Az elnök szerint alkotmányellenes volt az újságírók lehallgatása
2013. május 20. hétfő 09:13
Alkotmányellenesnek nevezte munkatársainak az amerikai igazságügyi minisztérium általi lehallgatását vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva Gary Pruitt, az AP hírügynökség elnök-vezérigazgatója.
Pruitt szerint az eljárás emellett negatív üzenet volt mindazon kormányzati források számára, akik a jövőben is szóba kívánnak állni a sajtóval, mert azt láthatják, hogy "a kormány utánuk nyúl".
"Ez az ügy károkat fog okozni. Máris érezzük a hatását. Tisztségviselők vonakodnak attól, hogy nyilatkozzanak" - jelentette ki az amerikai hírügynökség vezető embere.
Az amerikai igazságügyi tárca tavaly két hónapon át az AP több mint 20 telefonvonalát hallgatta le, egyebek között New Yorkban és Washingtonban. A minisztérium azt akarta megállapítani, hogy honnan szivárogtak ki titkos értesülések a sajtóhoz egy repülőgép ellen tervezett, de meghiúsított jemeni terrortámadásról.
Pruitt rámutatott: az igazságügyi minisztérium szabályzata szerint a tárcának előre kellett volna figyelmeztetnie az AP-t az előkészületben lévő lehallgatásról. A tárca szerint azonban ez veszélyeztette volna a nyomozást.
Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a kiszivárogtatások amerikaiak életét sodorták veszélybe. Elmondta, hogy a lehallgatást - amellyel egyébként egyetértett - nem ő, hanem a helyettese, James Cole rendelte el.
John Cornyn republikánus szenátor vasárnap, ugyancsak a CBS-nek nyilatkozva lemondásra szólította fel Holdert.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...