Halálos baleset miatt elterelik a forgalmat a 6-osról

Halálos baleset miatt elterelik a forgalmat a 6-osról Frontálisan ütközött két autó vasárnap reggel a 6-os főúton, Paks és Dunaföldvár között, a balesetben egy ember meghalt, ketten könnyebben megsérültek - tájékoztatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.  Molnár Ágnes közlése szerint egy Paks irányába tartó autó a főút 96-os kilométerénél eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba. A sofőr, aki egyedül ült a járműben, a helyszínen meghalt. A másik autóban négyen ültek, közülük ketten könnyű sérülést szenvedtek.  A rendőrök a helyszíni szemle és műszaki mentés idejére az M6-os autópályára...

A gyermekvállalásért cserébe elengedik a diákhitelt

A gyermekvállalásért cserébe elengedik a diákhitelt A kormány kiemelten segíti a családalapítás előtt álló fiatalokat is - mondta a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár szombaton egy budapesti játszótéren tartott sajtótájékoztatóján.   Novák Katalin (képünkön) a kormany.hu-n közreadott videófelvétel szerint úgy fogalmazott, azok a fiatalokat, akik meghozták a családalapítás komoly döntését, számíthatnak a kormány támogatására, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak.Az államtitkár a kormányzati segítség közül kiemelte azt, hogy munkát adnak a fiataloknak, hiszen „soha nem látott...

Íme a nyerőszámok: ezekkel lehetett volna ötösünk

Íme a nyerőszámok: ezekkel lehetett volna ötösünk Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:  Nyerőszámok: 1 (egy) 9 (kilenc) 25 (huszonöt) 73 (hetvenhárom)89 (nyolcvankilenc) Joker: 7660305 találatos szelvény nem volt;4 találatos szelvény 53 darab, nyereményük egyenként 1.114.215 forint;3 találatos szelvény 4.051 darab, nyereményük egyenként 15.550 forint;2 találatos szelvény 99.666 darab, nyereményük egyenként 1.385 forint. 

Kétórás munkabeszüntetésre...

Kétórás munkabeszüntetésre készülnek hétfőn az önkormányzati dolgozók, lassul az ügyintézés Nem várható gyors döntés azon közalkalmazottak és önkormányzati tisztségviselők béremeléséről, akik eddig kimaradtak az...

Napos, de szeles időre...

Napos, de szeles időre számíthatunk vasárnap Az előrejelzés szerint egyre kevesebb helyen eredhet el az eső.  Éjszaka már nem valószínű csapadék, mindenütt csökken a...

A Parlamentben állították...

A Parlamentben állították ki a hazatért Seuso-kincset Augusztus végéig a Parlamentben látható a teljes leletegyüttes. A Seuso-kincs újabb hét darabjának visszaszerzésével a teljes...

Négy ezüstöt szereztek...

Négy ezüstöt szereztek diákjaink a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián Négy ezüstérmet szerzett a magyar csapat a szombaton zárult Nemzetközi Kémiai Diákolimpián - közölte Magyarfalvi Gábor...

Elkezdődött az ítélkezési...

Elkezdődött az ítélkezési szünet a honi bíróságokon Szombaton kezdődik és augusztus 20-áig tart a nyári ítélkezési szünet az ország bíróságain. A törvénykezési szünet alatt a...

Részeg volt a balesetező...

Részeg volt a balesetező busz sofőrje, lecsukták Őrizetbe vették a Ceglédnél péntek délután balesetet szenvedett busz sofőrjét járművezetés ittas állapotban bűntett...

Az ÁSZ szerint megfelelően gazdálkodik a Fidesz

Az ÁSZ szerint megfelelően gazdálkodik a Fidesz Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Fidesz 2014-2015-ös gazdálkodásának ellenőrzése során megállapította, hogy a párt eleget tett a jogszabályi előírásoknak, biztosította gazdálkodásának, vagyoni helyzetének áttekinthetőségét, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatóságát. Az ÁSZ az MTI-hez pénteken eljuttatott jelentésében azt írta: a Fidesz a törvényi előírásoknak megfelelően 2014-ben csaknem 1 milliárd 550 millió forint, 2015-ben pedig 876 millió forint költségvetési támogatásban részesült.A számvevőszék megállapította, hogy a Fidesz gazdálkodására vonatkozó számviteli...

A magyar Raccuja Gergely nyerte a Wolfson Economics díjat

A magyar Raccuja Gergely nyerte a Wolfson Economics díjat Magyar kutató nyerte a legrangosabb, negyedmillió fontos (csaknem 90 millió forintos) díjjal járó brit közgazdasági elismerést annak modellezéséért, hogy miként lehetne hatékonyabb díjfizetési rendszerrel javítani a brit közúti közlekedési infrastruktúra állapotát.A díjat - amelynél magasabb összeget gazdasági kutatásért csak a közgazdasági Nobel-díj kitüntetettjei vehetnek fel - Lord Simon Wolfson konzervatív párti brit főrend, a Next divatáruház-hálózat vezérigazgatója alapította. A pályázatra - amelyet a Policy Exchange nevű konzervatív londoni gazdasági-társadalmi kutatóműhely...

Új módszerrel a koszorúér-betegségek nyomában

Új módszerrel a koszorúér-betegségek nyomában Már a legkorábbi szakaszban felfedezhetővé válhatnak a koszorúér-betegségek azzal az új diagnosztikai módszerrel, amelyet az Oxfordi Egyetem kutatói fejlesztettek ki. A kardiológusok szívről készült CT-felvételeken látható gyulladásokat elemeztek az új módszerrel, az úgynevezett zsírhígulási index mérésével (FAI), amely az artériákat körül vevő zsírszövetekben (perikardiális zsír) végbemenő változásokat mutatja ki. Egy gyulladt artéria közelében ez a zsír kevésbé zsírossá és vizesebbé válik.Ez a mutató jelzi a koszorúérben lévő zsírt és koleszterint tartalmazó lerakódásokat vagy...

Lázár: akcióterv a minőségi...

Lázár: akcióterv a minőségi magyar élelmiszerekért A kormány 20 pontos akciótervet fogadott el a magyar élelmiszerek minőségére vonatkozóan - közölte Lázár János csütörtöki...

Változatos programokkal vár...

Változatos programokkal vár a Debreceni Virágkarnevál Egy hetes programsorozattal várja a látogatókat augusztus 15. és 21. között a 48. Debreceni Virágkarnevál, amely a reformáció...

Az időjárás-megfigyelő...

Az időjárás-megfigyelő rendszerek is fejlődtek A természet- és éghajlatváltozás mellett az időjárás-megfigyelő rendszerek is fejlődtek - mondta Mika János éghajlatkutató az...

Áder: a határvédelem a...

Áder: a határvédelem a katonák legfontosabb feladata Áder János államfő is megtekintette a Magyar Honvédség különleges műveleti gyakorlatát. Mint mondta, reméli, soha nem kerülünk...

Megszökött a szombathelyi...

Megszökött a szombathelyi bv-intézet egyik rabja Munkavégzés közben engedély nélkül távozott egy elítélt a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási (bv) Intézet közelében...

Mesés várjátékra várják a...

Mesés várjátékra várják a gyerekeket szombaton A világörökségi település várában középkori hangulatot teremtenek, de a vitézi próba és az ostromjáték mellett még a...

Emléktúra indult Arany János nyomában

Emléktúra indult Arany János nyomában Háromnapos emléktúra indult Arany János nyomában kedden a Lakiteleki Népfőiskola és a Keresztény Élet hetilap szervezésében. A Lakiteleki Népfőiskola és a Keresztény Élet több mint tíz esztendeje minden évben egy-egy történelmi, irodalmi személyiség tiszteletére szervez vetélkedőt, illetve emléktúrát - mondta el az MTI-nek az Arany János-túra első napján a Parlamentben Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.Mint hozzátette, idén a kétszáz éve született Arany János életével és munkásságával kapcsolatos vetélkedőn vehettek részt a Kárpát-medencei magyar fiatalok. A középdöntőből és...

Még igényelhető a nyári gyermekétkeztetés

Még igényelhető a nyári gyermekétkeztetés Még mindig lehet igényelni a helyi jegyzőnél a nyári gyermekétkeztetést, az arra rászorulóknak - hívta fel a szülők figyelmét az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Az önkormányzat köteles megszervezni a nyári gyermekétkeztetést hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkeztetéséről, a kormány ehhez minden szükséges forrást (6,7 milliárd forintot) biztosít - idézte fel az Emmi, kifejtve: ingyenes szünidei étkezésre azok a gyermekek jogosultak, akiknek rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény jár; hátrányos, halmozottan...

Múzeumok éjszakája: idén 403 ezer látogatót regisztráltak

Múzeumok éjszakája: idén 403 ezer látogatót regisztráltak Országszerte 403 ezer látogatót regisztráltak az idén június 24-én megtartott Múzeumok éjszakája programjain. Két évvel ezelőtt mérték a legmagasabb látogatószámot, akkor 420 ezer embert vonzott a Múzeumok éjszakája, a második legmagasabb látogatottságot pedig idén érte el a rendezvénysorozat - mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában a kultúráért felelős államtitkár. Hoppál Péter emlékeztetett arra, hogy országszerte csaknem kétezer program várta a közönséget, nem csupán múzeumokban, hanem könyvtárakban, levéltárakban, felsőoktatási és közművelődési intézményekben is. A...