Duplázhat a Falco ellen a PVSK
2008. február 13. szerda 09:42
Igazi rangadó vár a közeljövőben két alkalommal is a PVSK-ra, hiszen a tabella 2. helyén tanyázó pécsiek ma a bajnokságban, majd a kupa-negyeddöntőben is az éllovassal játszanak. Előbb ma este hatkor az NB I. visszavágóján. Nem túl jó előjel a pécsiek számára, hogy az ősszel Pécsett már 88-80-ra legyőzték őket a sztárokkal teletüzdelt szombathelyiek.
Akiknek a büdzséje ráadásul sokkal kedvezőbb az EXPO-Centerénél, hiszen sérültjeiknek nemhogy a kezelésére futja, de ha kell, azonnal új embert tudnak hozni a hekyükre. Amint azt éppen a napokban Csirics esete bizonyítja, akinek a pótlására a MAFC-ból pillanatokon belül leigazolták Edwin Draughant.
Ám ahogy Völgyi Péter edző a meccs előtti egyik utolsó tréningen az esélyek latolgatása közben az ellenfelet felméri, szinte minden poszton klasszisok alkotják a csapatot. A másik amerikai, Doyne a gyorsindításokban jeleskedik, Aliakszejev igazi fehérorosz medveként küzd a pályán, Kazlauskast 4-es létére triplaspecialistaként is tisztelhetjük, míg Kálmán Lászlót, az élvonal legponterősebb kosarasát talán be sem kell külön bemutatni.
A PVSK a legutóbbi hazai bajnokiján magabiztos győzelmet aratott ugyan az Albacomp ellen, ám mára kiderült, nem adáták ingyen a sikert: Bojan Lapov (képünkön jobbra) akkor sérülten is vállalta a játékot, ám a dereka azóta még jobban fáj, így Sztojan Ivkovics inkább a későbbiekre "tartalékolja" rutinos kosarasa erejét, ezért a játékszerkezet átalakítása árán is inkáb pihenteti Lapovot. Rajta kívül azonban mindenkiharcra készígy ha sikerülne elsősorban a védekezés terén felülemelkednie önmagán a PVSK-nak, az idegenbeli győzelem sem tűnik kivitelezhetetlennek.
Sorsoltak a kupában is
Kedden kiderült, a Magyar Kupa négyes döntőjébe is a szombathelyieken keresztül vezethet az út. A tavalyi kupasorozatban a nyolc közé jutásért magabiztos hazai győzelem, és egy pontos szombathelyi vereség a PVSK kiejtette a Falcót, sőt a bajnoki bronzérem megszerzésekor is a vasiakat győzte le.
Sz. Zs. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...
- Szerdán sem kímélte a vihar a megyét,...
- Elhunyt Karel Gott - Álmában érte a...
- Elhunyt George H.W. Bush volt...
- Szerencsétlenül járt gólyát mentettek...
- Rangáékkal kampányolnak a baranyai...

