Budapesten koncertezik a Scorpions
2009. április 12. vasárnap 12:35

A SYMA Sport- és Rendezvénycentrumban rendezendő koncert a Humanity World Tour egyik állomása, amelyre az első ezer belépőt alig egy hét alatt kapkodták el - közölte az EPG Music és a GoProduction szervezőiroda. A koncertszervezők emlékeztettek arra, hogy Németország legismertebb rockbandája összesen 75 millió lemezt adott el eddig.
Ismertségük már 1990 előtt nagy volt nem csak nyugaton, hanem a keleti blokk országaiban is. Népszerűségüket növelte a kelet-európai régióban a Wind of Change (A változás szele) című számuk, amely a rendszerváltás egyik emblematikus szerzeménye lett. A slágert a moszkvai Music Peace Festival élményei ihlették.
A Scorpions 2007-ben adott ki utoljára nagylemezt Humanity - Hour I címmel, az utóbbi 10 évben pedig mindössze három stúdiólemezt készítettek. A modern hangszerelésű legutóbbi hanghordozó megjelenése után 30 állomásból álló világ körüli turnéba kezdtek.
"A Scorpions egyértelműen ott van a világ legjobb zenekarai közt, zenéjük ma is ugyanúgy képes megérinteni az embereket, mint az elmúlt negyven évben" - tolmácsolták az MTI-nek a magyarországi szervezők Gerd Gebhardt producer nyilatkozatát.
A Scorpions elődjének számító zenekar 1965-ben alakult, az alapító Michael és Rudolf Schenker gitárosokhoz 1969 végén csatlakozott Klaus Meine énekes, aki a mai napig az együttes frontembere; ezzel jött létre a Scorpions első felállása. Első lemezük 1972-ben jelent meg Lonesome Crow címmel, amelyen már megmutatkozott a jól ismert Scorpions-hangzás. A siker érdekében - a legtöbb német zenekarral ellentétben - már ekkor angol nyelven írták dalaikat.
1973-ban olyan nagy nevek előzenekarai voltak Németországban, mint a Uriah Heep, az UFO, a Sweet és Rory Gallagher. A turné után lépett ki a csapatból az egyik alapító, Michael Schenker, akinek a helyébe Ulrich Roth gitáros jött. Az Egyesült Államokat a nyolcvanas években sikerült meghódítaniuk, ennek első állomása a Lovedrive című korongjuk volt, ami első aranylemezük lett a tengerentúlon.
Az Egyesült Államokban többek között az AC/DC, az Aerosmith és a Ted Nugent társaságában koncerteztek. 1981-ben felvették a Blackout című lemezüket, melynek során Klaus Meine elvesztette hangját. Két hangszalag-operáció és egy hosszú kezelés végül rendbe hozta a rocktorkot, az LP pedig bekerült a top 10-be. 1984-ben a zenekar első és máig egyetlen német rockegyüttesként három egymást követő este zenélt a zsúfolásig megtelt Madison Square Gardenben New Yorkban, 1986-ban pedig felléptek Budapesten a Monsters of Rock fesztiválon.
A rockbandák közül másodikként - a Uriah Heep után - játszottak 1988-ban a Szovjetunióban, majd részt vettek a Moscow Music Peace fesztiválon a Lenin Stadionban. 1990-ben koncerteztek a berlini fal helyén, 1991-ben pedig találkoztak Gorbacsovval, a szovjet kommunista párt akkori vezetőjével.
1994-ben Klaus Meine és Rudolf Schenker vendégként nagy sikerrel szerepelt az Omega buliján a Népstadionban. 1995-ben, a Ruanda megsegítésére rendezett koncerten előadták White Dove című számukat, ami az Omega Gyöngyhajú lány című dalának angol nyelvű átirata.
Első rockbandaként léptek fel Bejrútban 1996-ban a libanoni polgárháború után, 2000-ben pedig közös koncertet adtak az ezredforduló alkalmából a Berlini Filharmonikusokkal, ebből született a Moment of Glory című lemezük.
MTI - Fotó: redriverpak.files.wordpress.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy baranyai falu vendéglátósai...
- Jönnek a fagyosszentek: minden reggel...
- Tűz ütött ki Pécsett, egy kertvárosi...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Nemzeti ünnepünkön is számíthatunk...
- Lesodródott egy autó Lánycsók...
- Boros Misi első díjas lett a francia...
- Több százan vettek részt a Pécs és...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri