Májátültetésre készül Liz Taylor
2008. március 22. szombat 13:42

Liz Taylor egykor a világ egyik legszebb és legsikeresebb színésznője volt, ma azonban a rengeteg szenvedéstől és fájdalomtól meggyötört, tolószékhez kötött díva.
A 76 éves színésznő már hosszú évek óta küzd betegségeivel, 1997 óta 100 alkalommal szállították kórházba, Alzheimer-kóros, csípőprotézist kapott, eltávolítottak egy jóindulatú daganatot az agyából, a szívével is problémák vannak, súlyos gerincferdülése van, mindemellett eddig már háromszor majdnem meghalt.
Elviselhetetlen fájdalmaira pedig nem egészen négy hónap alatt 2500 gyógyszert kapott orvosától. Ennek a döbbenetes mennyiségű fájdalomcsillapítónak köszönhetően pedig most a mája és a veséje is felmondta a szolgálatot, így a színésznőnek minél hamarabb szervátültetésen kellene átesnie.
Ez azonban az ő korában és állapotában már rendkívül veszélyes. - A teste lassan teljesen felmondja a szolgálatot, a szervátültetésbe pedig bele is halhat. Ezt tudja Liz is, és nagyon maga alatt van, mély depresszióba esett.
Az unokái minden nap felváltva látogatják, de Liz már ki se kel az ágyból, vagy alszik, vagy tévézik. Teljesen magába zuhant, hiszen tudja, hogy meg vannak számlálva a napjai, de beletörődött a sorsába. Siratja elmúlt fiatalságát - árulta el szóvivője.
BorsOnline
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

