Nem történt mulasztás a félbeszakadt hokimeccsen
2008. február 02. szombat 17:29
Emlékezetes, az összecsapásnak azért szakadt idő előtt vége, mert a bérleti megállapodás szerint az ominózus vasárnapon, 14 órakor meg kellett nyitni a kapukat a fizető korisok előtt, és a rendezők csak így láttak lehetőségét kellően felkészülni a jég felújítására, a pálya rendbetételére.
Amint az Danyi Gábor szavaiból kitűnik, a vizsgálat kitért arra is, hogy a Jégpálya tulaljdonképpen alapvetően alkalmatlan versenyszerű jégkorongmeccsek rendezésére. Nincsenek ugyanis szabályos öltözők, de még például normális kapuk sem, így az emlegetett meccsen is akadt, hogy a szakadt háló miatt egyébként szabályosnak látszó gólt nem adhattak meg a játékvezetők.
A sportvezető megállapítása eredményeit, amint azt a Pécsi Újság.hu munkatársával közölte, megosztotta az IJE Pécs vezetőivel is, akik elfogadták az abban foglaltakat. Mi több, olyannyira „nincs harag", hogy Herke Gábor elnök a Jégpálya összes hiányosságai ellenére (már ami egy bajnoki hokimeccs feltételeivel kapcsolatos) a csapat felelősségére szorgalmazta a folytatást.
Azaz, a tervek szerint február 24-én, a MAC elleni bajnokin ismét Pécsett, és nem a korábbi „hazai pályán", Kaposváron lép majd jégre az IJE Pécs. Mindkét fél ígérete szerint még körültekintőbb szervezéssel - és talán a pécsi közönség előtt hazai szempontból az eddigieknél jobb eredménnyel is...
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Elhunyt George H.W. Bush volt...
- Elhunyt Karel Gott - Álmában érte a...
- Szerdán sem kímélte a vihar a megyét,...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...
- Szerencsétlenül járt gólyát mentettek...

