Nyolc ország 500 tájfutója a hétvégi 53. Nemzetközi Mecsek Kupán
2012. március 22. csütörtök 16:17
A hétvégén Abaliget-Camping központtal rendezik 53. alkalommal a hagyományos Mecsek Kupát. A kétnapos viadal kiemelt hazai ranglistaversenynek számít, melynek második napja a felnőtt női és férfi "Elit kategóriában" ráadásul világranglista futam.
Ennek is köszönhető, hogy a 44 magyar klub nevezése mellett 7 országból (svéd, finn, litván, cseh, lengyel, szlovén és horvát) huszonkét klub versenyzői is rajthoz állnak. A legtöbb klubnevezés (8 - 8) Svédországból és Horvátországból érkezett. Itt lesz a svéd junior válogatott is.
A rendező pécsi szakosztályok rajthoz álló versenyzői közül a legnagyobb érdeklődés a PVSK tehetséges válogatott kerettag futóinak helytállását kíséri a rangos hazai, s nemzetközi mezőnyben.
A hölgyeknél Péley Dorka, Kelemen Bernadett, Domján Zsuzsa és Kovács Filoména, míg a férfiaknál Baumholczer Máté esélyes nemcsak világranglista pontot szerezni, de harcba szállni a legrangosabb kategória dobogós helyeiért is. A PVSK vezetőedzőjének, Viniczai Ferencnek természetesen az lesz a legfontosabb, hogy a tavaly sikert sikerre halmozó utanpótláskorú ifjú reménységek a kemény alapozás után milyen formát mutatnak az országos bajnokságok előtt.
A műsor:
Szombat
Tájfutó 53. Nemzetközi Mecsek Kupa, első nap, Abaliget Camping, 14 óra
Vasárnap
Második nap, eredményhirdetés 14.30
Bővebb információK a verseny honlapján: www.mecsekkupa.hu
K. E.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Lángolt egy autó Pécsett, mentőre is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Mutatjuk, milyen idő várható az év...
- Mediterrán: kijött a napra az N-Joy
- Egy kis múltidézés: így ünnepelték...
- Elviszik a város elől a Mediterránt?
- Módosul a kormányablakok...
- A vevők dobták össze egy idős...

