Nem tudni, miért, de az anyatej a hiperaktivitástól is véd

Nem tudni, miért, de az anyatej a hiperaktivitástól is véd A Tel-Avivi Egyetem egy kutatása szerint a szoptatás megvédheti a gyermeket az ADHD, a figyelemhiányos hiperaktivitás kialakulásától. Köztudomású, hogy az anyatej ellenanyagai sokfajta fertőzéstől védik a csecsemőt. A Tel-Avivi Egyetem Aviva Mimouni-Bloch vezette kutatócsoportja kimutatta, hogy a szoptatás megóvhatja őket a későbbi figyelemhiányos hiperaktivitás-zavartól (ADHD), a gyerekeknél és serdülőknél leggyakrabban diagnosztizált idegi természetű fejlődési rendellenességtől - idézi a Science Daily tudományos portál a Breastfeeding Medicine című szaklapban megjelent...

Lassan jobban fogy az ízesített tej, mint a natúr

Lassan jobban fogy az ízesített tej, mint a natúr Kétszer olyan gyorsan nő majd az ízesített tejek piaca 2015-ig, mint a sima tejé - derül ki a Tetra Pak megbízásából készített, évente megjelenő Tejipari Kitekintőből. Az ízesített tejek iránti kereslet gyors ütemben nő világszerte, így ezek a tejtermékek jelenthetik azt a területet, ahol leginkább érdemes fokozni a gyártást. A Tetra Pak kutatásai szerint Kínában 2009 és 2012 között az éves növekedési ütem 9,9 százalék volt, ami 4,2 milliárd literes fogyasztást jelent. Brazíliában ugyanebben az időszakban 14,5 százalékos növekedést mértek. Németországban és az Egyesült Államokban...

Horror: magyar nő holttestére bukkantak egy bőröndben

Londonban kedden letartóztattak egy 29 éves férfit egy magyar nő halálával összefüggésben, akinek a holtteste egy bőröndben volt - jelentette szerdán a The Daily Mirror című brit napilap. A rendőrség közlése szerint a tetemet az észak-londoni Thornfield Avenue-n, egy sportpálya közelében fedezték fel vasárnap délután. A halál oka egyelőre ismeretlen. A rendőrség a lap szerint magyarként azonosította az áldozatot, aki a húszas éveiben járt. A Scotland Yard értesítette az áldozat legközelebbi rokonát, akinek személyazonosságát azonban nem hozták nyilvánosságra.

Ünnepelnek az angolok,...

Ünnepelnek az angolok, megszületett „Baby Cambridge” Tízezrek ünnepelték London utcáin kedd hajnalban Vilmos cambridge-i herceg és hitvese, Katalin hercegnő első gyermekének -...

Bírják a gyűrődést:...

Bírják a gyűrődést: szokatlanul sokáig élnek a csengmajiak Túléltek háborúkat és éhínségeket, ma is egyszerű betonházikókban élnek, fűtés nélkül, napi néhány dollárnak megfelelő...

Betiltotta a köztéri...

Betiltotta a köztéri szotyolázást a polgármester Betiltotta a szotyolázást a közterületen a dél-romániai Giurgiu polgármestere: az előírás ellen vétők 50 és 200 lej (3-12 ezer...

Erdély 119 településén...

Erdély 119 településén tüntettek a székely autonómiáért A szervező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közlése szerint Erdély 119 településén tüntettek szombaton este 20 órától a román...

Felrobbantotta magát egy...

Rejtélyes öngyilkos robbantó keltett pánikot a Pekingi nemzetközi repülőtér 3-as termináljának érkezési oldalán szombaton este - jelentette a kínai központi televízió.A kerekesszékes...

A magyarok a...

Izrael, Adolf Hitler, a holokauszt, Isten, Jézus és Mohamed a legvérmesebb vitákat kiváltó témák a Wikipédia oldalain - mutatta ki egy nemzetközi kutatócsoport tíz nyelven írt cikkek...

A legjobb számítógép IQ-ja akkora, akár egy négyévesé

A legjobb számítógép IQ-ja akkora, akár egy négyévesé Ma nagyjából egy négyéves gyerek IQ-szintjével rendelkeznek a legfejlettebb mesterségesintelligencia-rendszerek - derült ki amerikai kutatók felméréséből. Az Illinois-i Egyetem chicagói intézményének (UIC) tudósai a ma elérhető egyik legfejlettebb mesterségesintelligencia-rendszert, a ConceptNet 4-et vetették alá egy olyan IQ-tesztnek, amelyet az Egyesült Államokban használnak beiskolázásra váró gyerekek kognitív - észlelési, megismerési, emlékezeti, gondolkodási és tanulási - képességeinek a felmérésére.A kísérlet során a teszt szóbeli feladványaira kellett...

Kampánytéma lett Japánban a fukusimai katasztrófa

Kampánytéma lett Japánban a fukusimai katasztrófa A két évvel ezelőtti fukusimai atomerőmű-baleset kezelésére tett megjegyzései miatt beperelte Abe Sindzó japán kormányfőt elődje, Kan Naoto, aki a katasztrófa idején volt az ország miniszterelnöke. Japán kommentárok szerint az ügy a vasárnap esedékes felsőházi parlamenti választást megelőző kampány része. Megfigyelők szerint Kan vélhetően az alapvetően atomellenes közhangulatot akarja felkorbácsolni Abe ellen a választások előtt. Szerdai japán sajtóhírek szerint Kan Abe egy 2011. májusi írását nehezményezi, amelyben a mostani kormányfő azt állította róla, hogy hazudott szerepéről...

Az EU nem kollaborál megszálló izraeliekkel, Netanjahu kiakadt

Izrael nem fogad el külföldi diktátumokat határai ügyében - jelentette ki Benjámin Netanjahu kedden, miután nyilvánosságra került az Európai Unió új irányelve, amely megtiltja az együttműködést a megszállt területeken élő izraeliekkel. Netanjahu bírálta az EU-t, mondván inkább "a térség más, valamivel sürgősebb gondjára" kellene összpontosítania, például "a szíriai polgárháborúra vagy Irán versenyfutására a nukleáris fegyver megszerzéséért". "Miniszterelnökként nem hagyom, hogy sérelem érje a Ciszjordániában, a Golán-fennsíkon vagy az egyesített...

"Vámpírsírokra" bukkantak...

Lengyel régészek úgy hiszik, "vámpírsírokra" bukkantak az ország déli részén egy építkezésen. A négy csontváz fejét...

Skóciában szakképzett...

Szellemi leépülésben szenvedőknek segítenek kutyák hétköznapi életükben Skóciában: a demencia korai szakaszában lévő betegeket egyebek közt emlékeztetik gyógyszereik bevételére. Az ötlet,...

Jobb ma kilencven évesnek...

Jobb ma kilencven évesnek lenni, mint tíz éve A mai kilencvenesek sokkal jobb teljesítményt nyújtanak, mint a tíz évvel korábban születettek - erre az eredményre jutottak...

Gyilkolt az iPhone:...

Vélhetően egy töltés alatt álló iPhone mobiltelefon használata közben ért halálos áramütés egy 23 éves kínai nőt az északnyugat-kínai Hszincsiang tartományban - számolt be a kínai online...

A házassága miatt lett...

A házassága miatt lett öngyilkos Regős Bendegúz Az Indul a bakterház Bendegúza szombaton végzett magával. Olvasztó Imre reggel feldúltan távozott a családi házból - írja a...

A család, a vallás és az...

A család, a vallás és az iskolázottság az első helyen Érdekes megállapításra jutott a Nielsen piackutató intézet globális felmérésében: a világon hétmilliárd ember él, de...

Az Alzheimer-kór csökkentheti a rák kockázatát

Az Alzheimer-kórral sújtott embereknél kisebb a rák kockázata, mint más időseknél, és ez fordítva is igaz, az idős rákbetegeknél kisebb az Alzheimer-kór kialakulásának esélye - mutatta ki egy új tanulmány Olaszországban. „A rákot és az Alzheimer-kórt eddig egymástól függetlenül kutatták. A rosszindulatú daganatról szerzett ismereteink segíthetik az Alzheimer jobb megértését, és ez fordítva is igaz lehet" - közölte Massimo Musicco, a kutatás vezetője, az olasz Nemzeti Kutatási Tanács milánói Biomedikai Technológiai Intézetének munkatársa a Neurology című szaklapban...

A nők tényleg jobban bírják a stresszt?

A nők tényleg jobban bírják a stresszt? Az ösztrogén nevű női nemi hormon segít a stresszes helyzetek legyőzésében - bizonyították állatkísérletek során amerikai tudósok. A nők jobban tűrik a stresszt, mint a férfiak - hangzik a közkeletű feltételezés. Ennek a megfigyelésnek a molekuláris hátterét derítette fel a Buffalói Egyetem kutatóinak a Molecular Psychiatry című szaklapban szerdán megjelent tanulmánya.A kutatás eredményei azt bizonyították, hogy a nőstény patkányok lényegesen könnyebben győzik le a stresszhatásokat, mint a hímek.A kísérletek során fiatal nőstényeket egy heten keresztül stresszkeltő helyzeteknek...

Az atomóránál is pontosabb időmérőt fejlesztettek ki

Az atomóránál is pontosabb időmérőt fejlesztettek ki Az atomóránál is pontosabb órát fejlesztettek ki francia kutatók, akik szerint optikai rácson alapuló szerkezetük 300 millió évente késik vagy siet egy másodpercet. A Nature Communications című szaklapban ismertetett tanulmányukban azt állítják, hogy órájuk nemcsak a másodperc egységét határozza meg újra, hanem az időmérés - a világidő - nemzetközi alapjául is szolgálhat. Valaha az emberiség az idő múlását a Föld forgásához kötötte: egy napnak az az egység számított, amely alatt a bolygó megfordult a tengelye körül. Ám mivel a Föld keringés közben imbolyog a tengelye körül, az...