Szávayék fordítottak a britek ellen a FED-kupában
2008. január 31. csütörtök 21:30
A találkozó első összecsapásán a világranglista 118. helyén álló Arn Gréta játszott Anne Keothavonggal. Az első szett hajrájában Arn elvesztette adogatását, ám gyorsan javított, így jöhetett a rövidítés. Ebben a brit lány nagyon gyorsan komoly előnyt szerzett, és végül besöpörte az első játszmát. A második elején Arn brékelte ellenfelét, aki gyorsan kiegyenlített. A hajrában Keothavong újra előnybe került, majd 6-5-nél, saját adogatójátékában nem hibázott, és hozta a győzelmet.
A második mérkőzésen Szávay Ágnesnek kötelező volt nyerni Katie O'Brien ellen, a mieink elsőszámú játékosa a papírformának megfelelően győzött is a britek legjobbja ellen. Szávay könnyedén, 6-1, 6-2-re nyerte a második meccset, így a páros meccsen dőlt el a csata.
A Szávay, Arn kettős szerencsére nem fáradt ki az egyéni megmérettetéseken, és egymás oldalán kiharcolták a győzelmet. Az első szett 2-2-ig volt szoros, innentől négy pontot hozott zsinórban a magyar páros, és simán nyerte az első játszmát. A második játékrészben gyorsan brékelőnybe kerültek Szávayék, és végül 6-2, 6-2-re nyertek. A magyar csapat a dánok után Nagy-Britannia ellen is győzni tudott, pénteken Svájc lesz az ellenfél.
SamsungSport.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- BL-győztes brazil csatárt...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Baranyában is programokat kínálnak a...

