Hazai medencében kezd a PVSK-Füszért a Debrecen ellen
2012. február 14. kedd 14:53
Jelenleg a tabella hatodik helyén álló, az elmúlt szezonban nyolcadik helyén végző Debrecen együttesét fogadja a PVSK-Füszért február 17-én, péntek este hét órától. Gyöngyösi András csapata ellen fontos lenne a pontszerzés, így minden szurkolóra szüksége lesz a pécsieknek.
A PVSK-Füszért hétvégi ellenfele a bajnoki pontvadászatban stabil középcsapatként a hatodik helyén szerepel tizenkilenc pontjával (hat győzelem, egy döntetlen, öt vereség). A nyolcadik helyen szereplő Szentes már kilenc ponttal lemaradt a Debrecen mögött, így szinte biztosra vehető helyük a rájátszásban. Előrelépni kevés esélyük van, a hatodik hely megtartása mellett a play offra való készülés jegyében a csapatuk erősítését és összecsiszolását tűzték ki célként a tavaszi szezonra.
Petik Attila együttese nincs könnyű helyzetben, főleg a tavaszi nyitófordulóban az OSC otthonában elszenvedett vereséget követően. A PVSK-Füszért jelenleg a tizedik a tabellán hét ponttal (két győzelem, egy döntetlen, kilenc vereség), a Kaposvárral (11.) pontazonosságban, így mindenképpen pontot kellene szerezni, hogy a végjátékban még legyen esély a nyolc közé kerülésre.
A Pécs utoljára október 15-én tudott nyerni, akkor hazai közönség előtt 12-7-re verte a Szentest. Az utolsó pontot a rivális Kaposvár otthonában szerezte november 21-én (Kaposvár -Pécs 7-7), így ki vannak éhezve a fiúk és a szurkolók is a sikerre. A hazai oldalon Hangay Róbert húsz góljával a legeredményesebb, a szurkolók remélhetik, hogy pénteken gyarapítja góljainak számát.
A Debrecen ellen öt mérkőzést játszott a PVSK-Füszért gárdája, ezen egy pécsi győzelem, egy döntetlen mellett három debreceni siker a mérleg. Legutóbb október 14-én találkoztak a felek, idegenben 15-4-re kapott ki a mecsekaljai gárda.
Forrás: PVSK WATERPOLO
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Orbán Viktor: a béke ügyében mi...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Már ma megérkeznek az első értesítők...

