Vagy nem mertek, vagy nem akartak: kevesen tüntettek és búcsúztatták Iványit - VIDEÓ
2012. szeptember 06. csütörtök 21:06

Két nappal ezelőtt jelentették be a csapat szurkolói, hogy csütörtökön este demonstrációt tartanak a Kossuth téren, részben Iványi Dalmát búcsúztatva, aki öt hónapra Törökországba szerződött, részben a PINKK Pécsi-424 edzéslehetőségeit korlátozó intézkedések ellen tiltakozva íly módon.
A tüntetésen - mely az eredetileg beharangozott 18 helyett 19 órakor kezdődött - alig száz ember jelent meg (a tényleges demontrációra már csak hatvanan-hetvenen maradtak), ami a szervezők számára nyilván csalódást jelent. A vártnál kevesebb létszámot egyesek azzal magyarázták, hogy sokan - a PINKK konkurenciájának tartott másik pécsi női kosárlabdacsapatot, a PEAC-ot támogató - Városháza "retorziójától féltek", azért nem jöttek el, míg mások a szomszédban, a Széchenyi téren éppen ebben az időben rendezett koncertet okolták.
NÉZZE MEG VIDEÓNKAT:
A tüntetés azért kezdődött a meghirdetett időpont után, mert a PINKK-es lányok pont egy órát késtek a Kossuth térről (információink szerint ekkor érkeztek vissza a komlói edzésükről), de a csúszásért egy rövid, palánk alatti gálával kárpótolták a miattuk ott megjelent és kitartó 60-70 embert.
Videó: Hamerli Endre
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...