55 milliót ért a pécsi úszónak a paralimpiai szereplés

A kormány döntése értelmében 23 millió forintot ér a londoni paralimpián szerzett aranyérem. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi sajtótájékoztatóján Gömöri Zsolt elnök hangsúlyozta, az elsődleges cél az volt, hogy a jutalmak összege ne legyen kevesebb a 2008-as, pekingi paralimpia díjazásánál, amikor az aranyért 20 millió járt. "Az arany 23, az ezüst 18, a bronz pedig 14 milliót ér, és az 1-8. helyezett kap pénzt" - jelentette be az MPB vezetője. "2004-ben és 2008-ban sportolóink az épekéivel egyenlő jutalmat kaptak, amelyet a következő felkészülési ciklusban...

Kitüntetést kaptak olimpikonjaink és paralimpikonjaink

Orbán Viktor miniszterelnök értékelése szerint az egész nemzetnek szolgáltak példával a csúcsra vezető úton a londoni olimpián sikerrel szerepelt magyar sportolók. A kormányfő azon az ünnepségen mondta ezt, amelyen a XXX. nyári olimpiai és a XIV. paralimpiai játékokon érmet szerzett magyar versenyzőket tüntettek ki az Országház kupolatermében kedden. A kormányfő igazi nagy egyéniségeknek nevezte London hőseit, akik a legnehezebb pillanatokban is állják a sarat."A 204 nemzet vetélkedésében elért kilencedik hely a modern Magyarország történetének legszebb lapjaira...

Születésnapjukon köszöntik Rapp Imrét és Dunai Jánost a PMFC-nél

A PMFC-MATIAS vezetése hagyományt kíván teremteni azzal, hogy a klub neves, egykori játékosainak születésnapján kis ünnepség keretében köszöntik a pécsi futball korábbi hőseit. A legelső alkalommal Rapp Imrét és Dr. Dunai Jánost köszöntik 75. születésnapjuk alkalmából szeptember 19-én (szerdán) 11 órától a PMFC széházában.

Folytatódik a PMFC...

Folytatódik a PMFC vesszőfutása: egygólos vereséget szenvedtek a piros-feketék Győrben Egy góllal maradt alul a Pécsi MFC a bajnoki címre pályázó Győri ETO otthonában. A labdarúgó NB I. vasárnapi játéknapján...

Majdnem százat szórt a...

Majdnem százat szórt a PVSK, simán nyertek férfi kosarasaink Harmadszorra csapott össze a Bonyháddal a Pécsi VSK-PANNONPOWER a felkészülési időszakban. Két alkalommal, edzőmérkőzéseken,...

Supka a bajnokesélyes...

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a PMFC vasárnap délután fél ötkor a Győri ETO otthonában lép pályára. Supka Attila a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón beszámolt az elmúlt két hét...

Férfi kézilabda NB I:...

Az esélyes csapatok győzelmét hozta a pénteki játéknap a férfi kézilabda NB I-ben. Eredmények: Varioauto-Pécs - Balatonfüred 23-31 (10-19)Legjobb dobók: Kurbely 8, illetve Sandrk...

Gólkirályokat díjaz a...

Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága a Millennium Hotelben rendezi díjátadó ünnepségét, amelyen a 2011-2012. évi bajnokságok gólkirályainak, illetve legsportszerűbb csapatainak...

Két újabb játékossal bővült...

Újabb két játékossal bővült a PINKK-Pécsi 424 kerete. A 17 éves Erős Fruzsina a PVSK-tól, a 18 éves Dara Lilla a PEAC-Pécs csapatától érkezett. A két tehetséges fiatal játékos a hét...

Kassára szerződött a Pécs 2010 volt hátvédje, Quigley Allie

Kassára szerződött a Pécs 2010 volt hátvédje, Quigley Allie A szlovák Good Angels Kosice együttesében folytatja pályafutását Quigley Allie, a magyar válogatott honosított kosárlabdázója. A wbasket.hu szaklap szerdai híre szerint Daniel Jendrichovsky, a kassai klub elnöke az egyesület honlapján megerősítette az igazolás tényét.Az amerikai Illinois államban született, 26 éves játékos az előző három szezont a Pécs 2010 együttesében töltötte. Az elmúlt évadban nemzetközi kupaszereplés nélkül is kitartott a pécsiek mellett, a bronzérmes csapatban az alapszakaszban 16,6 pontos átlagot hozott össze. Nyáron bemutatkozott a magyar válogatottban, a...

Az MLSZ 325 ezer forintra büntette a PMFC csapatát

A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága 325 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a Pécsi MFC labdarúgócsapatát. A büntetést az élvonalbeli pécsi együttes a Kaposvári Rákóczi részére történt átigazolási díj késedelmes megfizetéséért kapta - adta hírül az mlsz.hu. A pécsiek Miroszlav Grumicsot szerződtették a nyáron Kaposvárról.

Egy vicc a magyar válogatott - sima holland győzelem

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn 4-1-es vereséget szenvedett kedden Hollandiától a Puskás Ferenc Stadionban. A vendégek már a 3. percben megszerezték a vezetést, a bemelegítésnél megsérült Arjen Robben helyét átvevő Jermaine Lens révén, ám Dzsudzsák Balázs büntetőjével a 7. percben egyenlített a magyar csapat. A hollandok második találatát a fiatal védő, Bruno Martins Indi szerezte egy szabadrúgást követően fejesből. A fordulás után az 53. percben növelte előnyét Louis van Gaal alakulata, Elek Ákos hibáját ismét Lens használta ki, majd a végeredményt a 74....

Rátgéberék ciprusi...

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek második félidei teljesítményével győzött Cipruson az Európa-bajnoki selejtezősorozat keddi, utolsó mérkőzésén, de már korábban eldőlt, hogy nem...

Szurkolók hada várta a...

Keddre virradó éjjel leszállt a Liszt Ferenc repülőtéren a londoni paralimpiai csapat "aranygépe", amely a legnépesebb küldöttséget szállította haza. A fedélzeten ott volt a 33...

Lewis Hamilton nyerte...

Lewis Hamilton nyerte Monzában az Olasz Nagydíjat Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjat, az autós gyorsasági-világbajnokság idei...

Rátgéberék újra kikaptak,...

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 81-79-es-es vereséget szenvedett a horvát csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat szombati mérkőzésén, Szombathelyen, s ezzel eldőlt, hogy nem...

Kikapott a Fraditól a...

Simán, kilenc góllal győzött hazai pályán a Ferencváros a Pécs ellen a férfi kézilabda NB I szombati első összecsapásán. Eredmény:FTC-PLER Budapest - Varioauto-Pécs 33-24 (14-8) A...

Sors Tamás ezúttal...

Tóth Tamás ezüst-, Sors Tamás pedig bronzérmet szerzett pénteken 100 méteres gyorsúszásban a londoni paralimpián. Az S9-es kategóriában érdekelt két magyar közül az előzőleg egy érmet...

Sors Tamás mellett négy úszó paralimpikonunk döntőzik ma este

A péntek délelőtti előfutamok során öt magyar úszó jutott tovább az esti döntőkbe a londoni paralimpián. A magyar érdekeltségű selejtezőkben elsőként az S9-es kategóriában a 100 m gyors mezőnyét szólították: az 50 gyorson ezüstérmes Tóth Tamás megnyerte selejtezőjét, és az egész mezőnyt tekintve a negyedik idővel ment tovább, a 100 pillangón arany-, 400 gyorson pedig ezüstérmes Sors Tamás a harmadik helyen ért célba, és összesítésben hetedikként lett döntős. Meilinger Csaba negyedik lett előfutamában, összesítésben pedig a 11., így lemaradt a magyar idő szerint 18:30 órára kiírt...

Vagy nem mertek, vagy nem akartak: kevesen tüntettek és búcsúztatták Iványit - VIDEÓ

Vagy nem mertek, vagy nem akartak: kevesen tüntettek és búcsúztatták Iványit - VIDEÓ Két nappal ezelőtt jelentették be a csapat szurkolói, hogy csütörtökön este demonstrációt tartanak a Kossuth téren, részben Iványi Dalmát búcsúztatva, aki öt hónapra Törökországba szerződött, részben a PINKK Pécsi-424 edzéslehetőségeit korlátozó intézkedések ellen tiltakozva íly módon. A tüntetésen - mely az eredetileg beharangozott 18 helyett 19 órakor kezdődött - alig száz ember jelent meg (a tényleges demontrációra már csak hatvanan-hetvenen maradtak), ami a szervezők számára nyilván csalódást jelent. A vártnál kevesebb létszámot egyesek azzal magyarázták, hogy sokan - a PINKK...

Antidopping-konferenciát rendeznek Pécsett

Antidopping-konferenciát rendeznek Pécsett Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője tart előadást a doppingokról és a doppingolásról a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban. A Szeptember 14-én, pénteken 8.30 és 12.00 között megrendezendő előadáson ingyen vehetnek részt a sportolók, edzők, érdeklődők. A programon többek között szó lesz a dopping történetéről, a doppingellenőrzésről, a sportolók kötelezettségeiről és jogairól is.