Több mint százezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra

Több mint százezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra  Mintegy 108 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézménybe - mondta Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal felsőoktatási elnökhelyettese kedd reggel az M1 aktuális csatornán.    Az elnökhelyettes emlékeztetett, szerdán hirdetik ki a ponthatárokat az egyes intézményekben. Az adatokat a www.felvi.hu honlapon teszik majd közzé. Elmondta, a legnépszerűbb szak a gazdálkodás és menedzsment, de nagy az érdeklődés az informatikai, az ápolói és a pedagógusképzés iránt is.

Harminc migráns akart beszökni az országba

Harminc migráns akart beszökni az országba Harminc határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.    A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 18, szombaton hét, vasárnap három jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások. A román határszakaszon kettő migránst fogtak el. A 2017. március 28-tól hatályos jogszabályok alapján a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején a rendőr az...

Ketten is telibe találták a hatos lottó számait

Ketten is telibe találták a hatos lottó számait A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok: 7 (hét)11 (tizenegy)17 (tizenhét)21 (huszonegy)25 (huszonöt)33 (harminchárom) Nyeremények:6 találatos szelvény 2 darab volt; nyereményük egyenként 143.433.685 forint5 találatos szelvény 125 darab, nyereményük egyenként 110.270 forint;4 találatos szelvény 4.529 darab, nyereményük egyenként 3.045 forint;3 találatos szelvény 54.768 darab, nyereményük egyenként 980 forint.

Nyoma veszett a Zsolnay...

Nyoma veszett a Zsolnay Fényfesztiválon is megcsodált hétméteres Hold-installációnak Szállítás közben elveszett egy 7 méteres Hold-installáció. Luke Jerram A Hold múzeuma című alkotása útban egy ausztriai...

Elsőbálozók lettek a 193....

Elsőbálozók lettek a 193. Anna-bál szépei A budapesti Tóth Kinga Zoét választották a 193. balatonfüredi Anna-bál szépének szombat éjjel. Első udvarhölgye a kecskeméti...

Magyarok százezrei...

Magyarok százezrei nyaralnak Horvátországban idén is Egyre több magyar turista utazik Horvátországba - mondta Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti...

Ötös lottó: íme, amikor a...

Ötös lottó: íme, amikor a 13-as szám hozhat szerencsét A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Szili Katalin: a nemzet...

Szili Katalin: a nemzet iránti hűségnek korparancsként kell irányítania tetteinket Minden nemzeti ügyben - határon innen és túl - napról napra szövetkezni kell a nemzet biztonságáért, gyarapodásáért ebben a...

Hatalmas a kereslet a...

Hatalmas a kereslet a diákmunkások iránt Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a...

A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit

A paksi atomerőműhöz riasztották a honvédség Gripenjeit A paksi atomerőműhöz riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit két kisrepülőgép miatt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-t.    Közleményük szerint az atomerőmű munkatársai csütörtök este értesítették a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központját, mivel az atomerőmű körzetében lévő tiltott légtérben kisrepülőgépeket észleltek. A honvédségi központ ezért riasztotta légvédelmi készenléti szolgálatát. A vadászgépek a tiltott légtér megsértése nélkül azonosították a két AN-2 típusú kisrepülőgépet, amelyek Dunaújvárosban szálltak fel,...

Nővére után Schatzl Natalie is az élvonalban folytatja

Nővére után Schatzl Natalie is az élvonalban folytatja Nyilvános edzésen mutatta be új igazolásait a legutóbbi hat szezonban egyaránt bajnoki bronzérmes érdi női kézilabdacsapat. Fiatal magyar utánpótlás-válogatottal is erősítettek az érdiek, a mohácsi balszélső, a Nemzeti Kézilabda Akadámiát elhagyó Schatzl Natalie is a bronzérmesnél folytatja pályafutását.  Szabó Edina együttesében folytatja pályafutását a 18 éves Schatzl Natalie, aki nővére, a Fradi és a válogatott játékosa, Schatzl Nadine hatására kezdett el kézilabdázni. Érdekesség, hogy Nadine nővére korábban évekig szintén tagja volt az Érdnek. A két testvér...

Felmérés: a magyarok ötöde szeret meztelenkedni

Felmérés: a magyarok ötöde szeret meztelenkedni Ötből egy magyar járt már nudistastrandon, kétszer annyi férfi, mint nő - derül ki a Szállás.hu legfrissebb, MTI-nek csütörtökön küldött felméréséből. A portál felmérése szerint a nudisták mintegy kétharmada 41 éves vagy annál idősebb, 20 százaléka 31 és 40 év közötti, és mindössze 12 százalékuk 30 alatti.Az erre kijelölt területeket használók fő motivációja a naturista elvekhez, a szabadsághoz, a természetközeli állapothoz köthető - idézi a közlemény Keresztes Nórát, a Szallas.hu marketing menedzserét.A kutatás szerint minden második nudista bátran meztelenkedik, nem érez...

Többször leszúrta az...

Többször leszúrta az édesapját, elmeállapota miatt nem büntethető Emberölés bűntette miatt vádat emeltek az ellen az elmebetegségben szenvedő férfi ellen, aki idén januárban megölte édesapját...

Százmillióért kerülhet le a...

Százmillióért kerülhet le a nyomkövető Gyárfás Tamásról Magyarországon eddig példátlan összegű óvadékért, 100 millió forintért cserébe kerülhet le a nyomkövető Gyárfás Tamásról, ha a...

Nem védik a szívet az...

Nem védik a szívet az omega-3 étrend-kiegészítők Nem védik a szívet az omega-3 zsírsavas étrend-kiegészítők egy nagyszabású új kutatás adatai szerint.    A kutatói...

Magyarország az élmezőnyben...

Magyarország az élmezőnyben van az uszonyosúszó-világbajnokságon Újabb magyar érmek a 20. belgrádi uszonyosúszó-világbajnokságon. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a...

Tapírleány született a...

Tapírleány született a Debreceni Állatkertben A jövevény csaknem hat kilogrammos.   Tizenhárom hónapnyi vemhesség után jött a világra a Debreceni Állat- és...

Már a parlagfű virágpora is...

Már a parlagfű virágpora is rontja a levegőt Több helyen megjelent a levegőben a parlagfű és az üröm virágpora - közölte az Országos Közegészségügyi Intézet kedden a...

Bangóné felszólásai egyenlőek a verbális erőszakkal

Bangóné felszólásai egyenlőek a verbális erőszakkal Bocsánatkérésre szólította fel Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselőt hétfői parlamenti, csernobili atomkatasztrófát érintő kijelentései miatt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára kedden Budapesten.    A kereszténydemokrata parlamenti képviselő felidézte, hogy az Országgyűlés ülésén a szocialista politikus a közelmúltban kipattant gyógyszerbotránnyal összefüggésben interpellálta Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát, "aki logikus, érthető és a magyar szakmát megvédő választ adott", kitérve arra is, hogy az ügyben tett magyar lépés...

Sokkal gyorsabban hárítja el a hibákat az E. On

Sokkal gyorsabban hárítja el a hibákat az E. On Gyorsabb lehet a hibaelhárítás az E.On-nál az új, kisfeszültségű hálózatot felügyelő rendszerrel, ami a teljes szolgáltatási területen 2,5 millió ügyfelet érint - közölte a cég az MTI-vel kedden.    A most bevezetett rendszerrel a vállalat sokkal pontosabban, területre és utcára lebontva tudja majd beazonosítani a hálózati hiba helyszínét, ezeket pedig mind földrajzi, mind villamos hálózati térképekhez rendelten megjeleníti a rendszer, a hibaesemény bekövetkezéséről és az elhárítás státuszáról pedig a későbbiekben automatikus tájékoztatást kaphatnak az ügyfelek. A...

Elütötték, azóta lakásukban nevelik az őzgidát

Elütötték, azóta lakásukban nevelik az őzgidát Az őzgida egy hónapja egy férfi és élettársa autója elé ugrott és súlyos lábsérülést szenvedett, egyik hátsó lábának egy részét amputálni kellett.    A baleset után a pár saját panellakásában neveli Révkomáromban az őzgidát.Az állat rövid időn belül felépült és megszokta az embereket. Az őzgidát az illetékes hatóságok engedélyével panellakásukban nevelik megmentőik.