Rövidpályás úszó Eb: Jakabos bronzérmes 200 vegyesen
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig bronzérmet szerzett 200 m vegyesen a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. Hosszú 2:05.78 perces idővel győzött, míg Jakabos 2:06.66 perccel csapott célba. A második helyen a brit Hannah Miley végzett.Keményen megverte a bírót, öt évre eltiltották a focistát
Öt évre tiltották el a játéktól azt a bíróverő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei labdarúgót, aki ellen a rendőrség is eljárást folytat garázdaság, valamint súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel. Fedor Rita elmondta: a vasárnapi, Encsencs-Geszteréd megyei III. osztályú labdarúgó-mérkőzésen történt bíróverés ügyében még tart a rendőrségi nyomozás, szakértőt vontak be annak megállapítására, hogy a bántalmazott játékvezető felépülése mennyi időt vesz igénybe. A 27 éves encsencsi...Menesztették Roberto di Matteót, a Chelsea olasz menedzserét
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea menesztette Roberto Di Matteo menedzsert - tudatta hivatalos közleményben a londoni csapat. A klub vezetősége elégedetlen volt az utóbbi mérkőzések eredményeivel, ezért kiadta az útját az olasz szakembernek. „A csapat utóbbi időben nyújtott teljesítménye miatt a klub vezetősége és tulajdonosa úgy érezte, szükséges a váltás, hogy az együttes megtalálja a helyes utat a szezonnak ebben a nagyon fontos szakaszában - olvasható a a Chelsea hivatalos közleményében. - Nehéz feladat előtt állunk a Bajnokok Ligájában, a...
Jótékonysági akcióban vesz...
A PMFC-Matias labdarúgócsapata a közeledő ünnepek alkalmából jótékonysági adománygyűjtő akcióban vesz részt. Egyre több az olyan gyerek, aki beteg vagy szülők nélkül nő fel, vagy...A PMFC-nek adott igazat az...
A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága múlt szerdai ülésén megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte fegyelmi bizottság 2012. október 9-én hozott határozatát, amely...Simán nyertek az orosházi...
Nagyarányú győzelmet aratott az Orosháza a Pécs ellen a férfi kézilabda NB I. vasárnapi játéknapján. Orosháza-Linamar - Pécs 40-27 (18-11)Ugyancsak vasárnap játszották:Vác - FTC-PLER...A privát versenyzők...
Elhódította a Yokohama Drivers Trophy, azaz a nem gyári versenyzők világbajnoki címét a baranyai Michelisz Norbert a túraautó...
Rangadót nyert a PEAC-Pécs...
Ötpontos győzelmet aratott a Lauber Dezső Sportcsarnokban a Pécs a bosnyák Zenica ellen a női kosárlabda Adria Liga szombat esti mérkőzésén. A begyűjtött pontokkal hatalmas lépést tett a...Parázs hangulatú 0-0 a...
A nézőtéren uralkodó parázs hangulat a játékosokra is átragadt a PMFC-Videoton mérkőzésen: a szombat esti találkozón a szép...
Szoros meccsen buktak férfi kosarasaink a Zalaegerszeg ellen
A Zalaegerszeg legyőzte a vendég Pécset a férfi kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén. Zalakerámia-ZTE KK - Pécsi VSK-PANNONPOWER 77-68 (19-19, 20-19, 18-14, 20-16)legjobb dobók: Hudson 23, illetve Legion 25A tabella:1. Alba Fehérvár 7 5 2 610-522 12 pont2. Kaposvári KK 7 5 2 586-542 123. Szova-Trend Optika KC Szombathely 7 5 2619-579 124. Atomerőmű SE 7 5 2 603-592 125. Zalakerámia-ZTE KK 8 4 4 659-714 126. Sopron KC 7 4 3 582-559 117. TOP COP Security Jászberény 7 4 3 585-577 118. Pécsi VSK-PANNONPOWER 8 3 5 590-607 119. Nyíregyházi KK 7 3 4 563-543 1010. Naturtex-SZTE-Szedeák 7 3...
Kikaptak a pécsi röplabdások, de edzőjük így is elégedett
Vereséget szenvedett a Magyar Kupa első fordulójában a PEAC, ám mesterük így sem bosszankodik, a Pécs mindent megtett a győzelemért. Férfi röplabda Magyar Kupa, 1. fordulóPTE-PEAC - Dági KSE 1-3 (-20, -23, 25, -21)POTE-csarnok, 150 nézőVezette: Kiss Z., Szabó Zs. PTE-PEAC: Demeter A., Gyöngyösi Z., dr. Horváth B., Kiss N., Kovács R., Szabó G.. Cs.: Fodor D., Kaszás Z. (libero), Szabó D. Játékos-edző: Gyöngyösi Z. Másodedző: Szabó T.Dági KSE: Balázs B., Jánossy B., Pollák F., Oszuska G., Oszuska Z., Szauter P. Cs.: Bársony T., Zirigh B. (libero). Edző: Szauter F.A mérkőzés...Zalaegerszegen nyert fontos meccset a PINKK Pécsi424
A PINKK Zalaegerszegen, a Miskolc pedig hazai pályán, a Cegléd ellen győzött a női kosárlabda NB I pénteki játéknapján. Eredmények: ZTE NKK - PINKK (Bácsbasket Kft.) 69-74 (16-18, 20-26, 17-11, 16-19) legjobb dobók: Szalay 16, illetve Brumermane 19 Work Force DKSK-Miskolc - Ceglédi EKK 95-64 (26-17, 19-14, 23-18, 27-15) legjobb dobók: Raven 26, illetve Hegedűs 20 A tabella: 1. Uniqa-Euroleasing Sopron 9 9 - 699-436 18 pont 2. PEAC-Pécs 10 7 3 709-603 17 3. Work Force DKSK-Miskolc 10 6 4 804-658 16 4. HAT-AGRO UNI Győr 8 6 2 608-468 14 5. ZTE NKK 9 5 4 608-597 146. PINKK...Garázdaság miatt vádat...
A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott...
Hiába több a pénz Győrben,...
Egy hét leforgása alatt másodszor játszottak és győztek a győri, rendkívül jó, fizikálisan is erős U17-es csapat ellen a PVSK-s kosaras lányok. Igaz, míg november 8-án 21 pontos...Jégdiszkó után retro-parti...
A városi műjégpályán több száz embert megmozgató „jégdiszkó" után itt a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. következő „jeges" eseménye, a retro-buli. A szervezők a...Magyar-norvég: Király...
Király Gábor, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a játékosokból leginkább a határozottság hiányzott szerda este a...
Barátságos mérkőzésen:...
A magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó fellépésén 2-0-s vereséget szenvedett a norvég csapattól a Puskás Ferenc Stadionban szerdán játszott barátságos mérkőzésen. Ennél több szót nem...Női kosárlabda NB I: pécsi...
A női kosárlabda NB I szerdai mérkőzésén: BSE-FCSM - PEAC-Pécs 41-70 (9-19, 9-21, 12-14, 11-16) Legjobb dobók: Tiba 9, illetve Szamosi 21, Jeaschke 9 A tabella: 1. Uniqa-Euroleasing..."Kása": könyvben mesél életéről, karrieréről a pólólegenda
Egy magyar pólós világsztár életének első harminchat éve alcímmel megjelent az a könyv, amely Kásás Tamásról, a háromszoros olimpiai bajnokról szól, és főcímét - Kása - a játékos becenevéről kapta.M. Kiss Csaba újságíró és a vízilabdázó közös művében - amelynek szerdán volt a sajtóbemutatója - Kásás egyes szám első személyben mesél eddigi életéről, gyerekkorától kezdve ausztráliai és szicíliai évein át karrierjének zárásáig, felidézve aktív pályafutásának szinte valamennyi állomását, a nagy meccsek hangulatát, s a kívülállók által nem ismert körülményeket. A kötet egyfelől szakmai...
Ligakupa: idegenben nyert a Pécs, vezeti csoportját
A Pécs a Siófok, a Ferencváros pedig a Szolnok vendégeként aratott magabiztos győzelmet a labdarúgó Ligakupa keddi játéknapján. Az újmecsekaljai alakulat sikerének köszönhetően vezeti a B csoportot, az FTC pedig immár behozhatatlan előnnyel áll a D jelű négyes élén, azaz biztos a továbbjutása. Eredmények:5. forduló:B csoport:FGSZ Siófok - PMFC-Matias 1-4 (1-2)MVM Paks-Vasas 4-1 (1-1)A csoport állása: 1. Pécs 8 pont (6-3), 2. Paks 8 (4-3), 3. Vasas 7, 4. Siófok 3C csoport:Kaposvári Rákóczi-ZTE FC 1-1 (1-0) D csoport:Szolnoki MÁV FC-Ferencváros 0-5 (0-2)31 éves norvég átok ül a magyar válogatotton
A Puskás Ferenc Stadionban szerda este sorra kerülő barátságos mérkőzés lesz a 17. találkozó a magyar és a norvég labdarúgó-válogatott között, legutóbb több mint 31 éve sikerült a magyaroknak nyerniük az északiak ellen.Az 1981 októberében, Budapesten játszott világbajnoki selejtezőn Mészöly Kálmán csapata fölényes, 4-1-es győzelmet aratott.Magyarországon legutóbb Gera Zoltán talált a norvégok kapujába, a válogatott mostani csapatkapitánya a 2006 szeptemberében 4-1-re elbukott Európa-bajnoki selejtezőn szerzett gólt.Az összesített mérleg magyar fölényt mutat: a nemzeti együttes 7...
A rovat további témái
- Összesítés: Hosszú mögött Jakabos lett a második
- Jakabos háromszor állhatott dobogóra Szingapúrban
- Ismét a Szeged nyerte a Vízilabda Magyar Kupát
- Hernandez mesterhármasként ünnepelte dupláját
- Férfi kosárlabda NB I: mai győzelme után nyolcadik a PVSK
- Női kosárlabda NB I: simán nyert a PINKK a Vasasnál
« Előző
4428 | 4455 | 4482 | 4509 | 4536 | 4563 | 4590 | 4617 | 4644 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Természetközeli élménypark vár...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

