlést...
A jövő héten jellemzően borús lesz az idő, többször lehet eső, zápor. A hét vége felé a Zemplénben akár hózápor is...
"Méltánytalan az egész...
Méltánytalannak és igaztalannak tartja a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ), hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
Nézze meg, hozott-e a...
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 9 (kilenc)19 (tizenkilenc)57...Az új trafiktörvény...
A kormánynak vissza kell vonnia az új trafiktörvény tervezetét - jelentette ki Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke...
Szigeteléssel felére csökkenhet a fűtésszámla
Egy valós körülmények között végzett energiahatékonysági összehasonlító program mérési eredményei szerint a szigetelés 46 százalékkal csökkentette egy családi ház fűtésszámláját - közölte a Knauf Insulation Hungary Kft. az MTI-vel a novemberben lezárt programot értékelve.A szigetelőanyagokat gyártó társaság kísérletének megvalósításához pályázaton keresett két azonos technikai és műszaki jellemzőkkel rendelkező családi házat. Egy hajdúnánási család 110 négyzetméteres, valamint egy hajdúdorogi család 108 négyzetméteres otthonát választották ki.A két ház paraméterei lényegében...Nevelőszülőkhöz kerül a gyermekotthonok minden lakója
Az a cél, hogy januártól minden, a szakellátásba újonnan bekerülő, 12 évesnél fiatalabb gyerek nevelőszülői családhoz kerüljön, a gyermekotthonban élőket pedig fokozatosan helyezik át - ismertette Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken. Simicskó István sportért felelős államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentette, hogy a sporttörvény és egy kormányrendelet módosításával betiltanák a gyermekkorúaknak szervezett ketrecharcversenyeket. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára elmondta: a 14 évesnél fiatalabbak ketrecharcának betiltásával kapcsolatos...Rendzavarás volt a Képviselői Irodaházban
Elállták a bejáratot, hangoskodtak - például megafonon "gyilkosok!"-at skandáltak - a Képviselői Irodaház portájánál péntek délelőtt a Nem Adom A Házamat Mozgalom képviselői, akik egy a devizahitelesekkel kapcsolatos, Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő által szervezett kerekasztal-beszélgetésre érkeztek, de nem engedték be őket az épületbe. A jelenlévők egy része később önként távozott, a többieket rendőrök kísérték ki. A bejáratnál azt az információt kapták - mondta el a mintegy 25 fős társaság egyik tagja, Jávor Kálmánné, hogy szervezetük 27 tagja ki van tiltva a...
Orbán: egyre inkább...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint az amerikai beutazási tilalmi ügy egyre zavarosabb. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió...
Borús, de enyhe lesz az...
A hétvégén borús, többfelé esős lesz az idő, a szél megélénkül, meg is erősödhet. Ezzel együtt továbbra is folytatódik az enyhe idő, néhol még a leghidegebb órákban is 10 Celsius-fok...Öt nagy kereskedelmi bank...
Öt nagy kereskedelmi bank marad az országban, mivel a szektor a devizahitelek forintosítása, elszámolása és a fair bankokról szóló törvény hatására jelentős konszolidáción és...Véget értek az emelt szintű...
Véget értek az őszi érettségi szezon emelt szintű szóbeli vizsgái, november 17-én pedig megkezdődnek a középszintű szóbelik -...
Többen kaphatnak ingyen...
Az idei évtől már nemcsak a 65, hanem a 60 éven felüliek is jogosultak a térítésmentes influenza elleni védőoltásra; számukra és a rizikócsoportokba tartozók részére 1,3 millió adag...Többen ellenzik a vasárnapi...
További egyeztetések várhatók az üzletek vasárnapi zárva tartásáról - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)...
Jövő júliustól kapnak béremelést a szociális területen dolgozók
Az idei bérpótléknál jelentősebb mértékű béremelésre számíthatnak a szociális területen dolgozók jövő júliustól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten. Czibere Károly a szociális munka napján egy III. kerületi, családok átmeneti otthonában tartott sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy 2016-ban vezetik be az ágazatban dolgozók életpályarendszerét, és ekkor újabb béremelést kapnak az érintettek. Az államtitkár Balog Zoltán miniszter üzenetét ismertetve köszönetet mondott a szociális...
Folytatják a munkát a magyar katonák Maliban és Szomáliában
A több országban, köztük Afganisztánban is folytatódó magyar katonai missziós szerepvállalásról tájékoztatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságát szerdán a honvédelmi miniszter. Hende Csaba elmondta: a NATO vezette afganisztáni katonai misszióhoz, az ISAF-hez való hozzájárulás keretében a magyar kormány 2014. december végéig hosszabbította meg a különleges műveleti kontingens és a Mi-17-es szállítóhelikopter légi-kiképzési támogató csoport mandátumát.Magyarország a 2015. január elsejével kezdődő Resolute support (Szilárd támogatás) elnevezésű misszióhoz - a...Vizsgálják a sármelléki reptér eszközeladásának körülményeit
Soron kívüli eljárásban vizsgálja a Zalaegerszegi Törvényszék a sármelléki repülőtér eszközeinek nemrég lezárt értékesítési eljárását - tájékoztatta a bírósági kifogást benyújtó Linusz Imre szerdán az MTI-t. A felszámolásokkal foglalkozó üzletember júliusban magánszemélyként, de egy brit befektetői csoport megbízásából nyerte el a repülőtéri eszközök megvásárlásának a jogát a felszámoló Vectigalis Zrt.-től. Az akkori információk szerint azonban határidőre nem fizette ki a 800 millió forintos vételár előlegét, ezért a vételi szerződést felbontotta vele a felszámoló, amely a másik...A rovat további témái
- Kertész Imre: nem igaz, hogy Magyarországon diktatúra van
- Nem engedelmeskednek az USA-nak? Akkor készüljenek...
- Alkotmányos az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenségével kapcsolatos törvény
- Módosult a Btk., az idő sem segít a gyerekek elleni erőszaktevőkön
- Az ukránok szerint decemberben újra megnyitjuk a gázcsapokat
- Szavazókat vesztett a Fidesz, népszerűbb a Jobbik és az LMP
« Előző
18333 | 18360 | 18387 | 18414 | 18441 | 18468 | 18495 | 18522 | 18549 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...

