Botosék most hozták a kötelezőt
PMFC - Bp. Honvéd II2-0 (0-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 6. forduló, Újmecsekalja, 600 néző. V.: Oláh G.PMFC: Hegedüs - Simonfalvi, Lantos, Sütő, Szamosi - Berdó, Regedei, Kecskés, Fónai - Gyánó, Lovrencsics (Horváth Zs., 60. p.). Vezetőedző: Botos Antal. Honvéd II: Kunsági - Medgyesi, Sós, Madar, Vasas - Szöllősi (Varga Cs., 63.), Albarracin, Macko (Koródi, 52. p.) Fritz - Czár, Bajner. Vezetőedző: Török László.Sárga lap: Berdó 28., Medgyesi 43 , Gyánó 69. p.42. p.: Berdó ívelt középre, ahol Kecskés ugrott fel, majd öt méterről a jobb kapufa felé fejelt,...
Rátgéber: már nem kell - FRISSÍTVE
Az MKOSZ honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint Berényi János elnök kifejtette: a szakmai bizottság meghallgatta a korábbi pécsi edző beszámolóját, ám abban szakmai hibákat talált. A jelenleg az Euroliga-győztes Szpartak Moszkvát irányító tréner utódja a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzője, Székely Norbert lehet."Ami a legfontosabb és az elsődleges tény, hogy Rátgéber Lászlónak lejárt a szerződése - nyilatkozta Berényi János. - Elkészítette a beszámolóját, amelyet szerda délután a szakmai bizottság meghallgatott, és értékelte is azt. Hiba volt például a...
Védekezve nem lehet kijutni a vb-re
Magyarország - Portugália 0-1 (0-1)Labdarúgó-világbajnoki selejtező, 1. csoport, Puskás-stadion, 42 ezer néző. V.: Stephane Lannoy (francia).Magyarország: Babos - Bodnár, Juhász, Gyepes, Halmosi - Huszti (Priskin, 65.), Tóth B. (Buzsáky, 83.), Vadócz, Dárdai (Hajnal, 65.), Dzsudzsák - Torghelle.Portugália: Eduardo - Bosingwa, R. Carvalho, Bruno Alves, Duda - Deco (Simao, 48.), Pepe, Raúl Meireles, Tiago - C. Ronaldo, Liedson (nani, 82.).G.: Pepe (9.)A csapatok bemutatásánál a világ legdrágább labdarúgója, a nyáron 94 millió euróért szerződtetett Cristiano Ronaldo kapta a...
Ezerötszáz futó a...
Különleges futóverseny okozott kisebbfajta (bár senki által számon nem kért) „felfordulást" a pár nappal ezelőtt...
Drámai vereség a svédektől
Magyarország - Svédország1-2 (0-1)Labdarúgó világbajnoki selejtező, 1. csoport, Budapest, Puskás-stadion, 42 ezer néző. V.:...
Elvesztette a PMFC a rangadót
Gyirmót - PMFC 2-1 (1-1) Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 5. forduló, Győr-Gyirmót, 500 néző. V.: Kassai.Gyirmót: Boros -...
Dévai-emlékversenyként zár...
Az évközi egy-egy vasárnapi futam nyomán ezúttal is folytatódik a hagyomány, amely szerint az évzáró viadalon rögtön dupláznak a kerekesek: a Taour de Pécs befejező napján előbb vasárnap...Az egyik amerikai már a...
A pécsiek két másik amerikaijával, Nicole Ohldéval valamint Kelly Mazzantéval a tengerentúlon egy gárdában, a Phoenix...
Futás a rákgyógyításért a...
A futás 2009. szeptember 5-én 11 órakor kezdődik, a gyülekező helyszíne a Szent István tér, ahol 9.30-tól lehet majd regisztrálni. A futás háromkilométeres szakaszt érint, Pécs történelmi...Bajnai kivédte Dunai büntetőjét
Kisteleki István számvetése Az MLSZ telki edzőcentrumában Kisteleki István elnök, dr. Bordás György főtitkár, dr. Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató, Erwin Koeman szövetségi kapitány és Szekeres Tamás, válogatottunk technikai igazgatója fogadta a kormányfőt. A szövetség elnökének köszöntője egyfajta összegzés volt: Kisteleki István számba vette azt, hogy a válogatott jó szereplése, az OLLÉ-OMV műfüves pályaépítési program, az MGYLSZ megalakulása, s nem utolsó sorban a találkozó helyszíne, a világszínvonalú komplexum, mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a magyar labdarúgás...
Újabb bronz a hajómodellező vb-n
Balatonlellén befejeződött a rádiórányítású vitorláshajó-modellek világbajnoksága. Az utolsó napokra az F5-M kategória versenye maradt. Bár e járművek alapeleme a szél, a zárónapra már túl sok is érkezett belőle a Balatonra, amely túl nagy hullámokat korbácsolt, ezért az eredetileg tervezett utolsó futamokat már nem tudták megtartani, mondja id. Csóka László, a pécsi Ércbányász Modellező Klub elnöke.Az eredményt így az ezt megelőző versenynap akkor még részeredménynek hitt állása alapján hirdették ki, méghozzá újabb pécsi sikerrel: a modellezők által leginkább várt...
Ittas volt a Bodnár által elütött kerékpáros
A debreceni labdarúgócsapat hivatalos honlapjának keddi tájékoztatása szerint halálos kimenetelű gázolás kapcsán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy a boncolásról készült, a rendőrség által kedden megkapott előzetes igazságügyi orvosszakértői vélemény kimondja: a férfi a halála időpontjában „igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt".A dvsc.hu beszámolója szerint a rendőrségi vizsgálat azt is megállapította, hogy a láthatósági mellényt viselő biciklis az út felezővonalának közelében haladt, és feltételezhetően...Räikkönen nyerte a szezon...
A Ferrari és a finn versenyző idei első futamgyőzelmét szerezte meg Spában. Räikkönen ezzel pályafutása 18. sikerét...
A bajnok ellen hangolt a...
Atomerőmű SE - Pécsi VSK-Pannonpower73-57 (16-22, 14-10, 22-15, 21-10) Kosárlabda, felkészülési mérkőzés,...
F-1: Belgiumban az időjárás...
A Valenciában diadalmaskodó Rubens Barrichello előtt felcsillant a remény a világbajnoki címre, hisz mindössze 18 pont a hátránya Jenson Butonnal szemben. A veterán brazil még mindig...BL: Liverpoolban kezd a Loki
Az ötszörös, legutóbb 2005-ben győztes angol FC Liverpool, a francia Olympique Lyon és az olasz Fiorentina lesz a Debrecen...
Mecseki balhé: fegyelmezett...
Sok páros számára az év talán legfontosabb versenye következik a hétvégén, hiszen a Nyírség-ralin több kategóriában is...
A PMFC is továbblépett a...
Nagyatád - PMFC1-3 (0-2)Labdarúgó Magyar Kupa, országos főtábla, Nagyatád, 150 néző. V.: Berke.PMFC: Sólyom - Simonfalvi, Racskó, Lantos, Gulyás - Berdó, Horváth A., Cseri, Szabó L....Egerági lány a felnőtt dzsúdó-vb-n
- Nagyon erős, gyors, és gyors a felfogása is - jellemezte Franciskát Isizaki Masateru az egerági pagodában két edzés között. Ő és „tanítványa" az utolsó időszakban napi három tréninggel készül a világbajnokságra.- Hároméves koromtól, azaz huszonegy éve dzsúdózom. Édesapám és két bátyám is versenyez. Nyolcvanegy kilogrammban megnyertem a japán műszaki főiskolák országos bajnokságát, ahol mindig több ezren indulnak - mutatkozott be a japán fiatalember.Masateru tavaly nyolc hónapot töltött Magyarországon egy csereprogramban, ekkor ismerte meg az egerági dzsúdócsapatot....
Az MLSZ hosszabbított Koemannal
Ám még az is lehet, hogy 2012 június 31-ig, ehhez azonban az kell, hogy nemzeti csapatunk kijusson a következő Európa-bajnokságra. A kapitány szerződés-hosszabbításának hírét szerda délelőtt egy budai szállodában jelentették be a felek. - Elégedettek vagyunk Erwin Koeman munkájával, ezért is hosszabbítottunk szerződést vele. A gesztus úgy véljük, jelzés értékű, a szövetségnél úgy gondoljuk, mindenképpen jó hatással lesz a válogatott játékosokra is, akik megnyugodhatnak a sorsdöntő vb-selejtezők előtt - nyilatkozta kitörő örömmel Kisteleki István MLSZ-elnök, aki nem felejtette el...
Az MLSZ felfüggesztette Csertőit és Bódogot
A testület arról is határozott, hogy jövő kedden 13 órától tárgyalja az ügyet, az érintettek mellett meghallgatja Solymosi Péter játékvezetőt és Ákos Dávid tartalékbírót is.A felfüggesztés azt jelenti, hogy a két tréner edzést ugyan tarthat, de Csertői nem ülhet a kispadra együttesének az első fordulóból elhalasztott, Ferencváros elleni szerdai bajnokiján, valamint vasárnap, az Újpest otthonában esedékes meccsen, míg Bódog Tamás a Videoton pénteki, ZTE elleni hazai mérkőzéséről hiányzik majd.A múlt hétvégi Vasas - Ferencváros bajnoki mérkőzéssel kapcsolatban az angyalföldi klub...
« Előző
6534 | 6561 | 6588 | 6615 | 6642 | 6669 | 6696 | 6723 | 6750 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...

