Több mint egymillió turista kereste fel idén Kárpátalját
2017. szeptember 20. szerda 08:30

Több mint egymillió, főleg belföldi turista fordult meg idén Kárpátalján, míg a külföldiek közül elsősorban a cseheket, lengyeleket és románokat vonzotta az ukrajnai régió - tájékoztatott kedden a Kárpátalja megyei gazdaságfejlesztési és kereskedelmi főosztály.
A hivatal közleménye szerint az ukrajnai megyében a legnagyobb problémát a turisták számára továbbra is az alacsony színvonalú közlekedés és az utak "szörnyű állapota" jelenti.
Denisz Man főosztályvezető jelezte, a megye erdészeti és vadgazdaságai az autóutak mentén megállóhelyeket alakítottak ki, ahol a turisták megpihenhetnek. Azt is közölte, hogy az idén idegenforgalmi szempontból fontos utak kapnak új burkolatot a hegyvidéki Perecsenyi, Szolyvai és Rahói járásokban. A tisztségviselő szerint a Kárpátaljára látogató turisták körében a gyógy- és termálfürdők, sóbarlangok és a természetes látnivalók a legnépszerűbbek.
Idegenforgalmi szakemberek szerint az utóbbi időben a Kárpátaljára látogatók körében növekszik az igény a turizmus aktív formái és az ökológiai turizmus iránt. Népszerűek az Ukrán-Kárpátok Hoverla- és Petrosz-hegycsúcsaira szervezett gyalogtúrák. Rendkívül nagy az idegenforgalmi vonzerejük a hegyvidéki természetvédelmi területeknek és a Kárpátok őserdeinek.
Évről évre bővül Kárpátalján a fesztiválturizmus is, mind több vendég vesz részt a megyében az év egészében szervezett tematikus rendezvényeken. A közel hároméves visszaesés után idén ugyancsak növekedésnek indult a Magyarországról Kárpátaljára látogató turisták száma.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Harminchárom rab készül idén...
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Pénteken lesz a virágvásár a Kossuth...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Pécsett a gyógymasszőr és webes...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...