Semjén Zsolt: létünkben vagyunk fenyegetve

2017. szeptember 21. csütörtök 08:30

Semjén Zsolt: létünkben vagyunk fenyegetve

Magyarország és Európa is a migránsok inváziója alatt áll, létünkben vagyunk fenyegetve - mondta Semjén Zsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége országjáró kerekasztal-beszélgetésének sajószentpéteri állomása előtt tartott sajtótájékoztatón szerdán. 

A miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke úgy fogalmazott: Afrikából, Ázsiából akár milliók kelhetnek útnak Európa felé, "részint a Soros-féle ideológia készíti elő elindulásukat, uralva a brüsszeli bürokráciát, akik teljesen tudatosan akarják megváltoztatni Európa és Magyarország etnikai, kulturális, vallási arculatát", anélkül, hogy erről megkérdezték volna az embereket.

Szólt arról is, hogy "ha egyszer muszlim tömegek telepednek le" Magyarországon és az Európai Unióban, "többet tőlük megszabadulni nem tudunk".

A megoldás eleve az, hogy nem szabad beengedi a gazdasági menekülteket - jelentette ki, majd hozzátette: világosan meg lehet különböztetni azokat, akik politikai, etnikai, vallási ok miatt kénytelen az életüket mentve elhagyni országukat, ugyanakkor ennek az áradatnak az óriási hányadát olyanok teszi ki, akik nem az életükért menekülnek, hanem egy jobb élet reményében.

A világ összes szegény emberét sem Európa, sem Magyarország nem tudja befogadni, mi több, az iszlám tömegek nem tartják tiszteletben az európai civilizációt, a hagyományokat - hangoztatta a politikus.

Kijelentette: Brüsszel ne magyarázza meg, hogy kiket engedünk be, "soha nem írtunk alá az Európai Unióval olyan megállapodást, amelyben átengedtük volna nekik a szuverenitás legfontosabb elemét, azt, hogy mi magunk határozhassuk meg, hogy kivel akarunk együtt élni".

A miniszterelnök-helyettes kitért arra is, hogy már korábban megkérdezték a magyar népet népszavazással, nemzeti konzultációval, és most a Soros-tervvel kapcsolatban ismét nemzeti konzultáció lesz.

Hozzátette: Magyarország nem akarja megmondani sem a németeknek, sem a franciáknak, hogy kivel éljenek együtt, "ha akarnak, éljenek együtt az iszlámmal", ugyanakkor a magyar kultúrának és civilizációnak nem része az iszlám, "Magyarország keresztény ország Szent István óta, és nem akarjuk, hogy az ország kalifátus legyen".

Demeter Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta: a keresztény értelmiségnek hatalmas felelősége van abban, hogy utat mutasson a változó világban a helyét kereső embernek, a közösségeknek.

Megfogalmazása szerint az ezeréves Magyarország keresztény alapon, keresztény értékek mentén szerveződött, és ez akkor is igaz, "ha a túlzott liberalizmus és a vad baloldaliság egyes képviselői a keresztény hitet és gondolkodást a templomok falai közé szeretnék rekeszteni". A keresztény értelmiségnek hitből fakadó kötelezettsége van az ország és Európa iránt is - tette hozzá.

MTI