PMFC: méltányosság vagy sportbíróság
2008. február 04. hétfő 11:42

A legkevesebb vereséggel és a második legjobb gólkülönbséggel ritkán szokott egy csapat a tabella 11. helyén tanyázni... Hacsak úgy nem jár, mint a PMFC labdarúgói a női NB II-ben, ahol az utolsó őszi fordulók vége felé még fölényesen vezettek - aztán a szövetség elvett tőlük 24 pontot.
Azt, hogy jogosan-e, máig másként látják a felek, a tény az, hogy előbb az MLSZ fegyelmi, majd a pécsiek fellebbezése után a fellebbviteli bizottsága is helybenhagyta a büntetést. Ez azért járt, mert az ősszel Kovács Nóra öt meccsen jogosulatlanul szerepelt (akkor még nem töltötte be a minimálisan előírt 15. életévét.)
Amint Godvár István szakosztályvezető dolgaik jelen állásáról beszámol, az ügy a szövetség utolsó fóruma, az elnökség asztalán pihen. A PMFC ugyanis a két sikertelen bizottsági kör után most méltányossági kérelemmel fordult e grémiumhoz. Godvár István, illetve jogászcsapata váltig állítja ugyanis, hogy bár a felelősség minimum felerészben terheli őket és az MLSZ-t.
A PMFC hibázott ugyan Kovács pályára küldésekor, ismerik el, ám kényszerhelyzetben tette: szerintük ugyanis a versenykiírás hiányosságai miatt ez a korosztály itt még, az elvileg sajátjában pedig már nem léphetne pályára - márpedig ez a pécsiek szerint diszkriminál, így jogellenes helyzetet teremt.
„Bízunk az elnökség megértésében, ha mégis csalódnunk kell, a Sport Döntőbírósághoz fordulunk", említi a legvégső lehetőséget a szakvezető, hiszen tudvalévő, hogy az MLSZ, ill. az UEFA szabályzatai polgári peres eljárást nem tesznek lehetővé. (Illetve igen, de az automatikus kizárást jelent a szövetségből, amint arra sok külföldi példa is volt már.)
A csapat tagjai viszont ezekben a napokban leginkább a felkészüléssel vannak elfoglalva, említ egy kellemesebb témát Godvár István. Andreidesz József vezetőedző irányításával már az első teremtornájukon is túlestek, ahol a 3. helyet szerezték meg az NB II-es csapatok között.
A szakember szerint remekül halad a munka, amelyet e hét végén már a horvát bajnok Eszék otthonában tesztelhetnek majd, akik jövő szombaton (16-án, 15:00 órakor, a kovácstelepi műfüvesen) viszonozzák majd a vendégszereplést.
A keret változatlan, a március 1-jei rajt után válogatottjuk, Godvár Kata vezérletével a régiek próbálják majd meg - mint mondják, már csak dacból is... - a visszakapaszkodást az élmezőnybe. Ha addig más döntés ezt nem segíti elő a zöld asztalnál...
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Negyvenhat határsértőt tartóztattak...
- Heves zivatarok veszélyére...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Hercegszántónál áttörték a kerítést a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- A valaha mért legalacsonyabbhoz...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Még csaknem két hétig...