Jövőre Dél-Amerikában a Dakar-rali
2008. február 12. kedd 17:15
Sikerült a dél-amerikai kormányok terve, Argentínában és Chilében rendezik meg 2009-ben a Dakar-ralit - jelentette be a versenyt szervező A.S.O. képviselője, Etienne Lavigne.
Korábban úgy tűnt, hogy Budapest lehet Lisszabon után 2009 vagy 2010-től a Dakar-rali rajtállomása. Ám idén januárban terrorfenyegetés miatt törölték az afrikai versenyt, amit a jövőben nem is Európában rendeznek meg. Helyette a Dakar-sorozat elnevezésű rendezvény első versenyét tartják idén áprilisban Magyarországon.
2009-ben Buenos Airesből indul és oda is érkezik vissza a "Dakar", amelynek korábban is volt már olyan versenye, mely nem érintette a szenegáli fővárost, ám a verseny 1979-óta íródó történetében eddig mindig Afrikában zajlott a futam nagy része. 2009-ben a viadal ősztávja 9000 kilométer lesz, ebből a mért szakaszok 6000 km-t tesznek ki.
Etienne Lavigne elmondása szerint nem mondtak le Afrikáról ám amíg a mauritániai helyzet nem normalizálódik, kérdéses, hogy mikor térhetnek vissza a szaharába.
A 2009. január 3. és 18. közötti versenyen kilenc vagy tíz gyorsaságit Argentínában, négyet Chilében bonyolítanak le. A viadalon részt vevő járműveket novemberben hajón szállítják át Argentínába. A rajt és a befutó is az argentin fővárosban, Buenos Airesben lesz, az össztáv 9000, a mért szakaszok hossza 6000 kilométer körül alakul.
"A Szalay Dakar Team a versenyen teljes létszámmal fog részt venni és nagy izgalommal várja teljesen megújult versenyt." - mondta az A.S.O. kelet-európai képviselője, Szalay Balázs.
mti, dakar.hu, autoblog.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

