BL: papírforma, a MU és a Barca is az elődöntőben
2008. április 09. szerda 23:14
A Manchester United tartalékos összeállításban fogadta a Romát, Sir Alex Ferguson pihentette két sztárját, Cristiano Ronaldót és Wayne Rooneyt is. A Tottit nélkülöző Roma kapuja azonban így is óriási nyomás alatt volt a mérkőzés elején, a Manchester azonban kihagyta helyzeteit.
Az olaszok a semmiből szerezhettek volna vezetést, egy jogtalanul megítélt büntetőtől De Rossi juttathatta volna előnyhöz csapatát a 20. percben, ám csúnyán a kapu fölé lőtt a tizenegyesből.
Ezt követően megélénkült a játék, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, gól azonban csak a 70. percben született: Hargreaves robogott el a jobb oldalon, beadása után Tevez csúsztatott a jobb sarokba.
A kapott gól után a Roma feladta a továbbjutás reményét, így az utolsó húsz perc már nem tartogatott izgalmakat, az angol bajnok kettős győzelemmel, megérdemelten került az elődöntőbe.
A United ellenfele a Barcelona lesz, a katalánok az idegenbeli 1-0-ás siker után hazai pályán is ugyanilyen arányban diadalmaskodtak, a találkozó egyetlen gólját Yaya Touré szerezte a 43. percben.
Barcelona - Schalke 1-0
G.: Touré 43.
Tj.: a Barcelona 2-0-al
Manchester United - Roma 1-0
G.: Tevez 70.
Tj.: a Manchester United 2-0-al
Kedden játszották:
Chelsea - Fenerbahce 2-0 (1-0)
Tj.: a Chelsea 3-2-vel
Liverpool - Arsenal 4-2 (1-1)
Tj: a Liverpool 5-3-mal
Az elődöntő párosításai
Első mérkőzések:
április 22.: Liverpool - Chelsea
április 23.: Barcelona - Manchester United
Visszavágók:
április 29.: MU - Barcelona
április 30.: Chelsea - Liverpool
mti, samsungsport
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Faggyal, havazással és széllel...

