A Hering-féle precedens: képviselők üzletei Péccsel

A Hering-féle precedens: képviselők üzletei Péccsel Bár jogilag nem, etikailag megkérdőjelezhető az az öt és hét évre szóló két szerződés, amelyet a Hering Gyula nevével fémjelzett Környezetvédő Kft. kötött közétkeztetési feladatok ellátására a várossal. Miután az önkormányzat a napokban döntött az étkeztetési norma közel tizenöt százalékos emeléséről, ismét terítékre kerültek az ominózus szerződések. Kővári János, az ÖPE frakcióvezetője szerint - bár az emelés az élelmiszerárak inflációja miatt indokolt volt - kérdés, hogy az áraemelés meglátszik-e majd a szolgáltatásokon, s mindez hogyan lesz ellenőrizhető. Szerinte...

Megameglepetés készül a Megyeházán

Megameglepetés készül a Megyeházán Mi több, az önkormányzati választásokon lényegében leszavazott baloldaliak jelen állás szerint még általuk sem remélt befolyáshoz is juthatnak a Megyeházán. Hivatalos nagykoalíció nyilván nem lesz, de Hargitai János elnöknek sokmindenben engednie kell.Visszatérve a civilekre (Baranyai Emberek Szövetsége), az elnökség hétfőn úgy döntött, nem javasolja két képviselőjének, hogy akár a jobb- akár a baloldal mellett kötelezze el magát. Bokor Béláék tehát - az előzetes jóslatok ellenére - nem szavazhatnak a Fidesz-KDNP-vel, s mivel a jobboldal két tagja a legutóbbi közgyűlésen...

Till Attila első filmjével Pécsett

Till Attila első filmjével Pécsett Till Attila története egy minden szempontból (karrier, kapcsolta, anyagiak) szerencsés (Gubik Ágnes által alakított) PR-tanácsadó története, aki alól egy reggel pánikroham húzza ki a talajt. Szakemberhez fordul és segítségével rájön, hogy mi minden lapul meg az általa problémamentesnek tartott felszín alatt, akár közvetlen környezetében is.A 39. Magyar Filmszemle közönségdíjas filmje az internetes szavazatok alapján (film.hu). A főszereplő, Gubík Ágnes nyerte a legjobb női alakítás díját. Az Országos Diákzsűri elsőfilmes különdíját a Pánik kapta „A rendkívül aktuális téma...

Határon túli magyar...

A vendégjátékokra tavasszal és ősszel kerül sor. Elsőként, március 10. és 12. között a Szatmárnémeti Északi Színház mutatkozik be, melynek Harag György Társulata Csáth Géza: A Janika című...

Révész: Legyen vége a...

"Örömmel értesültünk arról, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen felfüggesztette a Tubesre tervezett katonai lokátor építési engedélyét. Bár a bíróság mostani határozata nem jelenti...

Hoffmann meséi: bemutató előtt

Győrfi István Hoffmann és Kővári Eszter Sára Olympia szerepében a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol március 7-án mutatják be Jacques Offenbach Hoffmann meséi című operáját Halasi Imre...

Pécsett már a templomban is...

Értékeit a hölgy a pad alá tette, s miután végzett, azt tapasztalta, hogy valaki elvitte a táskáját a benne tartott mobiltelefonnal és 50.000 ft készpénzzel együtt. A...

De Blasio szerint...

"De Blasio Antonio fideszes néppárti képviselő üdvözölte a Legfelsőbb Bíróság azon állásfoglalását, amelyben kimondta, hogy a töredékszavazatok visszaosztásának nem feltétele a közös...

Megugrasztották a...

Személyi sérülés nem történt, gyorsan félre tudtak ugrani, de az eset mégsem marad következmények nélkül. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat a sofőrrel szemben, közúti...

Meddőségi központ létrehozását tervezik Pécsett

Bódis József professzor, a klinika igazgatója elmondta: világszerte nő a meddő házaspárok száma, s várható, hogy Magyarországon is gyakrabban kérik segítségüket a gyermekáldáshoz. A tizenkét hazai lombikközpont kevésnek tűnik, írja az Új DN, a várólisták hosszúak, Pécsett például augusztusig kell várnia annak, aki ma jelentkezik a szükséges beavatkozásokra.Mánfai Zoltán, a pécsi lombikprogram vezetője megjegyezte, hogy tavaly 375 embrióbeültetésből 125 volt eredményes, vagyis ennyi terhességből született gyerek, vagy fog születni az idén.

Kelta motívumok a Bran zenekartól

Kelta motívumok a Bran zenekartól A Bran 1993 óta a magyarországi ír zenei élet egyik legkiemelkedőbb résztvevője, rangos népzenei rendezvények és fesztiválok állandó szereplője. Az együttes koncertjein az ír zene és tánc mellett a szigetország történelme, mitikus hagyományai, folklór és mesevilága is megelevenednek. A szigetországi zenék és mesék mellett egyre több breton, ószirmi és egyéb kelta dallam szerepel repertoárjukban, a hozzájuk tartozó történetekkel együtt, amelyeket többek közt, olyan hagyományos hangszereken szólaltatnak meg, mint a bodhrán névre hallgató ír dob.A zenekar legfőbb erénye, hogy az...

Áhított konferenciák: és a kereslet?

Áhított konferenciák: és a kereslet? Az utóbbi időben többször megfogalmazódott, a város a jövőben a kulturális célú turisztikai szolgáltatások mellett a konferenciák otthona kíván lenni. Nemcsak a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program egyik beruházása, a Pécsi Konferencia- és Koncertközpont (PKK) életre hívása miatt beszélhetünk erről, de a szállodaépítkezések is ebbe az irányba mutatnak.Figyelemfelkeltő ugyanakkor, hogy az Expo Center, amelynek éppen egyik funkciója lenne a konferencia-szervezés, az utóbbi időszakban enyhén szóva sem tudott nyereségesen működni, kimagasló hazai...

Tubes: százak ünnepeltek a...

"A határozat visszaadta a jogállamiságba vetett hitünket. Az eljárások elhúzódása miatt elképzelhető, hogy évekig nem kezdődhet meg az építkezés, s ha a Honvédelmi Minisztériumot...

Forgalomkorlátozás lesz...

A verseny délelőtt 11.00 órakor startol a Pécsi Verseny utcából, és várhatóan 14.00 óra körül fejeződik be a Harkányi Strandfürdőben. A Pécs-Harkány futás balesetmentes lebonyolítása...

Közlemény: programhiba a...

Elnézést kérünk olvasóinktól, mintegy másfél órája nem elérhetők egyes cikkek és a komment rovat. Informatikusunk dolgozik a megoldáson, addig szíves türelmüket kérjük.

Sportfelszereléseket loptak...

Több mint harminc diák sportcipője, pólója, nadrágja fogyatkozott részletekben az elmúlt két hétben, mire ráeszméltek a problémára. Az iskola igazgatója feljelentést tett - s lopás miatt...

APEH-hadművelet a pécsi...

Öt hatóság csaknem negyven munkatársa vett részt abban az ellenőrzési akcióban, amelyet a Kikelet-hadművelet keretében 2008. március 2-án hajtottak végre a pécsi vásártéren. Az adóhatóság...

Klikk klikk mellett: a...

Február utolsó napjaiban a veszprémi Báthory, és az abaújszántói Mezőgazdasági Szakképző Iskola álltak legközelebb a győzelemhez, de mivel több mint egy hónap múlva, március 31-én zárul...

Világhírű művészek a Pécsi Tavaszi Fesztiválon

Laknerné Brückler Anna elmondta: a kortárs táncművészet kiemelkedő képviselője, a New York-i The Limón Dance Company március 17-én a Pécsi Nemzeti Színházban mutatkozik be a közönségnek. A világ egyik leghíresebb trombitán játszó dzsesszmuzsikusa, a francia Erik Truffaz 28-án, a szaxofonos "zseni", a spanyol Perico Sambeat 29-én az Uránia moziban, az amerikai gitárvirtuóz, Richard Bona és zenekara pedig a Pécsi Tudományegyetem aulájában április 7-én lép fel - tette hozzá.Az igazgató beszámolt arról, hogy az Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt rendezvényi közé...

Az MSZP nekiment Hoppál Péternek

Az MSZP nekiment Hoppál Péternek Mint ismert, a napokban jelent meg egy a hír (lásd a kapcsolódó írások között), mely szerint Hoppál Péter pécsi önkormányzati képviselő 2006. május 20-án részt vett ugyan a Fidesz kongresszusán, de nem volt tagja a pártnak. Nyőgéri Lajos, az MSZP frakcióvezetője azt mondja, a képviselő helyettes küldöttként szavazott is, de nem volt tisztázott, hogy milyen minőségében vett részt a kongresszuson. A frakcióvezető úgy véli, a Fidesz berkein belül is nagy felháborodást keltett az ügy, s e miatt több tag szüneteltette, vagy megszüntette...

Kanadába mennek a mohácsi romák?

Kanadába mennek a mohácsi romák? A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője Gungl László kérdésére megerősítette a hírt: azt mondta, több száz roma gondolkodik a lehetőségen. Szerinte nem ismétlődhet meg az a 8 évvel ezelőtti eset, amikor visszatoloncolták a romákat, mert ma már sokkal megfontoltabbak. Kanada a minap jelentette be, hogy feloldja a vízumkényszert Magyarországgal szemben.(Archív fotónkon: Amikor legutóbb a mohácsi romák Malmőbe indultak.)