Jakabos bronzérmes Barcelonában
2008. június 11. szerda 23:16

Ugyanennek a számnak a döntőjében Hosszú Katinka a nyolcadik lett (4:48.93).
A Mare Nostrum elnevezésű versenysorozat kétnapos katalóniai állomásán Verrasztó Evelyn a 4. (1:59.73 p), Mutina Ágnes pedig az 5.(1:59.99) helyen végzett 200 m gyorson, s Verrasztó finalista volt 100 m háton is, ahol hetedikként zárt (1:02.50 p).
Döntőbe jutott még kedden Nagy Réka is, aki ötödikként csapott a célba (8:44.50 p) 800 m gyorson.
Jakabos eredményével kapcsolatban Mátrai Judit, az ANK Úszóklub elnöke elmondta, hogy az idővel és a helyezéssel is maximálisan elégedettek lehetnek. Előbbi ugyan elmarad 4:38,64-es egyéni rekordjától, ám messze belül van a 4:45-ös pekingi A-szinten - ahová egyébként Jakabos e viadaltól függetlenül már régen kvalifikálta magát.
A helyezés értékét növeli, hogy két legyőzője közül az egyik éppen a világcsúcstartó ausztrál Stephanie Rice volt.
A pécsi úszó szerdán 200 vegyesen is rajthoz áll, ahogy Mátrai Judit fogalmaz, itt már vélhetően kevesebb eséllyel, inkább az idővel csatázva remélnek tőle ó eredményt.
A barcelonai viadal után a válogatott rögtön továbbutazik felkészülési versenysorozata következő állomására, Franciaországba.
FRISSÍTVE:
(23:05)
A szerdai 200 vegyes döntőjében Jakabos Zsuzsanna a 10. helyen ért célba, ideje: 2:17,81. A számot ismát Rice nyerte 2:11,94-gyel, ugyanitt Verrasztó Evelyn 2:13,32-vel bronzérmet szerzett.
MTI - Sz. Zs., Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...

