Amerika a teljes napfogyatkozás lázában ég

2017. augusztus 21. hétfő 16:30

Amerika a teljes napfogyatkozás lázában ég

Az Egyesült Államokban különleges védőszemüveggel felszerelve, több millióan várnak a látványosnak ígérkező napfogyatkozásra.

teljes napfogyatkozás hétfőn, a nyugati parton elterülő Oregontól kiindulva halad majd a keleti parton lévő Dél-Karolina felé. Az 1776-os függetlenség kivívása óta ez az első alkalom, hogy ilyen esemény kizárólag az Egyesült Államok területét érinti.

Teljes napfogyatkozáskor a Hold a Föld és a Nap közé mozdul, átmérője szinte ugyanakkorának tűnik, mint a csillagé, ezért kitakarja fényét. Az okkultáció kiváltotta hatalmas árnyék aztán végigsuhan a földfelszínen, néhány percre sötétségbe burkolva egyes helyszíneket.

A nem közvetlenül a holdárnyék alá eső területeken élők részleges fogyatkozást tekinthetnek meg, jelen esetben ide tartozik Észak-Amerika egésze és Dél-Amerika északi részei. Nyugat-Európa bizonyos területein, például Nagy-Britanniában és Írországban, is bepillanthatnak majd részlegesen a fogyatkozásba.

A Reuters információi szerint mintegy 12 millió ember él abban a 113 kilométer széles és 4000 kilométer hosszú zónában, ahol teljes napfogyatkozást lehet majd megtapasztalni. Emellett több millióan zarándokolnak a helyszínre, hogy teljes szépségében figyelhessék meg az eseményt.

Utoljára 1918-ban került rá sor, hogy a teljes napfogyatkozás végigvonult a csendes-óceáni parttól az atlantiig. Legutóbb pedig 1979-ben láthattak az Egyesült Államok területéről teljes napfogyatkozást a lakosok.

A napfogyatkozás az oregoni partoknál kezdődik, magyar idő szerint hétfőn este hat óra után néhány perccel. A teljességre negyed nyolckor kerül sor, és amennyiben a part menti ködök nem teszik tiszteletüket, a lakosok 1 perc 59 másodpercig élvezhetik a teljes sötétséget.

A holdárnyék 13 államon halad át a kontinensen, a vonulás nagyjából 90 percet ölel majd fel. A leghosszabb teljességet - 2 perc 40 másodperc - az illinois-i Carbondale-től 10 kilométerre lehet majd megtapasztalni. Dél-Karolina lesz az utolsó régió, amelyet a legmélyebb árnyék még elér. Az atlanti-óceáni Charlestonban magyar idő szerint háromnegyed kilenc után két perccel lesz tapasztalható a jelenség.

Körülbelül ekkortájt kapnak bepillantást az eseménybe az európaiak is. Írország, Észak-Írország, Észak-Anglia és Skócia részleges napfogyatkozást figyelhet meg.

A civilek mellett természetesen a kutatók is készülnek az eseményre. Az MTI információi szerint a Montana Állami Egyetem kutatócsoportja a NASA-val közös projekt keretében több mint 50 héliummal töltött léggömböt bocsát fel nagy magasságba. A különböző helyszínekről felengedett, 2,7 méter magas ballonokat nagy felbontású videokamerákkal, fényképezőgépekkel és számítógépekkel szerelik fel, amelyek folyamatosan továbbítják a képeiket a földre. A ballonok percenként 300 métert emelkedve érik el a 24 ezer méteres magasságot.

A földön a kutatócsoport szakemberei fogadják a képeket és tovább sugározzák a stream.live online csatornán. Ez lesz az első alkalom, amikor élő streameléssel továbbítanak képeket egy teljes napfogyatkozásról. A vállalkozás arra is alkalmat nyújt, hogy a tudósok tanulmányozhassák a Nap koronáját és a Hold pályáját.

Amerikában már több tízmillió darab fogyott a természeti jelenség megfigyelésére alkalmas védőszemüvegekből, de az orvosok országszerte tovább folytatják a figyelmeztető kampányokat, hogy felhívják a figyelmet a súlyos szemkárosodásra, amit a napfogyatkozás szabad szemmel vagy nem megfelelő eszközzel való követése okozhat.

Az Amerikai Csillagászati Szövetség közzétette annak a 15 gyártónak a listáját, amelyeknek a termékei biztos védelmet nyújthatnak a szemkárosodás ellen. Az orvosok és a NASA más biztonságos módszereket is ajánlottak a megfigyelésre.

A NASA egyébiránt külön webes aloldalt hozott létre az esemény tiszteletére, rengeteg információval.

Természetesen a Nemzetközi Űrállomás asztronautái is készenlétben állnak. A NASA közleménye szerint kameráikat speciális szűrőkkel szerelték fel, hogy kihasználják háromszoros esélyüket az esemény dokumentálására.

MTI - Fotó: AFP