Kemény Dénes kifakadt az olimpiai prémiumon
2008. február 13. szerda 18:31
Kemény Dénes, az olimpiai bajnok férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya sérelmezte, hogy a hagyományok szerint a csapatjátékosok az egyéni jutalmak felét kapják.
"Két olimpián vagyunk túl, soha nem foglalkoztunk azzal, hogy mekkora a prémium összege. Viszont mindkétszer szembesültünk azzal, hogy a csapatjátékosok jutalma ötven százaléka volt annak, amit az egyéni győztesek kaptak. A legtöbb országban nincs ilyen differenciálás" - mondta a tréner a www.vlv.hu oldalnak.
"Nem hiszem, hogy van olyan magyar egyéni olimpiai bajnok vagy olyan szurkoló, akit zavarna, hogy egy csapatsport aranyéremre képes játékosa ugyanazt a prémiumot kapja, mint az egyéni bajnok. Ez semmi más, mint a régi időkből megmaradt rossz reflex. Sydney után az égvilágon semmi nem történt, Athén után jobban jártunk: miután ismét szóvá tettem, az állami vezetés jelentősen megemelte a prémiumunkat, úgy emlékszem, hogy a fejenkénti 5 millió helyett a játékosok 8 millió forintot, azaz az egyéni győztes jutalmának 80 százalékát kapták" - tette hozzá feldúltan a pólókapitány.
Athénban az egyéni aranyérmesek tehát tízmillió forintot kaptak, a második helyezettek nyolcmilliót, a harmadikok hatmilliót vihettek haza. Ezzel Magyarország a középmezőnyben foglalt helyet a jutalmazási listán.
Hogy valóban csak feleannyi pénzt kapnak a csapatjátékok képviselői az egyéni érmesekhez képest, az még korántsem biztos, a részletek kidolgozása ugyanis a szerdai MTI-hír alapján még hátravan, azt sem tudni még, hogy a pontszerzők teljesítményét mennyi prémiummal honorálják.
[origo]
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

