Továbbra is árvíz sújt több németországi települést
2017. július 28. péntek 08:30

Csütörtökön két nagyobb városban, Hildesheimben és Braunschweigben is kritikus helyzet alakult ki.
A hét elején kezdődött heves esőzés ugyan csütörtökre alábbhagyott a Harz hegység térségében, de az árhullám elérte a hegyvonulattól északra és nyugatra fekvő vidékeket.
A medrükből kilépő folyók és patakok több településen elárasztottak picéket és elöntöttek utakat. A 100 ezer lakosú Hildesheim és a 250 ezres Braunschweig mellett több kisvárosban és községben is nagy erőkkel, több száz tűzoltó és katasztrófavédelmi szakember részvételével védekeznek az árvíz ellen homokzsákokkal és mobilgátakkal, és igyekeznek elvezetni a vizet az elárasztott lakott területekről.
A Harz hegységben fekvő Goslarban és környékén csütörtökön visszavonták az előző nap elrendelt katasztrófariadót, így az árvízvédelmi válságstáb után ismét a helyi önkormányzatok irányítják a közigazgatást, ami egyelőre az árvíz utáni takarítási munkálatok összehangolásából és a károk felméréséből áll. Azt egyelőre nem tudni, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökségi listáján szereplő goslari belvárosban mekkora kár keletkezett a középkori épületekben.
A kisvárostól néhány kilométerre fekvő Wernigerodéban továbbra sem találják azt a 69 éves asszonyt, aki szerdán tűnt el, amikor tetőzött az ár a Holtemme nevű folyón. Az asszony háza a folyó partján áll, és a rendőrség szerint előfordulhat, hogy magával ragadta az áradat.
Az országos meteorológiai szolgálat (DWD) adatai szerint a régióban nagyjából két nap alatt négyzetméterenként több mint 100 liter csapadék hullott, ami meghaladja a júliusi egész havi 70 literes átlagot. Azonban az rendkívül sok csapadékot szállító frontok lassan elhagyják az országot és visszatér a nyáron megszokott száraz, meleg idő, a déli tartományokban vasárnap már kánikula lehet, a hőmérséklet maximuma 34 Celsius-fok körül akalulhat.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: MTI/Balázs Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csaknem száznyolcvan esetben...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Felföldi László karácsony éjszakáján:...
- A vonatok több, mint háromnegyede...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...

