A kortárs magyar művészetet mutatják be

A kortárs magyar művészetet mutatják be Utcára a mondanivalóddal! címmel mutatja be a magyar képzőművészet kritikus alkotóit a hatvanas évektől napjainkig a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum (Lumú) a Római Magyar Akadémián (RMA) szerda este megnyílt kiállítása, amelyről Fabényi Júlia, a Lumú igazgatója és Szipőcs Krisztina kurátor számolt be az MTI-nek. Fabényi Júlia, aki egyben a Velencei Képzőművészeti Biennále magyar nemzeti biztosa, elmondta, hogy a kiállítás a május 13-án kezdődött velencei seregszemlén résztvevő magyar alkotók és kortársaik művészetét kívánja bemutatni az olasz közönségnek. A...

Május 31-ig lehet beküldeni a konzultációs íveket

Május 31-ig lehet beküldeni a konzultációs íveket A kormány a Fidesz-frakció javaslata alapján május 31-ig meghosszabbítja a nemzeti konzultációs kérdőívek visszaküldési határidejét - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán az MTI-vel. Jelezték azt is, már biztos, hogy a mostani lesz az eddig legsikeresebb kormányzati konzultáció, mivel a résztvevők száma elérte a másfél milliót.  A központ tájékoztatása szerint a határidő meghosszabbítása azért indokolt, mert változatlanul több tízezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és a kormány szeretné biztosítani, hogy minden állampolgár elmondhassa a...

Szent-Györgyi Albert-emlékévet rendeznek

Szent-Györgyi Albert-emlékévet rendeznek Jubileumi programokkal, köztük rangos természettudományi verseny megrendezésével emlékezik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) arra, hogy egykori rektora, Szent-Györgyi Albert 80 éve vette át az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat. Az egyetemen a megemlékezések mellett kiállításokkal, tudományos, kulturális és sporteseményekkel, tanulmányi versennyel idézik meg a tudós alakját, aki a rangos elismerést a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezéseiért kapta, különös tekintettel a C-vitamin és a fumársav katalízisszerepére. A díjat 1937. december 10-én vette át. Az emlékévben a...

Ifjúsági motorcsónak...

Ifjúsági motorcsónak világbajnokságot rendeznek Augusztusban Dunaújvárosban rendezik meg a Formula Future ifjúsági motorcsónak világ- és Európa-bajnokságot, amelyre több mint...

Kétnapos gyerekfesztivál...

Kétnapos gyerekfesztivál lesz a Magyar Színházban A Magyar Színházban szombaton és vasárnap ingyenes programokkal rendezik meg a fesztivált. A rendezvényt a Magyar Színház...

Idén is színes lesz a...

Idén is színes lesz a fellépők mezőnye a Balaton Soundon Mintegy húsz színpadon több mint háromszáz előadó lép fel az idei Balaton Soundon Zamárdiban július 5-től 9-ig. A szervezők...

Meghosszabbíthatják a...

Meghosszabbíthatják a nemzeti konzultációt A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy hosszabbítsa meg május végéig a nemzeti konzultációt.  Kósa Lajos, a Fidesz...

Jövőre is folytatódnak a...

Jövőre is folytatódnak a kulturális beruházások Mintegy 40 milliárd forint többletforrás juthat a kulturális területnek a májusban benyújtott, 2018-as költségvetés tervezete...

Kínai vállalattal kötött...

Kínai vállalattal kötött megállapodást a magyar kormány Stratégiai megállapodást kötött kedden Csungkingban Magyarország a Bohong-csoporttal, amely a világ legnagyobb...

Felvidéki borászok várják a vendégeket

Felvidéki borászok várják a vendégeket Tizenöt felvidéki és négy magyarországi pincészet több mint száz bora várja a közönséget a Felvidéki borászok a Pesti Vigadóban címmel meghirdetett sétáló kóstolón pénteken. A Felvidék területét korábban soha nem látott mértékben lefedve, tizenhárom település képviseletében tizenöt borászat érkezik a Pesti Vigadóba, amelyekhez a Duna innenső oldaláról, a Neszmélyi borvidékről három ismert borászat, valamint egy habzó italokkal érkező vállalat csatlakozik - közölte az MTI-vel Csíki Sándor szervező. Mint kiemelte, a látogatók Magyarországon még kevéssé ismert kis borászatok izgalmas...

Másodszor díjazzák a VOLT-on a legjobb zenei előadókat

Másodszor díjazzák a VOLT-on a legjobb zenei előadókat Másodszor adják át a Petőfi Zenei Díjakat: a hazai könnyűzenei színtér legjobbjait nyolc kategóriában ismerik el, az esemény egy nagyszabású gála keretében lesz június 26-án, a 25. Telekom VOLT Fesztivál mínusz egyedik napján.  "A Petőfi Rádió és a VOLT Fesztivál között a kötődés régi és jó tapasztalatokat szereztünk a tavalyi első díjátadón. Az esemény a közönség bevonásával zajlik, élőben közvetített műsorként is megállja a helyét és mindezt egy szabadtéri fesztivál keretében" - hangsúlyozta Lobenwein Norbert főszervező. A június 26-i díjátadó gálán a soproni...

Világháborús lövedékeket találtak a 8-as főúton

Világháborús lövedékeket találtak a 8-as főúton Második világháborús lövedékeket találtak hétfőn a 8-as főúton Veszprém külterületén, az utat teljes szélességében lezárták.Orosz Katalin közlése szerint rendőrségi bejelentés alapján találtak rá a második világháborús lövedékekre, amelyeket a helyszínen semmisítenek meg.A rendőrök erre az időre teljes szélességében lezárták a 8-as főút érintett szakaszát, a forgalmat a 7216-os, a 7202-es és a 72-es út irányába terelik.

Elszabadult lovak miatt...

Elszabadult lovak miatt lezárták az M6-ost Lovak szabadultak el az M6-os autópálya Tolna megyei szakaszán hétfő délelőtt, a rendőrség Szedres és Tengelic között a pálya...

Csökkent az illegális...

Csökkent az illegális határátkelők száma Húsz határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök. A rendőrség honlapján olvasható...

Íme a hatos lottó...

Íme a hatos lottó nyerőszámai és nyereményei A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták...

Változékony, de meleg idő...

Változékony, de meleg idő lesz a jövő héten, majd' 30 fok is lehet A következő napokban is többször várható zápor, zivatar, ugyanakkor sok napsütésre is számítani lehet, 20-25 Celsius-fok...

Turistabusz karambolozott...

 Szerb turistabusz karambolozott az M0-ás szigetszentmiklósi szakaszán vasárnap, nem sokkal dél után. A jármű pályakarbantartó teherautóknak ütközött, a karambolban egy ember meghalt...

A diákok 85 százaléka...

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyvet a következő tanévtől A kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be az Emberi Erőforrások...

Jánoska-eresztéssel emlékeznek védőszentjükre a bajaiak

Jánoska-eresztéssel emlékeznek védőszentjükre a bajaiak Mécsesekkel kivilágított csónakok és ladikok kísérik május 20-án, sötétedés után Nepomuki Szent János szobrát az úszó lampionokkal díszített Sugovicán, Baján.    Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója a programsorozatot szervezők nevében az MTI-nek elmondta: Nepomuki Szent János kultusza több száz éves múltra tekint vissza. Első említése 1768-ból származik, amikor is a szentről elnevezett városrészben található kápolnánál körmenetet tartottak. A vízi mesterségekkel foglalkozók tisztelegtek így védőszentjük előtt.A Jánoska-eresztést 1941-ig...

Egyre több ingatlanos van a piacon, több a balhé is

Egyre több ingatlanos van a piacon, több a balhé is A válság óta jelentősen bővülő ingatlanpiac hatására egyre több ingatlanos tevékenykedik a piacon; elsősorban a jutalék nagyságában erős a verseny, ami kedvez az ügyfeleknek, de a tranzakciók számának emelkedésével a jogi konfliktusok is szaporodnak, egyre többen fordulnak bírósághoz például a kizárólagos szerződések miatt.    Sándor Viktória, a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége elnökségi tagja az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a válság után, 2013-14 óta folyamatosan élénkül a piac, a tavalyi pedig a válság utáni legerősebb év volt az ingatlanpiacon.Idén az...

Ilyen a mi formánk: lőttek az ötösnek a héten

Ilyen a mi formánk: lőttek az ötösnek a héten  A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok: 5 (öt) 34 (harmincnégy) 45 (negyvenöt) 54 (ötvennégy) 55 (ötvenöt) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 35 darab, nyereményük egyenként 1.598.070 forint;3 találatos szelvény 3094 darab, nyereményük egyenként 19.285 forint; 2 találatos szelvény 92.772 darab, nyereményük egyenként 1.405 forint.Joker: 420111Joker telitalálatos szelvény nem volt.