Ittas volt a Bodnár által elütött kerékpáros
2009. szeptember 01. kedd 17:00
A debreceni labdarúgócsapat hivatalos honlapjának keddi tájékoztatása szerint halálos kimenetelű gázolás kapcsán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség közleményt adott ki, amelyből kiderült, hogy a boncolásról készült, a rendőrség által kedden megkapott előzetes igazságügyi orvosszakértői vélemény kimondja: a férfi a halála időpontjában „igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt".
A dvsc.hu beszámolója szerint a rendőrségi vizsgálat azt is megállapította, hogy a láthatósági mellényt viselő biciklis az út felezővonalának közelében haladt, és feltételezhetően Bodnár László elé kanyarodott, amikor az autó hátulról elütötte.
A gépkocsivezetőnél a helyszínen alkalmazott alkoholszonda nem mutatott ittasságot. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatja a büntetőeljárást. Az igazságügyi műszaki szakértő jelentése, mely többek között arra hivatott választ adni, hogy a gépkocsi mekkora sebességgel haladt a baleset bekövetkeztekor, még nem készült el.
A gépkocsivezető kihallgatására, illetve a felelősség kérdésének mérlegelésére csak ezt követően kerül sor.
samsungsport.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Még pár nap, s máris kopogtat az...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Tízéves kislányra lőtt...

