Újra itthon a Pécsi Sasok: GALÉRIA

Újra itthon a Pécsi Sasok: GALÉRIA GALÉRIA: KLIKK A FOTÓRA!A korábbi hatszoros világbajnok Pécsi Sasok aerobiktriója aktív pályafutása befejeztével főként a fővárosban ténykedett tovább, testnevelőként, edzőként megmaradva sportága mellett. Ám teljes mértékben Péccsel sem szakítottak, Katus Tamás például sokáig a Forma Fitt SE aerobikcsapatának vezetőedzői tisztét is betöltötte. E poszton ugyan azóta más vette át a helyét, ám tréningeket azóta is rendszeresen vezet, mi több, mondja, a most megnyitott Mozgásközpont ötlete is részben innen származik. József utcai termüket ugyanis régen kinőtték, így tágasabb helyet...

Berta hetedik a pozsonyi párbajtőr-válogatón

A pozsonyi nemzetközi junior Balogh György-emlékversenyen, amely egyúttal magyar válogató is volt, 96 párbajtőröző lépett pástra. A PTE-PEAC-PVSE vívói közül a legjobb eredményt Berta Dániel érte el, aki a 7. helyen végzett, újabb fontos lépést téve ezzel a kadett-világversenyekre való kijutásért folytatott küzdelemben.

U-20-as vb: Honduras megalázta Németh Krisztiánékat

Honduras - Magyarország3-0 (1-0)U20-as vb, B-csoport.G.: Martinez (35., 70.), Peralta (83.). Nem kezdett rosszul a magyar válogatott, Egervári Sándor együttese már a 8. percben veszélyes helyzetet alakított ki: fájó, hogy Gosztonyi buktatását nem látta büntetőnek a játékvezető... Nem sokkal később a hondurasiak is villantak: Rojas löketét a kapufa hárította. Ezután Németh Krisztián percei következtek, az AEK Athén csatárát többször is csak szabálytalanul tudták megállítani a védők. A 35. percben aztán bekövetkezett az, amire egyáltalán nem számítottunk: Mario Martinez mintegy 25...

Kiütéses klubcsúccsal...

Kiütéses klubcsúccsal nyitott a MiZo SZEKSZÁRD-MIZO-PÉCS 201067-141 (17-36, 15-40, 16-29, 19-36)Kosárlabda NB I., nők, 1. forduló, Szekszárd, 500 néző. V: Farkas,...

Második a Vasút a...

Második a Vasút a kupanyitányon PVSK - Honvéd9-10 (3-3, 1-3, 2-3, 3-1)Vízilabda Magyar Kupa, férfiak, 1. forduló, A-csoport, 3. mérkőzés, Pécs, Abay Nemes...

A Párducok nyerték a...

A Párducok nyerték a Szuperkupát Atomerőmű SE - PVSK-PANNONPOWER71-77 (16-23, 17-24, 19-16, 19-14)1. kosárlabda Szuperkupa, férfiak, Paks, 500 néző. V: Cziffra...

Sziporkázó meccsen nyert a...

Sziporkázó meccsen nyert a PMFC PMFC - Ajka4-0 (1-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 8. forduló, Újmecsekalja, 500 néző. V.: Böcskei B.PMFC: Hegedűs - Nagy...

Babella, mint szingapúri...

Babella, mint szingapúri kapitány De hogyan is kerül a Pécsi Kajak-kenu Club Pécsett, illetve Orfűn az utóbbi időben meglehetősen ritkán látott korábbi világ-...

Európai dzsúdzsucu-központ...

Európai dzsúdzsucu-központ Pécsett A sportágban igen rangos eseménynek számító szemináriumra hazánkba látogat Julio Toribio Kancho, a Seibukan Jujutsu alapító...

Michael Jordan újra a pályán - jótékony milliókért?

A mérkőzés apropóját az adhatja, hogy a beavatási ceremónián a Jordan által nem kimondottan "pozitív hősként" feltüntetett Byron Russel kihívta a Chicago Bulls korábbi klasszisát egy találkozóra. Az esetleges összecsapás tétje 100 ezer dollár - 18 millió forint - lehet, miután az NBA tartalékligájának számító NBDL egyik csapatának, a Utah Flash-nek a tulajdonosa ennyi pénzt ajánlana fel a meccs győztesének jótékonysági célra abban az esetben, ha arra az alakulat idénynyitó mérkőzésének a félidejében kerülne sor.

Kiszáll a csaló Renault a Forma-1-ből?

Kiszáll a csaló Renault a Forma-1-ből? Az angol Guardian azt írja, a hétfői határozat után újságírója ötször kérdezte meg Bernard Rey csapatelnököt, folytatják-e az F1-ben, de egyszer sem kapott konkrét választ."Elnézést kérünk, hogy ekkorát hibáztunk, reméljük, túljutunk ezen az időszakon" - válaszolta Rey, és ez állt hivatalos közleményében is.Max Mosley FIA-elnök előtte bizalmasan azt mondta, a Renault továbbra is elkötelezett a Forma-1-hez, vezetője viszont nem tette ugyanezt, kommünikéjében annyi volt: "Konstruktívan szeretnénk a jövőre koncentrálni, a következő napokban további információkkal...

Fradi-focisták csempészték a petárdát a stadionba?

A vasárnapi, DVSC-TEVA - Ferencváros bajnoki labdarúgó-mérkőzés szünetében egy akkreditált fotós nagy mennyiségű pirotechnikai eszközt vitt be a stadionba, és a petárdákat a vendégszurkolók szektorába akarta eljuttatni. Juhászné Kiss Katalin őrnagy, a Debreceni Rendőrkapitányság sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, mivel a mérkőzést a DVSC által szerződtetett cég biztosította, a rendőrség csak akkor ment be a stadionba, amikor biztonsági emberek már feltartóztatták a 29 éves, budapesti fiatalembert. "A vizsgálat során 16 pirotechnikai terméket találtunk nála, ezért...

Kemény gyerekek a pécsi...

Kemény gyerekek a pécsi ringben Visszaemlékezve kamaszkorom néhány kisebb „afférjára", 13-14 évesen már tisztességes gyomrosokat lehet adni - vagy...

Berta bronzérmes a szolnoki...

A kadet és junior korosztályok számára rendeztek párbajtőrvívó válogatóversenyeket Szolnokon. A PTE-PEAC-PVSE legjobb eredményét az utánpótlás-válogatott Berta Dániel érte el, aki, egy...

Dobogón a pécsi kajakosok...

Dobogón a pécsi kajakosok Szolnokon A válogatottakat felsorakoztató viadalon az ország színe-java részt vett, ahol gyermek korosztálytól az ifjúsági korúakig...

Kovács Máriának most nem...

Kovács Máriának most nem sikerült Az Eb legeredményesebb csapata Oroszország lett: négy bajnoki címet, összesen hét érmet könyveltek el. 1-1 aranyérmet szerzett...

Két kosárkupa - két vereség

Két kosárkupa - két vereség Kosárlabda, Gazdavár-kupa, felkészülési torna, férfiak, Kecskemét, 3. mérkőzés:Kecskemét - Pécsi VSK-Pannonpower95-68 (22-14,...

Hengerelt a PMFC, ikszelt a...

Hengerelt a PMFC, ikszelt a Misleny Budaörs - PMFC0-4 (0-3) Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 7. forduló, Budaörs, 200 néző. V.: Farkas Á.BUDAÖRS: Kozma (Horváth...

Női foci Eb Pécsett - komolyan!

Női foci Eb Pécsett - komolyan! Az UEFA támogatásával Pécsett és Kozármislenyben rendezik meg szeptember 19-től 24-ig a női U19-es Európa-bajnoki selejtezőket. A versenysorozat első körének kontinensszerte 11 helyszín ad otthont, mindenhol 4-4 csapat rúgja a labdát. A női labdarúgás Magyarországon még gyermekcipőben jár (bár Pécsett sem újkeletű játék, hiszen a PMFC mostani szaktanácsadója, Hunyadi Tibor éppen kerek húsz esztendeje alapozta meg későbbi sikersorozatát a Fortuna hölgyeivel - információnk szerint részben e jubileum is közrejátszott abban, hogy az MLSZ Pécset választotta a hazai helyszínül), ám az...

A PMFC továbbment, a Misleny kiesett a kupából

Eredmények, Magyar Kupa, 3. fordulóZTE II. - PMFC 1-5 (0-2)Zalaegerszeg, 50 néző. V.: Király. PMFC: Sólyom - Simonfalvi (Berdó), Racskó, Stark (Szabó L.), Lantos - Nagy J., Horváth A., Cseri (Fónai), Gulyás - Horváth Zs., Lovrencsics.Vezetőedző: Botos Antal.G.: Vitmann, ill. Horváth Zs. (2), Racskó, Lovrencsics, FónaiKozármisleny - Paks 0-1 (0-0)Kozármisleny, 500 néző, V.: Kiss N.Kozármisleny: Antal - Tóth, Finta, Dienes, Kanizsai - Hergenrőder (Kollega, 57.), Kutyáncsánin (Tasselmájer, 64.), Sasa, Laki - Barta, Fabio (Szabó, 74.).Paks: Kovács - Horváth, Éger, Zováth, Pintér -...

Megharcolt a tisztes vereségért a Loki

Megharcolt a tisztes vereségért a Loki Liverpool - DVSC-TEVA1-0 (1-0)Labdarúgó Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló, E csoport, Liverpool, Anfield Road. V.: Pedro Proenca Oliveira Alves Garcia (portugál).Liverpool: Pepe Reina - Glen Johnson, Jamie Carragher, Martin Skrtel, Emiliano Insúa - Josszi Benajun, Steven Gerrard, Lucas Leiva, Alberto Riera - Dirk Kuyt, Fernando TorresDebrecen: Vukasin Poleksic - Bodnár László, Komlósi Ádám, Mészáros Norbert, Fodor Marcell - Czvitkovics Péter, Kiss Zoltán, Leandro, Luís Ramos, Szakály Péter - Adamo Coulibaly.G.: Kuyt (45.)- Nagyon keményen dolgoztunk, sok felvételt láttunk a...