PMFC: a Fradival együtt a Ligakupában
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága szerdán nyilvánosságra hozta a 2011-2012-es Ligakupa csoportbeosztását. A 20 csapatos sorozat részvetői öt négyes csoportba kerültek, a beosztásnál fontos szempont volt a földrajzi fekvés. A sorozat augusztus 31-én kezdődik, a döntőt április 18-án rendezik meg.A csoportkör játéknapjai: augusztus 31., szeptember 7., október 5., október 12., november 9., november 16. A negyeddöntő első mérkőzéseit február 22-én, a visszavágókat március 7-én, az elődöntő első összecsapásait március 28-án, a visszavágókat április 4-én játsszák. A döntőre...Aikidósok találkoznak a Nevelési Központban
Augusztus 4. és 7. között nemzetközi aikido edzőtábort rendeznek az Apáczai Nevelési Központ Sportcsarnokában, amelyre mintegy 200 harcművész érkezik az ország számos pontjáról, valamint érkeznek még Japánból, Luxemburgból, Szerbiából és egyéb országokból is.Az aikido egy japán harcművészet, melyet egyre többen gyakorolnak Magyarországon is. Az edzőtábor négynapos, és minden nap két edzésen vehetnek részt az aikidósok. Az edzőtábort Kobayashi Hiroaki, 6. danos mester vezeti, aki egyenesen Japánból érkezik. A magas rangú mester az irányzat vezetője, az irányzatnak...
Nincs csődben a pécsi kézis klub, az elmaradt fizetéseket is utalják
Új ügyvezetővel és vezetőedzővel vág neki a szeptemberben rajtoló férfi kézilabda NB I. küzdelmeinek a Pécs. Danyi Gábor távozása után az egyesület vezetését Cselinácz János vette át, aki a költségek lefaragása mellett a kisebb szponzorokat is igyekszik megnyerni. A klub ugyan még tartozik néhány egykori játékosának, ám az elmaradásokat augusztus ötödikéig pótolják. Az új idényre gyakorlatilag kicserélődött a csapat, de Németh Attila vezetőedző szerint a garnitúra alkalmas az NB I-es tagság meghosszabbítására. A pécsi önkormányzat még tavasszal úgy döntött, hogy azokban az...
Magyar arany az öttusa Eb-n
Aranyérmet szerzett - és ezzel megvédte címét - a Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila összeállítású csapat az angliai öttusa Európa-bajnokság hétfői váltóversenyében.A magyarok -...Pécsi strandröplabdások...
Balatonlellén tartották a magyar strandröplabda kvalifikációs verseny legutóbbi eseményét. A PTE-PEAC két játékosa, Kiss Nicholas és Takács Attila holtversenyben a 9. helyen végeztek a 17...Négy ANK-arany az úszó...
A hétvégén dr. Petrov Anatolij mesteredző vezetésével nyolc ANK-s úszó állt rajtkőre a Székesfehérváron megrendezett Országos...
Button nyerte a Forma-1-es...
Jenson Button, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a XXVI. Forma-1-es ENI Magyar Nagydíjat a Hungaroringen. A második...
Véget ér a II. Exicom...
Vasárnap befejeződnek a küzdelmek a PTE szervezésében megrendezett Nemzetközi Futball Fesztiválon. Az eseményt az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóságának közreműködésével tartották meg.A...Jakabos nem jutott döntőbe...
Egyetlen magyar jutott döntőbe a sanghaji vizes világbajnokság utolsó versenynapjának délelőtti selejtezőiből: Verrasztó Dávid 400 m vegyesen folytathatja a legjobb nyolc között az esti...Megyünk-e a foci vb-re, Brazíliába?
A magyar labdarúgó-válogatottat a D-csoportba sorsolták a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőin. Csoportellenfeleink: Hollandia, Törökország, Románia, Észtország, Andorra. A magyar válogatottnál sajnos - az elmúlt két évtized erőviszonyait figyelembe véve - a csoportból Hollandia, Törökország és Románia is sokkal esélyesebb a továbbjutásra.Ha egy üzlet beindul: ismét nyert a Pécs - PMFC-ZTE 2-1
Két, az idényt ellentétesen kezdő csapat meccselt szombat este Újmecsekalján. Míg a PMFC a szezon eddigi találkozóit megnyerte, addig a Zalaegerszeg két vesztes mérkőzés után utazott Pécsre. Kilencvenpercnyi játék után kiderült: folytatódik a pécsi álom, a hajtós találkozón a többet támadó PMFC nagy csatában kiharcolta a győzelmet. A piros-feketék ezzel továbbra is száz százalékosak és vezetik a bajnoki tabellát! Labdarúgó NB I., 3. fordulóPMFC - Zalaegerszeg 2-1 (1-1) Újmecsekalja, 2500 néző.V.: Kovács (Viszokai, Kis) PMFC: Dibusz - Törtei, Todorovics, Lantos, Simonfalvi -...
Negyedik a férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott negyedik lett a sanghaji vizes világbajnokságon, miután a szombati bronzmérkőzésen 12-11-re kikapott Horvátországtól. Kemény Dénes csapata legutóbb 2007-ben szerzett világbajnoki érmet, akkor második lett. Az ezt megelőző vb-n, 2009-ben ötödik helyen zárt.Eredmény, a 3. helyért:Horvátország-Magyarország 12-11 (5-2, 3-2, 3-5, 1-2)A magyar góldobók: Biros, Varga Dénes 3-3, Madaras, Steinmetz, Hárai, Kiss, Hosnyánszky 1-1.A két nemzeti együttes a sanghaji randevú előtt világversenyen utoljára a 2008-as, málagai Európa-bajnokságon találkozott,...
Folytatódik a Tour de Pécs
Július 31-én, vasárnap a hetedik szakasszal folytatódik a 13. Tour de Pécs országúti kerékpárverseny.A Pellérd Nagydíjat első...
Gyurta Dániel világbajnok
Megvédte világbajnoki címét 200 mellen Gyurta Dániel a sanghaji vizes világbajnokság pénteki napján, amelyen az amerikai Ryan Lochte megszerezte harmadik egyéni aranyérmét, miután nyert...Jakabos a gyorsváltóban...
A magyar női 4x200 méteres gyorsváltó az ötödik helyen végzett a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki...
Magyar diadalmenet, szerb...
Négy góllal is vezetett a harmadik harmadban, végül hosszabbításban mégis 15-14-re kikapott a magyar férfi válogatott a sanghaji vizes világbajnokság vízilabdatornájának csütörtöki...Jakabos Zsuzsa hatodik 200...
Jakabos Zsuzsanna hatodik helyen végzett 200 méter pillangón a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján.A 22 éves magyar a szerdai középdöntőből kiváló, 2:06.77...A PVSK-PVSE Europóló-kupa...
Újabb nemzetközi utánpótlás vízilabdatornának ad otthont az Abay Nemes Oszkár Sportuszoda július 29-31. között. Nagy elismerés ez a pécsi vízilabdának, hiszen az Eszék és a Kaposvár...Biczó Bence a nyolcadik helyen végzett 200 pillangón
A pécsi ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence is döntőzött szerdán a sanghaji vizes világbajnokságon: a 18 éves versenyző a középdöntőben úszottjától elmaradva, 1:55.53 perces idővel a nyolcadik lett 200 pillangón."Az edzőmmel abban maradtunk, hogy kezdjem el bátran, veszíteni valóm nincsen, hiszen életem első felnőtt világversenyes döntőjében úszom - nyilatkozott Biczó Bence. - A vége lehetett volna jobb, ha újrarendeznék a versenyt, azt csinálnám egyedül másként, amúgy meg úgy volt jó az egész, ahogy történt, abszolút nem vagyok csalódott, mindent beleadtam, ami tőlem...
NB II-es marad a PTE-PEAC röplabdacsapata
A PTE-PEAC férfi röplabdacsapata a 2010/11-es idényben az NB II második helyén végzett, ezzel feljutási jogot szerzett az NB I-be. Sajnos a jelen gazdasági helyzetbe nem sikerült az első osztályhoz szükséges anyagiakat előteremteni, ezért a csapat a vezetők döntése alapján a következő idényben is az NB II-ben indul.Jakabos másodikként jutott tovább
A pécsi Jakabos Zsuzsanna a második legjobb idővel (2:07.60) ment tovább a 200 méteres pillangóúszás előfutamából a Sanghajban zajló vizes világbajnokságon.Jakabos futamában a második helyen végzett, csak a japán Hosi Nacumi bizonyult nála jobbnak, aki összesítésben is az első lett.„Egyetlen célom volt, mégpedig az, hogy a többiek ne szakítsanak le. Hogy menjek a mezőny elején. Ez sikerült is, de ne vonjuk le messzemenő következtetéseket abból, hogy a második idővel jutottam be a középdöntőbe. A lényeg, hogy bejutottam. Talán tudok ennél jobbat is" - nyilatkozta Jakabos...
A rovat további témái
- Mégis indulhat a Pécs 2010 a bajnokságban - a fiúk is rendben
- Főtáblán a pécsi strandröplabdások
- Biczó elődöntős 200 pillangón
- Nem mennek a PVSK-drukkerek kosarazni Kecskemétre
- A pécsi tájfutó vb-ről készült riportsorozat 2. része a Kossuth Rádióban
- Jakabos Zsuzsa szerdán hajnalban úszik 200 pillangón
« Előző
5373 | 5400 | 5427 | 5454 | 5481 | 5508 | 5535 | 5562 | 5589 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...

