Közzéteszik a kommunista erőszak áldozatainak életrajzát
2017. november 07. kedd 11:30

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) a honlapján (www.neb.hu) és a közösségi oldalán keddtől olyan emberek rövid életrajzát teszi közzé, akik a kommunista erőszak áldozatai lettek.
A NEB az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az életrajzokat a száz évvel ezelőtti szentpétervári (akkori nevén petrográdi) események után publikálják, emlékezve arra, hogy akkor olyan politikai erő szerezte meg a hatalmat, amely a kommunizmus ideológiáját hirdette. "A bolsevikok és követőik a diktatúra és az elnyomás útján, az őket kiszolgáló erőszakszervezetek könyörtelen módszereivel törekedtek arra, hogy programjukat megvalósítsák és elterjesszék a világon - akár emberéletek kioltása árán" - olvasható a közleményben.
A közzététel célja, hogy naponta egy-egy emberi sorsot bemutatva emléket állítsanak mindazoknak, akik a huszadik század egyik totalitárius ideológiájának áldozatává váltak - írták.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága az életrajzok összegyűjtésében kolozsvári, somorjai, ljubljanai, bukaresti, kijevi, varsói, prágai, pozsonyi, vilniusi, berlini és grazi társintézményektől kapott segítséget.
Tavaly a NEB az 1956-os forradalom elfojtásában és a megtorlásban részt vevő kommunista vezetőkről közölt adatbázist, valamint az 1956 utáni megtorlás szolgálatában álló bírák, ügyészek és karhatalmi vezetők életútjait tette közzé.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Idén is megrendezik Fekete István...