Aczél Zoltán: az elején csak páran lézengtünk a PMFC öltözőjében, mélyről kezdtünk felállni
Azért azt már az idei is nyáron lehetett tudni, hogy Aczél Zoltán nem NB III-as szintű edző. A minimum ebben a rangsorban számára a második osztály volna a hazai labdarúgásban, bár az élvonalban sem kéne rettegnie a feladattól. Amikor a Pécsi MFC-t választotta, komoly kockázatot vállalt, hiszen kiesés után, az alsóbb osztály az első nekifutás szinte sehol sem a szakemberek álma, mert a csalódott szurkolók, sportvezetők gyakran türelmetlenek egy új kiválasztottal szemben. A piros-feketék hónapokkal korábbi szezonnyitó sajtótájékoztatóján a volt válogatott védő azt...
Baranya legsportszerűbb csapatait díjazták
Pénteken adták át az októberi sportszerűségi verseny győztesei számára a díjakat az MLSZ baranyai igazgatóságának irodájában. 2024. október hónap legsportszerűbb csapatai: Vármegyei I. o. : VILÁNY TCVármegyei II. o.: KÉTÚJFALUI SEVármegyei III. o. Czibulka csop.: SZALÁNTA HUNYADI SEVármegyei III. o. Csík Jenő csop.: KISHÁRSÁGYI SEVármegyei III. o. Dárdai Ferenc csop.: SZÁRSOMLYÓ SEÖregfiú Alap csop.: ÚJPETRE KSEÖregfiú Kiemelt csop.: HARKÁNYFÜRDŐ SE
Még várják a leendő játékvezetők jelentkezését Baranyában
Alapfokú játékvezetői tanfolyam indul Baranya vármegyében november huszonnyolcadikán. A tanfolyam időtartama: 40 óra Elmélet 3 óraElmélet-igényes gyakorlat 24 óraGyakorlat 9 óraVizsga 4 óra2025 tavaszától már lehetséges működni játékvezetőként! Elnyert képesítés: Labdarúgó JátékvezetőA PROGRAM SORÁN MEGSZEREZHETŐ KOMPETENCIÁKA hallgató sajátítsa el, majd a gyakorlatban legyen képes alkalmazni a labdarúgás játékszabályait (1-17. szabály) és az egyéb (FIFA, UEFA és MLSZ és regionális labdarúgó szövetségek által kiadott) útmutatásokat. A labdarúgás...
Bánki Erik:...
Napjaink labdarúgásában is van mire büszkének lenni - hangsúlyozta Bánki Erik, a magyar szövetség (MLSZ) elnökségi tagja a...
Mohácson át vezetett...
Alacsony, nagyon fürge, ráadásul jól cselez. Kapura is veszélyes Bódis Lili, igaz, most éppen szélső védőt játszik a Pécsi...
A törökökkel játszik...
A magyar labdarúgó-válogatott a törökökkel játszik oda-visszavágós párharcot a Nemzetek Ligája A divíziójának osztályozóján. Az európai szövetség nyoni székházában tartott pénteki...Döntetlent játszott...
A Magyar Amatőr Válogatott - amelyet baranyai focisták alkotnak - harmadik mérkőzésén 2-2-es döntetlent játszott az Isztambul...
Michelisz Norbert úgy véli,...
Michelisz Norbert, a túraautó világsorozat idei bajnoka szerint a három eddigi elsősége közül a mostani a legértékesebb, mert...
Szalai Ádám nem lesz ott a...
Szilas Ádám csapatorvos javaslatára Szalai Ádám pályaedző nem lesz ott a Puskás Arénában a ma esti Magyarország-Németország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen - közölte közösségi...Dárdai új pozíciókban dolgozik tovább a Herthánál
Továbbra is a német Hertha BSC-nél dolgozik majd Dárdai Pál, a berlini futballklub játékos- és edzőlegendája, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Az egyesület vasárnap tartott közgyűlést, és honlapjának beszámolója szerint az eseményen elhangzott, hogy a magyar szakember a jövőben a kelet-európai játékosok felderítését felügyeli, és egyfajta márkanagykövetként is tevékenykedik majd.A 48 éves Dárdai karrierje során háromszor irányította a Herthát, játékosként 286 bajnoki mérkőzéssel a mai napig klubrekorder, edzőként pedig a Hertha megmentőjeként...
Szalai Ádám a válogatottal utazik haza Budapestre
Szalai Ádámot, a magyar labdarúgó-válogatott szombati, Hollandia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésén rosszul lett pályaedzőjét még éjszaka kiengedték a kórházból, és a csapattal együtt utazik haza Budapestre. Erről Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke számolt be az M4 Sportnak. A közlés szerint Szalai már éjszaka is a csapat szállodájában aludt.A korábbi válogatott támadó a mérkőzés hatodik percében, a kispadon lett rosszul, s több mint tízperces ápolás után szállították kórházba.A már biztos csoportharmadik magyarok végül 4-0-ra kikaptak a hollandoktól, s kedd este a...
Michelisz második lett az első makaói versenyen, s továbbra is vezeti a bajnokságot
Thed Björk aratott győzelmet a TCR World Tour utolsó versenyhétvégéjének első futamán, és öt pontra csökkentette a lemaradását a mögötte befutó, és az egyéni vb-összetettet továbbra is vezető Michelisz Norbert mögött. A dobogó alsó fokára Mikel Azcona állhatott fel a piros zászlós megszakítást is hozó makaói versenyen, számolt be róla a Nemzeti Sport. Thed Björk szerezte meg a pole pozíciót a négy piros zászlós megszakítást hozó makaói időmérőn, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását az év utolsó versenyhétvégéjének első futamán. Az egyéni összetettben tíz...
Michelisz tíz pont előnnyel...
Thed Björk szerezte meg a pole pozíciót a TCR World Tour 2024-es bajnokságának az utolsó állomásán, Makaóban. A svédet Mikel...
Útra kelt San Marinóba...
Elutazott hétfőn Baranya Vármegye Amatőr Labdarúgó Válogatottja a San Marinóba rendezendő UEFA Région's Cup nemzetközi...
Pécsett dedikál az egyetlen...
Dunai II. Antal olimpiai bajnok magyar labdarúgó, aki felnőtt pályafutását a Pécsi Dózsában...
Baranya legsportszerűbb...
Pénteken adták át az augusztusi-szeptemberi sportszerűségi verseny győztesei számára a díjakat az MLSZ baranyai...
Michelisz Norbert tíz...
Michelisz Norbert a nyolcadik helyen szelte át a célvonalat a TCR World Tour kínai verseny hétvégéjének második futamán, és...
Juhász Dorkáék győztek,...
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx hazai pályán 82-80-ra legyőzte a New York Libertyt az észak-amerikai női...
Rabi Csaba: a PMFC-nek az ország legjobb 16 csapata között van a helye, és oda is fogjuk vezetni!
Azóta, hogy Rabi Csaba megvásárolta a PMFC-t működtető cég többségi tulajdonát, még sehol nem nyilatkozott. Lapunknak azonban most interjút adott, s egyetlen kérdést sem passzolt le. Részletesen beszélt a kitűzhető célokról, a klub költségvetéséről, arról, hogy milyen állapotokat talált az egyesületnél, s válaszolt például arra is, járt-e már a csapat öltözőjében. - Hiányzott ez Önnek?Ez elsősorban nem egy tudatos, hanem érzelmi döntés volt részemről. Lehet, hogy ez baj, mert harmincvalahány éve az üzleti világban vagyok, így tudom, hogy az ilyen döntések nem mindig...
WNBA - Juhász Dorkáék vezetnek az elődöntőben
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 90-81-re nyert a Connecticut Sun otthonában az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) elődöntőjének harmadik mérkőzésén, így 2-1-re vezet a párharcban. A magyar játékos az elmúlt időszakban sérüléssel küzdött, de már ismét a keretben van. Ezúttal 9:41 percet játszott és öt pontot dobott.Az alapszakasz második helyén végzett minneapolisi együttesben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton 12 pontot szerzett - a liga honlapja szerint.Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc következő összecsapását magyar idő...
Nemzetközi tornára készül Baranya válogatottja
Baranya Vármegye Amatőr Labdarúgó Válogatott bő kerete megkezdte a felkészülést az UEFA Regions Cup novemberi mérkőzéseire. A tornán Baranya Vármegye Amatőr Labdarúgó Válogatottja képviseli Magyarországot, annak eredményeképpen, hogy 2023. decemberében megnyerte a Területi Amatőr válogatottak Országos Nagypályás Döntőjét.A San Marinoban 2024.11.11.-11.20. között megrendezésre kerülő négyes tornán Törökország, a Szlovénia és San Marinó amatőr válogatottja lesz a csapatunk ellenfele.
A rovat további témái
- Állami kitüntetést vehetett át Konkoly Zsófia és edzője, Jancsik Árpád az Országházban
- Sérülése óta először volt a pályán Juhász Dorka
- Öt góllal nyert a PMFC a Majos ellen
- Mocsári Bence aranyérmes a paratriatlonosoknál
- A nyári olimpia műsorára kerülhetne a sakk
- Elkelt a PMFC, lezárultak a tárgyalások, megvan az új többségi tulajdonosa az egyesületnek
« Előző
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...

