Róma lakosai ünnepelték, hogy ismét esett az eső

Róma lakosai ünnepelték, hogy ismét esett az eső Száz nap szárazság után ismét esett az eső Rómában pénteken, amit az olasz főváros lakosai valóságos örömünneppel fogadtak. A kevesebb mint egy órán át eső csapadékot régóta várták Rómában, ahol május óta tartott a szárazság. Három metrómegállót le kellett zárni az állomásokat elöntő víz miatt. A rómaiak örömmel fogadták a hűsítő esőt, amely egy kicsit a porlepte várost is megtisztította. Azonnal kinyitották az ablakok zsalugátereit, hogy friss levegő jusson be a lakásokba. Sokan esernyő nélkül álltak ki az esőbe, hogy élvezhessék a hőség enyhülését. Az év eleje óta csak 26 nap...

Viszonylag fiatalok lehetnek a Szaturnusz gyűrűi

Viszonylag fiatalok lehetnek a Szaturnusz gyűrűi Mindössze talán 100 millió évesek lehetnek a Szaturnusz gyűrűi - közölték előzetes eredményeiket a kutatók a nagy fináléjára készülő Cassini űrszonda adatainak elemzése alapján. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szondája a tervek szerint már csak kétszer halad át a gyűrűk belső pereme és a planéta között, mielőtt szeptember 15-én a Szaturnuszba csapódik - írta a BBC News. A küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Amennyiben ugyanis a szonda műszereit...

A Harvey trópusi vihar megerősödött és újra lecsapott

A Harvey trópusi vihar megerősödött és újra lecsapott A Harvey trópusi vihar szerdára megerősödött és ismét lecsapott Texasra, de ezúttal a szomszédos Louisiana államot is teljes erővel sújtotta. Louisiana államra napra pontosan tizenkét évvel a Katrina hurrikán után csapott le a Harvey trópusi vihar. Igaz, az eső már szombat óta megállíthatatlanul zuhog ebben a Texasszal szomszédos déli államban is, és az állam délnyugati vidékein szombat óta tartó áradásokban szintén mentik az embereket. New Orleansban hétfőtől - elővigyázatosságból - bezárták az iskolákat, a város hat egyetemét, legalább egy hétig tartó tanítási szünetet hirdettek...

Molett partiruhák elegáns...

Molett partiruhák elegáns színekben Szeptemberben bizonyára kapunk jópár bulimeghívót, és az esküvőket is szívesen teszik erre a gyönyörű hónapra. Forróság már...

Több beteg megölésével is...

Több beteg megölésével is gyanúsítanak egy ápolót Száznál is több beteget gyilkolhatott meg Németországban egy ápoló az ügyében indult csaknem hároméves nyomozás hétfőn...

Ismét sikeresen lehozta...

Ismét sikeresen lehozta rakétáját a SpaceX Tizenötödször tért vissza sikeresen a Földre újrahasználható rakétaegység a SpaceX amerikai magánvállalat programjának...

Trump betiltotta a...

Trump betiltotta a transzneműek alkalmazását a seregben Donald Trump amerikai elnök hivatalosan is betiltotta a transzneműek alkalmazását a haderőnél.    Az elnök pénteken...

Mágneses nulltér...

Mágneses nulltér laboratórium épül Sopron környékén Mágneses nulltér laboratórium épülhet a Sopron melletti Fertőbozon 2018-ra az MTA Csillagászati és Földtudományi...

Új dokumentumfilmben szólal...

Új dokumentumfilmben szólal meg Vilmos és Harry herceg Anyjuk, Diana húsz éve bekövetkezett halála utáni nehézségeiről beszél egy új dokumentumfilmben a walesi hercegnő két fia,...

A baktériumok növelik a sportolók teljesítményét

A baktériumok növelik a sportolók teljesítményét Amerikai kutatók "megcsapolták" elit futók és evezősök mikrobiomját és olyan baktériumokat azonosítottak, amelyek segíthetik őket jó eredmények elérésében. Az amerikai kémikusok társaságának éves tanácskozásán ismertetett kutatás célja az, hogy olyan probiotikus étrendkiegészítőket fejlesszenek ki, amelyek segíthetik a sportolók regenerálódását a kemény edzések után, illetve a tápanyag hatékonyabb átalakulását energiává. "Kutatásunk kezdetén arra akartuk keresni a választ, felhasználható-e a genomika arra, hogy megjósoljuk, ki lesz a következő Michael Jordan. De...

Több mint 2,5 millió éves jégmintát hoztak a felszínre

Több mint 2,5 millió éves jégmintát hoztak a felszínre Egy 2,7 millió éves jégmagot hoztak a felszínre az Antarktisz egy pontján az Antarktisz egy a Princetoni Egyetem, a Scripps Oceanográfiai Intézet, a Maine-i Egyetem és az Oregoni Állami Egyetem kutatói, akik a párizsi Goldschmidt konferencián ismertették az eredményeiket. Egészen a közelmúltig a tudósok úgy vélték, hogy a sarkvidékekről származó jégmagok életkorának felső határa nagyjából 800 ezer év, mivel a Föld belsejének hője alulról megolvasztja a jégdzsungeleket - olvasható a Physorg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. Néhány évvel ezelőtt azonban a Princetoni Egyetem...

Amerika a teljes napfogyatkozás lázában ég

Amerika a teljes napfogyatkozás lázában ég Az Egyesült Államokban különleges védőszemüveggel felszerelve, több millióan várnak a látványosnak ígérkező napfogyatkozásra. teljes napfogyatkozás hétfőn, a nyugati parton elterülő Oregontól kiindulva halad majd a keleti parton lévő Dél-Karolina felé. Az 1776-os függetlenség kivívása óta ez az első alkalom, hogy ilyen esemény kizárólag az Egyesült Államok területét érinti.Teljes napfogyatkozáskor a Hold a Föld és a Nap közé mozdul, átmérője szinte ugyanakkorának tűnik, mint a csillagé, ezért kitakarja fényét. Az okkultáció kiváltotta hatalmas árnyék aztán végigsuhan a...

Összeroppant a négy...

Összeroppant a négy terroristát lelövő katalán rendőrnő Súlyos emocionális sokkot szenvedett az a katalán rendőrnő, aki lelőtte a cambrilsi terrortámadás négy elkövetőjét - adta...

Agyonverték az orosz...

Agyonverték az orosz erőemelő világbajnokot Agyonverték Andrej Dracsov erőemelő világ- és Európa-bajnokot egy habarovszki szórakozóhely előtt - közölte vasárnap az orosz...

17 milliárd kilométerre...

17 milliárd kilométerre vitték az emberiség üzenetét Negyven éve, 1977. augusztus 20-án Föld körüli pályára állt a világ eddigi legsikeresebb űrszondája, az amerikai Voyager-2, az...

Az Apple jövőre egymilliárd...

Az Apple jövőre egymilliárd dollárt szán műsorgyártásra A tévékészülékeket és okostelefonokat is gyártó Apple amerikai óriáscég bejelentette: jövőre körülbelül egymilliárd dollárt...

Kikötőjébe érkezett minden...

Kikötőjébe érkezett minden idők legnagyobb brit hadihajója Anyakikötőjébe, a dél-angliai Portsmouth-ba érkezett szerdán minden idők legnagyobb brit hadihajója, a Queen Elizabeth, amely...

Madeirai baleset: a...

Madeirai baleset: a kórházban elhunyt a magyar sérült A kórházban életét vesztette a madeirai fakidőlésben megsérült magyar állampolgár - közölte a Külgazdasági és...

Fotográfiai múzeum nyílik Londonban

Fotográfiai múzeum nyílik Londonban Fotográfiai múzeum nyílik a londoni East Enden, a Whitechapel Galéria szomszédságában. Az új intézményt a svéd Fotografiska hozza létre, amelynek már Stockholmban is van egy magánmúzeuma. A Fotográfia Londoni Múzeumát az új White Chapel épületben alakítják ki mintegy 8300 négyzetméteren. A Fotografiska a jövőre elkészülő épületrészt 15 évre bérli majd - közölte az épület tulajdonosa, a Derwent London ingatlanfejlesztő vállalat. Tommy Rönngren, Fotografiska vezetője közleményében hangsúlyozta, hogy a szervezet régóta keresett alkalmas helyet egy londoni múzeum megnyitására, és a...

Elhallgat a Big Ben, a londoni parlament óratornya

Elhallgat a Big Ben, a londoni parlament óratornya Felújítás miatt négy évre elhallgat a Big Ben, London egyik jelképe, a parlament óratornyának nagyharangja.    A parlament óratornyának nagyharangja augusztus 21-én délben szólal meg egy ideig utoljára. Kivételes alkalmakkor, például az új év beköszöntekor a munkálatok alatt is elüti majd az órát, de a briteknek és a Londonba látogató turistáknak nélkülözniük kell a jól ismert, E-hangú játékot. A nagyharangot négy kisebb segíti, ezek szólalnak meg 15 percenként.A 13,7 tonnás harang csaknem minden órában megkondult az elmúlt 157 évben. Legutóbb 2007-ben, azelőtt pedig...

True story: ruhát lopott, egy rendőr kifizette

True story: ruhát lopott, egy rendőr kifizette Lefüleltek a minap egy áruházi tolvajt Torontóban, amint ruhát lop állásinterjújához, a helyszínre érkező rendőr azonban ahelyett, hogy őrizetbe vette volna a 18 éves elkövetőt, történetét meghallva, megvásárolta neki az öltözéket.  A fiatalember azóta megkapta az állást és a jövő héten már munkába is áll - mondta el a rendőr a CP24 torontói hírtelevíziónak.Niran Jeyanesan (képünkön) felidézte, hogy a Walmart áruházlánc személyzete ing, nyakkendő és zokni ellopásának kísérletéért jelentette fel a fiatalembert. "Nehézségei voltak az életében, egyenesbe akarta hozni...