Magyarországi választási csalásra készülne az EU-biztos?

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a választási csalás előkészítésének gyanúját veti fel az, ami a Magyar Nemzetben megjelent az Európai Unió bizottságának alelnökéről. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Harrach Péter frakcióvezető és Pálffy István frakciószóvivő kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy Viviane Reding igazságügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke a lap szerint a napokban, az Angliában zárt ajtók mögött megrendezett Bilderberg-konferencián Magyarországról szólva arról biztosította az egybegyűlteket: "mindent megtesz a jövő...

Részegen szólalt fel a parlamentben egy ukrán politikus

Ellenzéki képviselők szerint részegen szólalt fel az ukrán parlamentben kedden Anatolij Mjarkovszkij első pénzügyminiszter-helyettes. A kormánytag a 2012-es állami költségvetés végrehajtásáról számolt be a parlament előtt, amikor a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt képviselője félbeszakította, és kijelentette, hogy a miniszterhelyettes részeg. Véleményét osztotta a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza frakciójának egyik képviselője is. Megkérték Mjarkovszkijt, hogy távozzon az ülésteremből, aki ennek szó nélkül és azonnal eleget tett. Volodimir Ribak...

Szerdán Kispál-nappal startol a Fishing On Orfű fesztivál

Napi nyolcezer látogatót várnak a szervezők a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb fesztiváljára, a szerdán induló és június 22-ig zajló Fishing On Orfűre, amelynek nyitónapján a Kispál és a Bort dalai előtt tisztelegnek. Az orfűi tó partján található Panoráma Campingben hatodszor rendezik meg a Fishing On Orfűt, amelyre napi- és hetijegyeket is lehet még kapni - mondta Lovasi András, a fesztivál szervezője, a Kispál és a Borz egykori frontembere.  Hozzátette: a tavalyi rendezvényhez mérhető látogatószámra készülnek, tehát idén is napi nyolcezer embert...

Két tucatnyi világsztár lép...

Az elektronikus zenei irányzat teljes tárházát fölvonultató, csodás környezetben megvalósított fesztivál az elmúlt hat év alapján elnyerte az European Awards díjat. Ez egyúttal azt is...

Ismét működik a konzuli...

Mától két hónapon át ismét működik ideiglenes konzuli szolgálat a horvátországi Splitben, segítséget és ügyintézést biztosítva a bajba jutott magyar állampolgároknak. A Külügyminisztérium...

Nagyszabású magyar mozifilm...

A Magyar Nemzeti Filmalap 900 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Pálfi György rendezésében készülő Toldi-filmnek. A magyar irodalom egyik legnagyobb hősének kalandjai, a...

Börtönbe került a...

Börtönbe került a A közrend megzavarásáért öt napra börtönbe csukták azt a férfit, aki a hét elején azt állította, hogy elkapott egy...

Kiszabadultak a Szíriában...

Sértetlenül kiszabadultak a Szíriában tavaly áprilisban elrabolt magyarok - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdán az MTI-vel. A TEK kiszabadította a 14 hónapja Szíriában...

Meghalt a világ legidősebb...

Száztizenhat éves korában szerdán Japánban meghalt a világ legidősebb embere, a valaha legtovább élt férfi. Az 1897. április 19-én született Kimura Dzsiroemon kórházi ágyában halt...

Újranyitnak egy börtönszigetet Olaszországban

Újranyitják az olasz Pianosa szigetén egykor működő büntetés-végrehajtási intézetet - jelentette be kedden az olasz belügyminiszter, akit korábban a túlzsúfolt olasz börtönhelyzet megoldására szólított fel az Emberi Jogok Európai Bírósága. Százötven év után 1998-ban zárták be a toszkán tengeren levő Pianosa börtönét, ahol egykor a Cosa Nostra maffiaszervezet tagjait őrizték. Pianosa hamarosan újranyit: fokozatosan százötven rabot helyeznek el benne. Anna Maria Cancellieri belügyminiszter bejelentését megelégedéssel fogadta Toscana tartomány, ahol az összesen 3200 rabot befogadni...

Balog: senki sem zavarta meg a zürichi előadásomat

Cáfolta az emberi erőforrások minisztere, hogy megzavarták volna a Zürichi Egyetemen tartott előadását. Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn azt mondta, a tiltakozók az épületen kívül voltak. A tárcavezető azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy vasárnap több médium arról írt, a miniszter pénteki, a magyarországi roma integrációról szóló, a svájci Zürichi Egyetemen tartott előadását félbeszakították a magyarországi roma kisebbséget sújtó vélt hátrányos megkülönböztetés ellen tiltakozók. Balog Zoltán elmondta: nagy érdeklődés kísérte az előadását, amelyet...

A magyar látványszínház nyerte a brit tévés tehetségkutatót

A magyar látványszínház nyerte a brit tévés tehetségkutatót Megnyerte a Britain's Got Talent brit televíziós tehetségkutató vetélkedősorozat szombat esti döntőjét a magyar Attraction látványszínház, amelyet már az elmúlt hetek elődöntői óta abszolút favoritként tartott számon a londoni fogadóipar és a brit sajtó. Az Attraction a végső megmérettetés 11 szereplője közül a legtöbb közönségszavazatot kapta. A világ egyik legnagyobb ilyen jellegű showműsorában aratott diadallal 250 ezer font (87 millió forint) pénzjutalom jár, és a társulat jogot nyert arra is, hogy részt vegyen az idei Királyi Varietén, ahol az uralkodócsalád tagjai,...

"Európában felesleges...

Európában egy "teljesen felesleges" Magyarország-vita folyik, amely kontraproduktív, mindenekelőtt Európa számára -...

Schäuble: Csak a véletlen...

Próba-szerencse alapon sikerült megmenteni Görögországot az államcsődtől - idézi Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter Bloomberg hírügynökségnek adott interjúját pénteken a Die...

Berlusconi szerint...

Olaszország és Európa jövője az Angela Merkel kancellár vezette Németországgal való erőpróbától függ - hangoztatta Silvio Berlusconi, a Szabadság Népe (PdL) nevű jobbközép olasz párt...

Egyszerűsödik júliustól az...

Könnyebb lesz a magyar-horvát határátkelőkön az átlépés július 1-jétől, Horvátország európai uniós csatlakozásától, amikor megszűnik a vámellenőrzés, csupán az úti okmányok vizsgálata...

Követendő példa:...

Kutyapiszokfutárok álltak szolgálatba egy spanyol városban. Azoknak visznek küldeményeket, akik nem szedik fel ebük után közterületen azok emésztési végtermékét. A csomagon tartalomként...

A románok még ma is...

A románok még ma is helyeslik Magyarország megcsonkítását A pofátlanságnak nincs határa. A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a Magyarország...

Mobiltelefont a börtönbe csempésző macskát értek tetten

Tetten értek egy macskát amint mobiltelefonokkal és akkumulátortöltőkkel a hátán akart besurranni egy fegyházba az oroszországi Komi Köztársaságban. A csempészmacskára péntek este figyeltek fel az őrök a Moszkvától mintegy ezer kilométerre lévő köztársasági székhely, Sziktivkar környékén lévő büntetés-végrehajtási intézménynél. A kerítésen mászó állatra ragasztószalaggal két csomagot erősítettek, amelyekben a fogvatartottak számára tiltott tárgyakat találták a börtönőrök. Az eset azért keltett feltűnést, mert bár korábban is volt rá példa, hogy különféle módszerekkel próbáltak...

Ötszáz éves csúcson a Duna vízállása Passaunál

A Duna vízállása hétfőn meghaladta az 1501-ben regisztrált 12,20 méteres történelmi csúcsot a németországi Passaunál. A bajor-osztrák határon fekvő városnál - ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik - a dunai árhullám tovább emelkedik, az árvízi védekezést irányító válságstáb becslése szerint a vízállás a 12,50 métert is elérheti. A Duna vízszintje Passaunál már vasárnap este meghaladta az évszázad árvizeként számon tartott 2002-es katasztrófa idején mért 10,8 métert. A történelmi városrészt teljes egészében ellepte a víz, a negyedet lekapcsolták a villanyhálózatról,...

Feljelentést tettek a szexmániás Szepesi Nikolett ügyében

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) a fegyelmi bizottsága vizsgálatának eredményeként ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett hétfőn a Szepesi Nikolett könyvében megjelentek, valamint a begyűjtött információk alapján a már visszavonult versenyző molesztálásával összefüggésben - tájékoztatta az MTI-t Szabó Tünde, a MÚSZ főtitkára. A szövetség a múlt hét közepén közölte: vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy állítása szerint Szepesi Nikolettet kiskorúként, hajdani klubja, a Bp. Spartacus sportolójaként 13 esztendeje szexuálisan zaklatták az uszodában....