Csúszott a fizetés, az önkormányzati támogatás, de állítólag nem ezért kapott pofonokat a PVSK

2019. december 12. csütörtök 10:42

Csúszott a fizetés, az önkormányzati támogatás, de állítólag nem ezért kapott pofonokat a PVSK

Létezik egy különös, de nem is annyira ritka sportolói betegség, az úgynevezett „bankszámlahúzódás". Orvosok, gyúrók nem tudják gyógyítani, annál inkább a gazdasági szakemberek. A felröppent hírek szerint a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő PVSK-VEOLIA csapatában is felütötte a fejét a kór. Ezt azonban Bán Gábor, a klubot működtető gazdasági társaság ügyvezetője határozottan cáfolta. Pontosabban, voltak csúszások, de szerinte nem emiatt kapott ki mostanában többször is a gárda. 

 

A 2018-2019-es évad végén a Csirke Ferenc vezetőedző által irányított együttes a harmadik helyen végzett a magyar bajnokságban, amivel jogot szereztek a FIBA által szervezett nemzetközi kupasorozati indulásra is, 2019 őszén.

Történetük során először léphettek ki a külföldi kupaporondra, a szövetség szervezésében. Ez természetesen plusz költségekkel járt, mert sem Pozsonyba, sem Lisszabonba nem lehet ingyen elutazni, hogy a többi kiadást most ne is részletezzük. Létezett egy megszavazott ígérvény, ám a kifizetés idejére politikai pálfordulás történt a választások után a városban. Ezért kérdeztük az ügyvezetőt a pénzügyi helyzet, meg a mutatott játék közötti összefüggésekről.

- Minden mindennel összefügg. Szerintem nagyon elfáradt a csapat fizikálisan és szellemileg is, a kettős terhelés következtében - adott magyarázatot a mélyrepülésre Bán Gábor ügyvezető. - Nem lenne korrekt, ha csak a fizetések csúszásában keresnénk a vereségek okait. A csapatban, az edzői stábban, de a vezetőségben is mindenki sportember. A sikerekért, a legjobb eredményekért küzdünk közösen.

Balszerencse

A FIBA Európa Kupa sorozatában a PVSK-VEOLIA kosarasait kifejezetten üldözte a balszerencse. Az első mérkőzésen, a szlovákiai Pozsonyban, október 23-án 88-87 volt a végeredmény. A csoportkör visszavágóján, november 12-én 93-94 került a jegyzőkönyvekbe. A holland ZZ Leiden otthonában, hosszabbítás után alakult ki a 105-100-as végeredmény, november 27-én. Három találkozón összesen hét ponton múlott minden. Meg talán a rutintalanságon is. A magyar bajnokságban, sorozatban hat győzelemmel indítottak a fiúk, igaz, azt követően három fiaskó következett. Többek között az újonc Oroszlánynál, november 23-án, egy 91-69-es kudarc is akadt. Az igazi csapást azonban a Paks mérte a pécsiekre, vendégként, december 5-én, a 78-103-as végeredménnyel.
 

- Ezek szerint nincsenek pénzügyi elmaradásban a szakosztálynál?

- Kétségtelen, egy minimális késés akadt, de az nem volt közvetlen kapcsolatban a mutatott játékkal. A heti két csatára nehéz volt felkészülnünk, ráadásul kulcsjátékosunk - Charles Justin Aiken, valamint Quincy Diggs - hosszabb-rövidebb ideig ki is dőltek a sorból. Ezek a gondok szerkezeti átalakítást is okoztak, amiket nem tudtunk mindig megoldani hibátlanul.

- A városházi megemelt támogatást már átutalták a kft. számlájára?

- Minimális csúszás van, de nem csak ez befolyásolja a likviditási problémákat. Tehát a kósza hírek nem teljesen valósak. A vezetői regnálásom óta még soha nem kezdtünk ilyen jól idényt, mint most. A jelenlegi második helyezett Körmendet, illetve az idén ismét kiválóan teljesítő Fehérvárt hazai pályán, míg a Zalaegerszeget idegenben sikerült legyűrnünk. A 6/0-s nyerési mutatónk kiválónak számított. Tegyük hozzá, a mi klubunk rendezvényei a leglátogatottabbak az utóbbi időben Pécsett. Az együttes népszerű, mindig igyekszünk kiszolgálni a közönséget. Néha azonban becsúsznak fájó vereségek, de ez máshol is elő szokott fordulni. Reméljük, hogy elértük a hullámvölgy alját, azaz jöhetnek az újabb diadalok. Erre reményt adhat, miszerint a nemzetközi portyánknak vége, marad a bajnokság, meg a Magyar Kupa, igaz, utóbbi legfeljebb majd jövőre következhet.
 

Pucz Péter