Óriási tartozást halmozott fel, majd nyakon szúrta a családsegítőt

Óriási tartozást halmozott fel, majd nyakon szúrta a családsegítőt Elrendelte az inárcsi hivatali dolgozót leszúró férfi letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pénteken - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.   A férfit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítja. A férfi beismerte tettét.Az eljárás eddigi adatai szerint a gyanúsított feleségével inárcsi házukban közösen nevelte három gyermekét, akik közül kettő kiskorú, és az egyik fogyatékkal élő. A gyanúsított és felesége többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmozott...

Fülöp Attila: 21,8 milliárd forint jut felzárkózási programokra

Fülöp Attila: 21,8 milliárd forint jut felzárkózási programokra Országos szinten 21,8 milliárd forint áll rendelkezésre különböző felzárkózási programokra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán pénteken.   Fülöp Attila a helyi romaintegrációs program nyitórendezvényén elmondta, a korábban erre a célra fordított, a helyi közösségek által hasznosított összegeknek köszönhetően 2012 és 2016 között 500 ezerről 385 ezerre csökkent a mélyszegénységben élők száma Magyarországon.A kormány elkötelezett az iránt, hogy -...

Hajójáratok maradnak ki szombaton a Balaton-átúszás miatt

Hajójáratok maradnak ki szombaton a Balaton-átúszás miatt A Balaton-átúszás miatt szombaton több menetrendi és sétahajójárat kimarad, továbbá bizonyos útvonalakon nem közlekednek a gyorshajók és a vízitaxik - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.   A Balaton-átúszás szombaton 7.30-kor indul Révfülöpről, és a tervek szerint 12 óráig tart (ez az időjárástól függően módosulhat). Az 5,2 kilométeres távra vállalkozóknak 16 óráig kell megérkezniük a balatonboglári célba. Az úszók biztonságát egy hajókból álló, Révfülöp és Balatonboglár között kialakított "úszófolyosó" szavatolja. A rendezvény miatt hét útvonalon...

Újabb egyetem kezdheti meg...

Újabb egyetem kezdheti meg működését Magyarországon Jövő szeptembertől egy újabb amerikai egyetem indíthatja el a képzési programját Budapesten - mondta Szijjártó Péter...

Olasz film nyitja a...

Olasz film nyitja a szombaton kezdődő palicsi filmfesztivált A Lazzaro Felice (Boldog Lazzaro) című olasz film nyitja meg szombaton az Európai Filmek Nemzetközi Fesztiválját Palicson,...

Szili Katalin: tiszteletben...

Szili Katalin: tiszteletben kell tartani a közös értékeket A kárpátaljai magyarság számára jelenleg a közösségi jogok biztosításának a kérdése a legfontosabb, nem engedhetjük meg, hogy...

Napelemes rendszereket...

Napelemes rendszereket létesítenek az OMSZ mentőállomásain Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kilenc mentőállomására lesz érvényes a beruházás , a fejlesztés során több mint 1300...

Novák: a család az egyik...

Novák: a család az egyik legnagyobb nemzeti kincs A család az egyik legnagyobb nemzeti kincs, amit ápolni, védeni, gyarapítani kell - hangoztatta az Emberi Erőforrások...

Orbán: hazánk a világ egyik...

Orbán: hazánk a világ egyik legbiztonságosabb országa - Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, ezért különösen figyelnie kell arra, hogy "amit már végre...

A cél, hogy a világ legfejlettebb államai közt legyünk

A cél, hogy a világ legfejlettebb államai közt legyünk Az ország versenyképességének javítását szolgáló legújabb, 180 pontos csomagját azzal a szándékkal állította össze a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy Magyarország is felzárkózzon a világ legfejlettebb államai közé - mondta Baksay Gergely, az MNB költségvetési és versenyképességi elemzések igazgatóságának vezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.    A 180 pontos csomagot kedden adta át a jegybank a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak. A javaslatok célja a magyar gazdaságban - elsősorban a külső-belső egyensúlyi és adósságmutatókban, valamint a munkapiacon -...

Jóval kevesebb kárt okoztak a természeti csapások

Jóval kevesebb kárt okoztak a természeti csapások A viharos 2017 után 2018 első felében egyelőre viszonylag kevés kárt okoztak a világban a természeti csapások - állapította meg szerdai jelentésében a Munich Re német biztosítótársaság.   A világ legnagyobb viszontbiztosítással foglalkozó cégének értékelése szerint 2018 januárjától június végéig világszerte mintegy 33 milliárd euró (10,7 ezermilliárd forint) kárt okoztak a természeti katasztrófák, ami elmarad a hosszú távú átlagtól. "Mondhatjuk akár azt is, hogy ez a vihar utáni csend" - idézi a cég közleménye Ernst Rauchot, a Munich Re geológiai és klímakutató...

Elstartolt az EFOTT, dübörög a fesztivál

Elstartolt az EFOTT, dübörög a fesztivál Kedden délután kinyíltak a 43. EFOTT kapui, és bár ezen a napon még csak hetijegyesek léphettek a Velencén tartott fesztivál területére, azonnal több ezer fiatallal gazdagodott a tóparti helyszín.    Július 10-16. között olyan sztárfellépők teszik tiszteletüket, mint John Newman, Jessie J, Lost Frequencies, Dub FX és a Volbeat, de természetesen minden, az egyetemisták és fiatal felnőttek körében ma népszerű hazai zenekar is színpadra áll majd: Wellhello,Halott Pénz, Kowalsky Meg a Vega, Punnany Massif, Anna & the Barbies,Majka&Curtis, Rúzsa Magdi, Tankcsapda és...

Igazi sportvárossá...

Igazi sportvárossá fejlődhet Békéscsaba pár éven belül Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város a magyarországi női röplabdázás...

Leszúrt egy ügyfél egy...

Leszúrt egy ügyfél egy hivatali dolgozót Ügyintézés közben késsel halálosan megsebesített egy hivatali dolgozót egy férfi szerda reggel Inárcson - közölte a Pest...

Új látogatói rekord...

Új látogatói rekord született a Múzeumok éjszakáján Rekordot döntött a látogatók száma a Múzeumok éjszakája országos rendezvényein: június 23-án országszerte összesen 422 ezer...

Pénzt, szendvicset és...

Pénzt, szendvicset és pulóvert rabolt volt osztálytársától Háromszor rabolta ki egy napon belül volt osztálytársát egy fiatalkorú Barcson az ügyészség szerint, vádat emeltek ellene -...

Újra a Déli pályaudvarról...

Újra a Déli pályaudvarról indulnak a távolsági vonatok A Déli pályaudvaron több vágányon újra közlekedhetnek a vonatok, ezért a nagykanizsai, keszthelyi, tapolcai, zalaegerszegi és...

Derűlátóbban ítélik meg a...

Derűlátóbban ítélik meg a munkavállalók állásuk stabilitását A magyar munkavállalók 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy könnyen találna magának új állást, ha a jelenlegit elveszítené -...

Ősszel állnak újra a bíróság elé Budaházyék

Ősszel állnak újra a bíróság elé Budaházyék  Ősszel kezdődhet újra a Budaházy-ügy tárgyalássorozata a Fővárosi Törvényszéken - közölte a bíróság kedden az MTI-vel.    A közlemény szerint a terrorcselekmény bűntette miatt Budaházy György és 16 társa ellen indult büntetőügy iratai - miután a Fővárosi Ítélőtábla a korábbi elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte - az elmúlt héten érkeztek vissza a Fővárosi Törvényszékre. A büntetőeljárásról szóló, július 1-jén hatályba lépett új törvény rendelkezései értelmében az ügyet - bírói tanács helyett - a törvényszék egy büntetőbírája "egyesbíróként" fogja...

Kisiklott egy vonat, lezárták a Déli Pályaudvart

Kisiklott egy vonat, lezárták a Déli Pályaudvart Szünetel a vonatközlekedés a budapesti Déli pályaudvaron, mert tolatás közben kisiklott egy motorvonat és megdöntötte a felsővezeték-tartó oszlopot - közölte a vasúttársaság kedden a honlapján.    A MÁV közleménye szerint a felsővezeték ellenőrzéséig a vonatok Kelenföldről indulnak és oda is érkeznek.

Megkezdődött az ex-jobbikos KGBéla kémpere

Megkezdődött az ex-jobbikos KGBéla kémpere Megkezdődött az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.    A törvényszék előkészítő ülését államtitok miatt zárt ajtók mögött tartják, azon csupán a bíró, az ügyészek, a védők és vádlottak vesznek részt. Kovács Béla korábbi nyilatkozataiban tagadta a vádakat. Kedden az előkészítő ülés előtt a törvényszéken is arról beszélt a sajtó képviselőinek: ő nem tudhatta,...