Pete Doherty a börtönben is drogozik
2008. április 17. csütörtök 12:22

A problémás celeb jelenleg a londoni Wormwood Scrubs börtön detoxikáló részlegében van, és pont egy drogdílerrel rakták egy cellába. Az orvosok pedig methadonnal próbálják leszoktatni a heroinról, a többi rab véleménye szerint kevés sikerrel.
„Egyelőre még nem kapta meg a bérét, így hitelre vesz anyagot" - nyilatkozta az egyik elítélt, aki azt is elmondta, a híresség egy vizeletfoltos matracon alszik, de megígérték neki, hogy átszállítják egy másik, kevésbé szigorú börtönbe, amint lesz üresedés.
A börtön egyik szóvivője azt nyilatkozta, kivizsgálják, hogy Doherty valóban kábítószerezik-e, és ha igen, akkor honnan és hogyan szerzi be.
A lap, amely képeket is közölt a börtönben csücsülő hírességről, úgy tudja, hogy Doherty összebarátkozott egy utcai harcossal, Ray-el, aki védelmébe vette, miután elterjedt az a pletyka, hogy a zenésznek sikerült némi anyagot becsempésznie, amikor lecsukták.
Amy Winehouse férje, Blake Fielder-Civil nem volt ilyen szerencsés, őt ugyanis megverték a rabtársai, akik azt feltételezték, hogy egy zacskó heroint rejteget.
Gumicukor - Fotó: AFP
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Faggyal, havazással és széllel...
- Vették az akadályokat: a mohácsi...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...

