Két pécsi a korosztályos teniszválogatottban
2008. január 23. szerda 05:00
A Pécs 2000 TC ifjú teniszezőjének jobban nem is indulhatott volna a Bártfa utcai Koncz Teniszcentrumban a Topspin-kupáért kiírt ob. A számára hazai pályának számító terepen (edző-édesapja, Koncz Zsolt, a pálya névadó-tulajdonosa) rögtön az első fordulóban bravúros győzelmet aratott az 5. kiemelt Valkusz Máté ellen. (A 32-es tábla másik két pécsi résztvevője, Molnár Kristóf és Békefi Máté már ebben a körben búcsúzott.)
Koncz pechjére két körrel később, azaz már a negyeddöntőben a későbbi győztes, 1. kiemelt Valkusz Milánnal került össze, aki 6-4, 6-2-es revansot vett testvére vereségéért. E meccs aztán túl sokat vett ki belőle, Koncz így párosban (a győri Soós Ákos oldalán) ugyanebben a körben fejezte be a tornát. (A végig érvényesülő papírforma szerint később „természetesen" a párost is a Valkusz testvérek nyerték.)
Koncz Barnabás játéka azonban meggyőzte Gáspár Balázst: az U12-14-es válogatott edzője szemében máris egy válogatott meghívót ért a negyeddöntős szereplés.
Ugyanez a helyezés ugyanevvel az eredménnyel járt klubtársa számára is. Kovács Milán egy héttel korábban, az U16-os ob-n menetelt a nyolc közé, és már ő is korosztálya nemzeti csapatában tudhatja magát.
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- BL-győztes brazil csatárt...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Baranyában is programokat kínálnak a...

