Bűncselekmény a soproni focibotrány hátterében?
2008. június 20. péntek 13:38
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a napokban egy budapesti ügyvéd, aki szerint súlyos szabálytalanságok és komoly bűncselekmény történt a soproni futballklubnál. Legalábbis a beszerzett dokumentumok alapján ez állapítható meg. A feljelentést tevő jogász ügyfelének és a játékosoknak összességében a focicsapat egykori vezetősége 40 millió forinttal tartozik. Azonban a cég emellett még csaknem 180 milliós adóssághalmazt gyűjtött össze.
"A feljelentést ismeretlen tettes ellen kénytelenek voltuk megtenni. A klub korábbi tulajdonosa ígéretet tett arra, hogy adósságát rendezi. Ez azonban a mai napig nem történt meg, sajnos. Többet nem kívánok mondai az ügyről. Azt gondolom, az illetékes hatóságok majd megállapítják, hogy ki mit követett el" - mondta Pozderka Gábor ügyvéd.
A soproni végjátékban a szintén tulajdonosi jogokat gyakorló Önkormányzat is tett lépéseket. Azonban feljelentéssel eddig nem élt Sopron város vezetősége.
"Mi nem jelentettünk eddig fel senkit sem. Egy független vizsgálatot készítettünk, amelynek eredménye szerint a történtek felvetik a bűncselekmények sorozatának gyanúját - mondta Abdai Géza alpolgármester.
Az eset azért is érdekes, mert a szakértői vélemények alapján akár az is előfordulhat, hogy Vizer László Máriusz, a Sopron FC egykori tulajdonosa, a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség elnöke is bajba kerülhet. A hatályos törvények alapján ugyanis a cégtulajdonosok a saját vagyonukkal is felelhetnek a felhalmozott adósságokért, ha nem kellő gondossággal adnak tovább a vállalkozáson. Jelen esetben pedig csak egy tulajdonosnak van vagyona, az pedig nem más, mint a dzsúdó-szaktekintély.
Sokak szerint a Lővérek fociklubját csőbe juttató olasz befektetők már most "fantomizálták" magukat. A klub megvételéért cserébe adott banki váltó ugyanis egyszerűen használhatatlan. Azonban aki a legnagyobb veszteséget könyvelheti majd el magának, az a sportklub volt ügyvezetője, amúgy Vizer rokona, aki eladta a már akkoriban a csőd szélén álló labdarúgó csapatot, az itáliai "befektetőknek."
stop.hu/topfoci.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Új motorvonatokat, InterCity-kocsikat...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...

