Helikopterekkel közvetítik a magyar Dakar-pótló ralit
2008. február 13. szerda 15:24
Az ismert okok miatt elmaradt Dakar-rali "helyett" Magyarországon és Románián keresztül rendezik meg a Közép-Európa-ralit, amelyen Szalay Balázs szerint az összes gyári csapat elindul.
"A minap kaptam jelzést arról, hogy a motorosoktól mindegyik gyári KTM, a Yamahától a világsztár David Fretigne, az autósoktól pedig gyakorlatilag az összes gyári csapat, a Volkswagen és a Mitsubishi is elindul, de itt lesznek például a Schlesser-autók (képünkön) is, a tavalyi győztes kamionról nem is beszélve" - mondta Szalay Balázs főszervező - aki továbbra is Opellel indul (képünkön).
Egy napokban elkészített tanulmány szerint a Közép-Európa-rali megrendezésével legalább 280-360 millió forintnyi turisztikai bevétellel számolhat hazánk, de ebben az összegben még nem szerepel például a külföldiek által az éttermekben elköltött pénz, de még az autópálya-díjak sem.
A versenyt az Eurosport is élőben, a helyszínről, helikopterekkel fogja közvetíteni, emellett további 40 európai televíziós csatornán lesz még látható a viadal.
A szervezők rendkívül fontosnak tartották, hogy védjék a környezetet, ezért kizárólag katonai lőtereken kialakított pályákon rendezik meg a versenyt, és figyelnek arra is, hogy ne egy helyre tömörüljön a sok néző, a rendezők ezzel is védeni szeretnék a természetet.
bulvarsport.hu - Fotó: dakar.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

