Mégsem csökken a sporttámogatás

2008. március 25. kedd 14:20

Mégsem csökken a sporttámogatás
Az idén 312,5 millió forintot fordít közvetlenül sporttámogatásra a pécsi önkormányzat. Ez megegyezik a tavalyi összeggel - vagyis a korábbi félelmek, miszerint (amint 2007-ben 2006-hoz lépest) ismét 20 százalékkal csökkenne a forrás, nem igazolódtak. A "nagy vesztesek" a pécsi élklubok, míg az egyéni sportolókra, az utánpótlásra, a diák- és szabadidősportra szánt keret jelentősen megnőtt.

Az előző évivel megegyező rendszerben és elbírálási elvek szerint osztotta el a beérkezett pályázatokra a rendelkezésére álló összeget a Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága, jelentette be elöljáróban kedd délelőtti ülésükön Fuchs Gábor elnök. Feltétlen pozitívumként hangsúlyozva, hogy az összeg nem csökkent - hiszen Pécs jelenlegi helyzetében, és más területekhez viszonyítva ezt tulajdonképpen növekedésnek kell tekinteni.

Amint elhangzott, a pályázatok elbírálásának négy legfőbb szempontja most is az eredményesség, a közönségvonzó erő, az utánpótlás-nevelés és a sportág pécsi hagyományai voltak.

A kategóránkénti összeg (millió Ft)

A (kiemelt egyesületek):
201
B (eredményesség alapján):
29,25
C (egyéb):
2,920
D (fogyatékossport):
1,8
E (utánpótlás):
43,9
F (rendezvényszervezés):
3,45
G (egyéni sportolók):
4,8
H (szabadidősport):
9,93
I (diáksport):
7,0
J (egyéb)
1,85

Összesen: 305,9

Egy jelentős változás azonban történt 2007-hez képest: az előző esztendő végén lejártak azok a hároméves szerződések, amelyek a kiemelt egyesületeknek (MiZo, PVSK, PMFC - képünkön) a pályázattól független, fix összeget garantáltak. (Egy, a PVSK férfi pólósaié még az idén érvényben van, ehhez tartja is magát a város.)

Miután a nemzetközi trendeknek megfelelően az élsport rovására a hatályos pécsi Sportkoncepció is a diák-, utánpótlás- és szabadidősport támogatását helyezi előtérbe, e szerződéseket nem is kívánja megújítani a testület.

Amint Fuchs Gábor hangsúlyozta, bár teljesen nem kívának kivonulni az úgynevezett látványsportok mögül, hiszen ezzel el is lehetetlenítenék őket, hosszabb távon mindenképpen egyre kevesebb pénzt szánnak ezek támogatására.

Számszerűsítve is a fentieket: az úgynvezett A-kategóriások (a kiemelt városi klubok) százalékos támogatási aránya a tavalyi 75-ről most 64-re csökkent. Ezen belül például a PMFC labdarúgóié (amint már tavaly is), további 16 millióval.

Igaz - nehezményezte is ezt már későbbi, a Sportkoncepciótól való eltéréssel főként a kiszámíthatóság hiányát kifogásoló felszólalásában Csizi Péter (Fidesz-KDNP) bizottsági tag -, a PMFC a maga 48 milliójával NB II-es szereplése ellenére még így is megelőzi a két élvonalbeli kosárlabda-sztárcsapatot. (Az eredményességért járó bónuszforintokkal is kalkulálva e kijelentés már nem érvényes.)

Azt is elismerte ugyanakkor, hogy a testület a korábbiakhoz képest sokat tett a lefektetett elvekhez való igazodás érdekében. (Vélményét szavazatával is alátámasztva a későbbi, kategóriánkénti voksolásnál az A-nál tartózkodott is, az összes többi pont 4-0-ás arányban, azaz ellenszavazat nélkül vitte át a lécet.)

Némi véleménykülönbségre okot adva Fuchs Gábor kifejtette, hogy létezik ugyan az emlegetett Sportkoncepció, ám a jelen helyzetben már nem életszerű, így bizonyos esetekben (éppen a nagycsapatoknál) figyelmen kívül is hagyta a testület. Erre az a logikusnak tűnő ellenzéki kérdés következett, hogy vagy miért nem tartják be, vagy ha idejét múlta, miért nem dolgozzák át magát a koncepciót - végül megegyeztek, hogy törekedni fognak erre.

Visszatérve a kategóriákhoz, illetve forintokhoz: a grémium az olimpia esztendejében különös figyelmet fordított a Pekingbe készülő egyéni sportolók támogatására - ez a G-kategória tavalyihoz képest megduplázott összegében mutatkozik meg.
 
Ugyancsak nőtt a szabadidő- és diáksportra szánt keret (utóbbi kétmillióval), több jut különféle helyi sportrendezvények szervezésére is. Érdekesség, hogy miközben a fogyatékossportra is többet szántak, (egyedül) itt a kérelmek az erre fordítható összeg alatt maradtak.


A 2008. évi sporttámogatások

 

 

A-kategória (kiemelt sportegyesület, kft.)


 

Egyesület neve

Támogatás (Ft)

1.

Pécsi Vasutas Sportkör

10 000 000

2.

PEAC Női Kézilabda Kft.

6 500 000+1

3.

Pécsi Kézilabda Kft.

7 500 000+2

4.

PMFC-Sport Kft.

48 000 000

5.

Pécsi Női Kosárlabda Kft.

45 000 000+4

6.

PVSK Marketing Kft.

45 000 000+8

7.

PVSK Vízilabda ( 3 éves megállap.)

20 000 000+4

Összesen:

      201 000 000


 

B-kategória (eredményesség alapján)


Pécs Városi Lövész Klub Puskás Szakosztály

900 000


Pécs Városi Lövész Klub Pisztolyos Szakosztály

800 000


Pécs 2000 Tenisz Club

1 000 000


Pécs Városi Tenisz Club

3 700 000


PTE PEAC (összes szo.)

7 000 000


Pécsi Futó Klub

5 300 000


Pécsi Kajak-Kenu Club

2 250 000


Pécsi Korcsolyázó SE.

1 100 000


Pécsi Asztalitenisz Egy.

200 000


ÚSZE ANK

1 000 000


KRATOSZ SE kűzdősport

900 000


DOZSO SE (összes.)

900 000


Sztráda 92 Teke

200 000


Pécsi Triatlon Klub

1 000 000


Pécsi Súlyemelő Egy.

3 000 000

Összesen:

29 250 000


C-kategória (egyéb szakosztályok)


KARMIN Sportegyesület Sakk

50 000


Pécsi Orvos-egészségügyi Sportkör

50 000


FORMA FITT SE Aerobik

400 000


„Együtt a Gyermekekkel” Szabadidő Egyesület

100 000


Bányász Torna Club SE.Vasas labdarúg.

450 000


Tornádó Sportegyesület labdarúgás

50 000


PMFC (Összevont)

300 000


Pécsi Vizikosárlabda Klub

150 000


Utánpótlás Csigaház SE Aerobik

200 000


Flamingó Szinkronúszó Egy.

200 000


Pécsi Vörös Meteor Tájfutó Szakosztály

100 000


Harmónia Szabadidő SE. Kűzdő sport

20 000


Pécsi Gringók SE. Amerikai foci

200 000


Pécsi Fordan SE. Tánc

400 000


Bajnokfókák Amatőr vízilabda

50 000


START RALLYE TEAM SE

200 000

Összesen:

2 920 000


D-kategória (fogyatékosok sportja)


Mozgássérültek Lendület Sport Egyesület

1 000 000





Szervátültetettek DD.Egy.

300 000


ÚSZE ANK ( 4 fő )

500 000

Összesen:

1 800 000

 

 

E-kategória (utánpótlás-nevelés)


Pécs Városi Lövészklub

150 000


Pécs 2000 Tenisz Club

2 000 000


Pécsi Úszó sport Egyesület

50 000


FORMA FITT SE Aerobik

250 000


Káplán Tenisz Park SE

150 000


Ifjúsági Jégkorong Egyesület Lásd: "C"

250 000


Pécs-Kelet SE Atlétika kézilabda

500 000


Pécsi Junior Kerákpár Egyesület

400 000


PMFC Utánpótlás Szo.

     7 000 000


Pécsi Torna Egy.

100 000


Pécsi Fordan SE. Aerobik Szo.

250 000


Pécsi Asztalitenisz Egy. (Lásd "B" )

100 000


ÚSZE ANK (Lásd "B")

300 000


DOZSO SE (Judo Szo.) Lásd "B" ( összes)

200 000


Pécsi Triatlon Club Lásd "B"

200 000


Pécsi Vasutas Sportkör

23 500 000


Pécsi Sportiskola (összevont)

8 500 000

Összesen:

43 900 000


F-kategória (rendezvényszervezés)

Pécsi Vasutas Sportkör (Pécs-Harkány)

500 000


Mozgássérültek Lendület SE

100 000


FORMA FITT SE

100 000


Pécsi Kézilabda Kft.

1 000 000


Pécsi Sportiskola (Karácsonyi Kupa)

100 000


Pécsi Sportiskola (Hullám Kupa)

100 000


PVSK Marketing Kft.

500 000


Pécs Városi Kos.Szab.Egy.

500 000


Pécsi Fordan SE. (Akrobatikus Kupa)

100 000


Pécsi Fordan SE. (Tánc gála)

100 000


Pécsi Ércb.Mod. Klub (Mecsek Kupa)

150 000


KRATOSZ SE (Fittnesz Parádé)

100 000


Pécsi Triatlon Klub (Diákolimp. Döntő

100 000

Összesen:

3 450 000


G-kategória (egyéni sportolók)


Pécs Városi Lövészklub(Csonka Zsófia)

800 000


Mozgássérültek Lendület SE(Kovács Ervin)

400 000


PEAC (Peterdi András)

400 000


Pécsi Sportiskola (Bodor Richárd)

800 000


Pécsi Kajak-Kenu Club (Babella B.)

400 000


Pécsi Korcsolyázó SE (Knoch Viktor)

400 000





ÚSZE ANK (Jakabos Zsuzsa)

800 000


ÚSZE ANK (Sors Tamás)

800 000

Összesen:

4 800 000


H-kategória (szabadidősport)

Pécs 2000 Tenisz Club

500 000


Pécsi Bőrgyár Természetjáró Club

50 000





Pécs MJV.Szabadidősport

8 500 000


Pécs Megyervárosi Sport Közalap.

500 000


Pécsi Georallye Autósport Egy.

80 000


Pécs Városi Kos.Szabadidő Egy.

300 000

Összesen:

9 930 000

I-kategória (diáksport)



1.

Pécs Városi Diáksport

7 000 000

Összesen:

7 000 000

J-kategória (egyéb)


1.

Pécs Városi Sportszakszövetség

1 600 000

2.

Sport Támogatási Közalapítvány

250 000

Összesen:

1 850 000

 

Sportbál 6 600 000


Mindösszesen: 312 500 000 Ft

Sz. Zs.