Úszó Eb: Bodor a 8. lett 100 mellen
2008. március 19. szerda 22:40
A 20 éves Szepesi megannyi világversenyes kísérletezés, ilyen-olyan jó, de medált nem hozó helyezés után most végre révbe ért: felállhatott az Eb-dobogóra. Az ezüstöt élete második legjobbjával, 2:09.90 perccel érdemelte ki, a 2:09.46-ot az itteni elődöntőben úszta. Hosszú Katinka keddi ezüstje után ez a magyar csapat második eindhoveni medálja.
A címvédő Cseh László valósággal leiskolázta a teljes mezőnyt a 200 m vegyes elődöntőjében, s 1:57.90 perces, Európa-bajnoki rekordot jelentő ragyogó idővel az első helyen jutott be a csütörtök esti fináléba. Hiányozni fog innen ugyanakkor Kerékjártó Tamás, aki a medencében Cseh mögött érkezett be, utóbb azonban szabálytalan fordulójára hivatkozva - a magyarok óvását is elutasítva - kizárta őt a versenybíróság.
A szerda este egyetlen pécsi érdeklődésű döntőjében Alexander Dale Oen nyerte a férfi százméteres mellúszást. A második Hugues Duboscq, harmadik Oleg Liszogor lett. Bodor Richárd a nyolcadik helyen végzett.
Dale Oen fordult az első helyen 50 méter után. A dánt végül Hugues Duboscq utólérte a második hossz közepén. A két kiváló úszó fej-fej mellett haladt, a benyúlás azonban Dale Oennek sikerült jobban, aki Európa-bajnoki csúccsal szerezte meg az aranyérmet.
A Pécs Városi Sportiskola úszója erősebbik száma, a 100 méteres mellúszás fináléjába a nyolcadik idővel jutott be még kedd este. Bodor a döntőben féltávig bírta a tempót a mezőnnyel, ám a végére egyre jobban leszakadt, és 1:02,12 perces idővel - több mint fél másodperccel elmaradva keddi, döntőbe jutást érő, 1:01,48-as idejétől - a nyolcadik helyen csapott a célba.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

