Elpusztult Chantek, a jelnyelvet használó orangután
Elpusztult Chantek, a 39 éves orangután, az egyik első emberszabású majom, amelyik megtanulta a jelnyelvet - írta a BBC hírportálja. Chantek nagyjából kilenc évig lakott egy antropológus házában Tennessee-ben, megtanulta kitakarítani a szobáját, eszközöket készített és használt, valamint megjegyezte a közeli gyorsétterembe vezető utat. Élete utolsó éveit Atlanta állatkertjében töltötte, ahol szívbetegségét kezelték. Az állatkerti gondozók szerint Chanteknek "lebilincselő természete volt", mindannyiunknak hiányozni fog. Közleményük szerint az észak-amerikai állatkertekben...
Náci karlendítés miatt vettek őrizetbe két kínait Berlinben
Őrizetbe vettek Németországban két kínai turistát szombaton, miután náci karlendítéssel pózoltak a szövetségi parlament (Bundestag) épülete előtt Berlinben. A fotózkodó turistákat a parlament őrei vették észre, majd értesítették a hatóságokat. A rendőrség közlése szerint a 36 és 49 éves férfit 500 euró (152 ezer forint) óvadékért szabadlábra helyezték, de alkotmányellenes szervezet jelének használatáért eljárást indítottak ellenük.
Még várni kell a teljes magyar-szlovák megbékélésre
Kézzelfoghatóan javultak a magyar-szlovák kapcsolatok a rendszerváltás óta eltelt 27 évben, de a teljes megbékélésre még várni kell - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton a Békés megyei Tótkomlóson a csehszlovák-magyar lakosságcsere 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Németh Zsolt (Fidesz) kifejtette, a kitelepítettek magyarországi kárpótlása "még lóg a levegőben", és a kisebbségi jogok biztosítása terén is sok még a tennivaló. Ám szerinte ahogyan a magyar-szerb kapcsolatokban a két államelnök 2014 júniusi, közös főhajtása a...
A mai libanoniakban élnek...
A mai libanoni lakosság genetikai állománya megegyezik a négyezer évvel ezelőtt élő, a Bibliában szereplő kánaániak génjeivel...
Egy menedékkérő arab...
Elutasított menedékkérő lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken...
Csoportosan keletkeznek...
Az Európai Déli Obszervatórium csillagászai megállapították, hogy csoportosan keletkeznek fiatal csillagok az Orion-ködben.A...
Több embert is megkéselt...
Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A hamburgi rendőrség közleménye szerint a feltételezett...Egy lépéssel közelebb a...
Ki kell adni az engedélyt az őslakosok körében szent helynek tartott hawaii Mauna Kea vulkán csúcsára tervezett óriásteleszkóp...
Továbbra is árvíz sújt több...
Csütörtökön két nagyobb városban, Hildesheimben és Braunschweigben is kritikus helyzet alakult ki. A hét elején kezdődött...
Leszerel a légi mentőszolgálattól Vilmos herceg
Befejezi pénteken polgári mentőhelikopter-pilótaként végzett tevékenységét Vilmos herceg, és a jövőben elsősorban a brit királyi család magas rangú tagjaként rá háruló feladatokra összpontosítja figyelmét. Az Egyesült Királyság majdani uralkodója, II. Erzsébet királynő unokája a csütörtök éjjeli műszakkal teljesíti utolsó szolgálatát a kelet-angliai Norfolk megyében működő East Anglian Air Ambulance (EAAA) kötelékében. A 35 éves Vilmos - Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, aki édesapja után a második a brit trónutódlási sorban - 2015 nyarán állt...
Hat hét alatt több mint ezer földrengés volt Yellowstone-ban
A június 12. óta eltelt hat hétben nagyjából 1400, többségében apró földrengést mértek az Egyesült Államok nyugati vidékén elterülő Yellowstone Nemzeti Parkban. A földmozgássorozatot a Montana délnyugati részén fekvő Hebgen-tó környékén észlelték. Ezt a vidéket 1959-ben rázta meg egy hatalmas erejű földrengés, amely 28 ember halálát okozta. A területet megfigyelő geológusok szerint azonban ilyen erejű rengésre nem kell számítani a közeljövőben - olvasható a New Scientist tudományos hírportálon."Ekkora erejű földrengést megelőzően általában nincs ilyen rezgéssorozat, ráadásul...
Éjszakai vonaton tartották meg egy opera ősbemutatóját
Az Aberdeen és London között közlekedő éjszakai, hálókocsis vonaton valószínűleg senki nem aludt. Az utasok operát hallgattak ugyanis. A Belongings című zeneművet a vonaton utazók csomagjai ihlették. Ez volt az első alkalom, hogy egy opera premierjét egy Skócia és London között közlekedő szerelvényen, a Caledonian Sleeper elnevezésű hálókocsis járaton tartották meg.Az operát Samual Bordoli szerezte, a librettót Bill Bankes-Jones írta. A darabot a vonat társalgójában adta elő a csellista Zosia Jagodzinska és a tenor Robert Lewis.Az előadás a skóciai soundfestival és a londoni Tete...
Riasztóan elterjedt az...
Riasztóan elterjedt az elhízás az iparilag fejlett országokban, az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Izlandon és...
Mikrocsipet ültetnek be egy...
Mikrocsipeket ültet be dolgozóiba egy amerikai technológiai cég, amely egyebek között lehetővé teszi számukra, hogy egyetlen...
Könnyen letaglózzák az...
Bencsáth Boldizsár adatbiztonsági szakértő szerint az úgynevezett zsarolóvírusok azért mostanában terjedtek el igazán, mert...
Az abortusz mellett és...
Tüntetéseket hirdettek a hétvégére az egyesült államokbeli Kentuckyban az abortusz mellett és ellen is. A szövetségi állam...
Megkezdődött a...
A floridai Key West egykoron Ernest Hemingway által látogatott kocsmájában megkezdődött a Hemingway-hasonmások vasárnapig...
Álarcos búvárcsibe fészkére...
Egy fészkén ülő álarcos búvárcsibére, a világ egyik legveszélyeztetettebb vízi madarára bukkantak kutatók Kambodzsában....
Nyáron is vonzó úticél a Plitvicei tavak
Ez a gyönyörű tórendszer Európa egyik legszebb látványossága, amelyet csak a természet kínál. 1979 óta már az Unesco is a természeti világörökség részeként tartja nyilván. Horvátországban több nemzeti park is akad, de a Plitvicei tavak vidéke az egyik leglátogatottabb. Magát a parkot 1949-ben alapították és területe mintegy 300 négyzetkilométert tesz ki. A legmagasabb pontja a Sliski vrh, amely 1279 méter magas. A terület felkeresése a horvátországi nyaralás fénypontja lehet. Nem érdemes ezt kihagynia senkinek sem. Összesen 16 tó kapcsolódik itt össze és 92 vízesés található a...
Különös jeleket fogtak egy közeli csillagtól
Egy 11 fényévnyi távolságban lévő csillag felől érkező "különös jeleket" észleltek a Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium csillagászai. A kutatók akkor észlelték a pulzáló jeleket, amikor egy csoport vörös törpét figyeltek meg, hogy kiderítsék, keringenek-e körülöttük bolygók vagy más objektumok. Áprilisban és májusban rögzítették a Ross 128 és további hat vörös törpe megfigyeléséből származó adatokat. Az elemzés során azonban furcsaságra figyeltek fel.A Szűz csillagképbe tartozó Ross 128 különös rádiójeleket küldött. Abel Méndez, a Puerto Ricó-i Egyetem lakható...
Ha így folytatjuk, csupán emlék marad az oroszlán
A világ hat nagy ragadozója több mint 90 százalékot vesztett történelmi élőhelyeiből - állítja amerikai kutatók új tanulmánya. Az etióp farkas, a vörös farkas, a tigris, az oroszlán, az afrikai vadkutya és az afrikai gepárd mind veszélybe került, ahogy az emberi települések és a gazdálkodás elfoglalta élőhelyüket. Az etióp farkasok természetes élőhelyük 99 százalékát, a tigrisek 95 százalékát veszítették el - ismertette a kutatást vasárnap a BBC News. A tudósok szerint létfontosságú a fajok megőrzése érdekében, hogy eredeti élőhelyükön újratelepítsék ezeket a ragadozókat.A Royal...
« Előző
999 | 1026 | 1053 | 1080 | 1107 | 1134 | 1161 | 1188 | 1215 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...

