PMFC: Bozorit elküldték, Simonfalvi az U21 keretében
2008. március 25. kedd 18:44
Ahogy azt sejteni lehetett, nem maradt minden következmény nélkül, hogy múlt szombaton, valószínűleg a biztos győzelem "tudatában", lélekben már a húsvéti sonkára összpontosítva lépett pályára (és veszített két "kötelező" pontot) Kozármislenyben soros NB II-es bajnokiján a PMFC-Pécs Plaza.
Rabi Csaba ügyvezető maga is úgy véli, "hogy miközben a házigazdák láthatóan szívvel-lélekkel futballoztak, a piros-feketék közül néhányan, főként a második félidőben, nem tettek meg mindent a győzelemért". Nevesíteni ugyan senkit sem akart a szakvezető, mint mondta, "Nagy Tamás vezetőedző ezt kellő ledorgálások közepette megtette az öltözőben."
"Másrészt éppen kedd estére Matyi Dezső klubtulajdonos is jelezte részvételét egy csapatmegbeszélésre, mert úgy tűnik, néhányak számára nem elég világos, merre is akarunk továbbhaladni. Ez a tavasz arra mindenesetre jó lesz, hogy felmérjük, kik is azok a játékosok, akik mentálisan is képesek felnőni kitűzött céljainkhoz."
Egy labdarúgót mégiscsak név szerint említett Rabi Csaba: Bozori Balázzsal ugyanis - hivatalosan közös megegyezéssel - a mai nappal szerződést bontottak. Az ügyvezető a bejelentéssel kapcsolatban annyit árult el, hogy bár Bozorit tehetséges játékosnak tartja, úgy tűnt, nem képes "kellő alázattal" viseltetni a labdarúgás iránt...
A jó hírre visszatérve: Simonfalvi Gábor kedden Budapesten csatlakozott az U21-es válogatotthoz. Előbb Tatán készül a Sisa Tibor csapata, majd Nagykanizsára, végül a horvátországi Cakovecre utaznak, ahol szerdán 15:30-kor barátságos mérkőzést játszanak a házigazdák korosztályos nemzeti tizenegyével.
A PMFC-Pécs Plaza legközelebb 30-án, 16 órakor az MTE vendégeként lép pályára. Hazai pályán április 5-én, 16 órakor az Integrál DAC-ot fogadják.
Sz. Zs., Fotó: pmfc.hu/Németh Natália
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...